Nyírja a kormány a kopasz gyereket – surranópályán folyik a privatizáció

Az egészségügyben nincs hirtelen jött válság, ugyanis a szocialista kormányzás időszaka óta az egészségügyben legfeljebb folyamatosan mélyülő válságról lehet beszélni – jelentette ki Nagy Kálmán, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője a jövő évi egészségügyi költségvetésről szólva. Mint mondta, az egészségügy ma olyan mint egy kopasz gyerek, akit tovább akar nyírni a kormány.

A KDNP szakpolitikusa szerint a jelenlegi helyzetben közel vagyunk a teljes káoszhoz, Magyarországon a betegellátás élet-halál harcát vívja. Nagy Kálmán hangsúlyozta, az általa megkérdezett 17 megyei kórház igazgatójának többsége magáról már csak azt mondja, hogy jó ideje nem menedzserként, hanem válságkezelőként dolgozik.

A kereszténydemokrata politikus a tényeket sorolva elmondta, az előirányzattól eltérően 5 százalékos elvonás van a háziorvosi ellátásban, közel hét százalékos az anya- és gyermekvédelemben, közel 4 százalékos elvonás a művesekezelésekre szánt előirányzatokban, 6,5 százalékos elvonás az otthoni szakápolásban, és csökken a vérellátó szolgálat és a Vöröskereszt költségvetése is.

Nagy Kálmán felszólította a képviselőket, nézzenek szembe a valósággal, s vegyék tudomásul, hogy a számok nem pusztán számok, mögöttük beteg emberek vannak. „Akinek 2 naponta művesekezelést kell kapnia, azzal a takarékosság jegyében nem lehet megcsinálni, hogy csak 3 naponta kap majd ellátást”. – mondta indulatosan

A kereszténydemokrata politikus szerint az egészségügyi költségvetést végignézve látható, hogy az elvonásoknak semmiféle koncepciója nincs, kizárólag fűnyíró elven történt a kurtítás. Nyilvánvaló, hogy a kormánynak még csak víziója sincs arról, milyen legyen az egészségügy struktúrája.

A képviselő feltette a kérdést: mire való a hét egészségbiztosítási pénztár a megyei pénztárak mellett? Nagy Kálmán szerint ez az egész újabb átalakítás nem más, mint egyfajta játék azzal a szervezettel, amely valamikor működőképes volt.„A kormány folyamatosan olyan helyzetet teremt, amit az egészségügyi szolgálat nem tud korrigálni, a betegek pedig nem tudják ezt a helyzetet megélni. A jelenlegi szituáció mély és romló állapotról tanúskodik a 70 milliárd forintos adósságot felhalmozó kórházak életében. Nem tudni, hová torkollik ez a gyászos helyzet” – jegyezte meg.

Nagy Kálmán kijelentette: az egészségügyben és a gyógyszerellátásban folyó privatizáció következményei beláthatatlanok, és a tökéletes káoszhoz vezet, a beteg szembekerül az ellátórendszerrel és magára marad, és talán sikerül majd túlélnie a kormány által teremtett viszonyokat.                                                                                                           

kdnp.hu

A kormány „surranópályán próbálja privatizálni az egészségbiztosítást”

Januártól hét regionális egészségbiztosítási pénztár működik majd a jelenlegi 19 megyei pénztár helyett, de egy biztosítóként továbbra is megmarad az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) – jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter a kormány mai ülését követően. A Fidesz szóvivője úgy reagált az egészségügyi miniszter szavaira: az, hogy a kormány a regionális pénztárakra akarja „szétszabdalni” az egészségügyet, nem más, mint hogy a kormány „surranópályán próbálja privatizálni az egészségbiztosítást”.

Szijjártó Péter emlékeztetett: korábban teljesen egyhangú és elsöprő lendületű szakmai és politikai érvek és együttműködés alakult ki amellett, hogy az egészségbiztosítási rendszert nem lehet privatizálni. Hozzátette: a kormány akkor – engedve a népakarat nyomásának – visszakozott, ám úgy tűnik, ezt az antidemokratikus célt nem hajlandók feladni. A Fidesz ezt a lépést a lehető leghatározottabban ellenzi – közölte a politikus. Ezért a Fidesz arra szólítja fel a kormányt – mondta Szijjártó Péter –, ne újítsa fel korábbi antidemokratikus gyakorlatát, amitől kényszerűségből vissza kellett vonulnia.

Forrás: MTI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!