Összefoglalók – Örvények és törvények II.

Nincs ok a panaszra: röpke hat hónap alatt 116 törvényt alkotott az Országgyűlés. Hetvenhetet - 32 nemzetközi megállapodás - jegyzett a kormány. Tizenhetet a nemzetgazdasági miniszter, tizenötöt a nemzeti fejlesztési tárca vezetője, tizenhármat a belügyminiszter, 12-12-t a külügyminiszter, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter, 4-et a nemzetierőforrás-miniszter, 2-2-t a honvédelmi és a vidékfejlesztési tárcavezető. Néhányat „bemelegítésként” felvillantunk, ám röpke kattintás révén az elfogadott törvények teljes egészében olvashatók.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Az Országgyűlés utolsó munkanapján fogadták el az új honvédelmi törvényt, ami ugyan nem állítja vissza a kötelező sorkatonaságot, de fegyveres vagy fegyvertelen szolgálatra „szólít” mindenkit. A 2012. január 1-jén életbe lépő törvény négy részből áll: az első a honvédelem alapjait, a második a Magyar Honvédség működését, a harmadik a rendkívüli intézkedéseket, míg a negyedik a záró rendelkezéseket tartalmazza. A törvény az önkéntes tartalékosi rendszer fenntartásának, a fegyver nélküli katonai szolgálat visszaállításának és a polgári védelmi kötelezettség kettős célú teljesítésének a jogi kereteit alakította ki. Tartalmazza a katonai szolgálati kötelezettséget, ami lehet fegyveres vagy lelkiismereti ok miatt fegyvertelen katonai szolgálat is, utóbbit azonban a jövőben is csak rendkívüli állapotban vagy az Országgyűlés döntése szerint megelőző védelmi helyzetben lehet teljesíteni.

A hadkötelesek kiképzése, felkészítése a nemzeti és a szövetségi védelmi feladatok végrehajtása érdekében szükséges. A szolgálat időtartama megelőző védelmi helyzetben legfeljebb 12 hónap, míg a rendkívüli állapot (háború) időszakában a szabályozás nem tartalmaz korlátot.

Az új jogszabály szerint nem hívható be katonai szolgálatra többek között az, aki a 18. életévét még nem töltötte be, katonai szolgálatra alkalmatlan, vagy aki saját háztartásában legalább három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Ugyancsak felmentést kap a szolgálat alól, aki a vele közös háztartásban élő kiskorú gyermekét egyedül tartja el, illetve az, aki a megelőző évben betöltötte a 40. életévét.

A Honvédség feladatai közé tartozik a nemzetközi szerződésekből fakadó katonai kötelezettségek teljesítése is. A NATO tagságunkra figyelemmel a szövetségi feladatok végrehajtása során egyes magyar katonai szervezetek vagy szervezeti egységek a szövetséges fegyveres erők közös magasabb kötelékének keretében, annak alárendeltségében működnek. E sajátos szolgálati alárendeltség esetén, a közös kötelékbe tartozó nemzeti egységek vezetése során a magasabb kötelék vezetési rendjére vonatkozó külföldi szabályok az elsődlegesek. A nemzeti szabályok azonban csak akkor és olyan mértékben alkalmazhatók, ha egyes konkrét esetekre a szövetséges fegyveres erők szabályai nem megfelelők. A javaslat rendelkezik a külföldi szolgálatot teljesítő egyes katonai szervezetek szövetséges fegyveres erők közös parancsnoksága vagy más nemzetközi parancsnokság parancsnokának hadműveleti irányítása alá helyezésének lehetőségéről, az ilyen szervezetek adminisztratív irányításáról, hadműveleti irányításáról és vezetéséről is.

+

A parlament sarkalatos törvényben egységesítette az ombudsmani rendszert. A jövő évtől életbe lépő változtatások részeként a korábbi négy ombudsmant az alapvető jogok biztosa váltja, aki a hatóságok és a közszolgáltatást végző szervek mellett kivételesen cégeknél, bankoknál, vagy társadalmi szervezeteknél is folytathat eljárást. Az Országgyűlés döntött az adatvédelmi ombudsman helyébe lépő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felállításáról is, amely a jövő évtől akár tízmillió forintig terjedő bírsággal is sújthatja a személyes adatokkal történő visszaélést.

+

Sarkalatos törvénybe foglalták a köztársasági elnök jogállását is. Rendelkezik – egyebek mellett – az államfő tiszteletdíjának, személyi védelmének, lemondásának és tartós akadályoztatásának, illetve hivatala működésének szabályairól.

+

Látványos tüntetések kíséretében fogadta el a T. Ház az életük teljében nyugdíjba vonuló rendvédelmi dolgozókat érintő törvényt. A jövőben főszabályként teljes nyugdíjra azok lesznek jogosultak, akik – a törvényhozó által a mindenkori demográfiai viszonyokra és a várható életkorra tekintettel kialakított – öregségi nyugdíjkorhatárt elérték. Munkavégzésre való képesség esetén az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás csökkenthető és szociális ellátássá alakítható.

Az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötötte a parlament az ügyészek és a bírák szolgálati jogviszonyát is.

+

Átalakul az országos érdekegyeztetés rendszere. Az Országos Érdekegyeztető Tanács helyett létrejött a konzultációs, javaslattevő és tanácsadó szereppel rendelkező Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács. Változott a közfoglalkoztatás rendszere is: az ellátottak az otthonuktól távoli közmunkát sem utasíthatják majd vissza, az álláskeresési járadék pedig legfeljebb három hónapig járhat az eddigi 270 nap helyett

+

Megszüntette a parlament a passzív táppénzt, és újból változtatott a végkielégítéseket sújtó, 98 százalékos különadó szabályain, miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette annak 2005-ig visszamenő hatályú kivetését. Így az adó „csak” a 2010. január 1-je után szerzett jövedelmeket sújtja.

+

A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről. szóló törvény célul tűzte a korábbi időszak devizakölcsönzése következtében kialakult társadalmi szintű probléma kezelését, az egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozási hatásának átmeneti tompítását és ezzel a devizakölcsönnel rendelkezők helyzetének kiszámíthatóbbá tételét.  A lakáshitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok kényszer-értékesítésének ütemezésével a hitelezőket és az adósokat egyaránt sújtó piaci áresés mérséklésével, csökkenti a lakások elvesztése miatt a szociális ellátórendszerre nehezedő tehet is.A devizában (euró, svájci frank japán jen) felvett kölcsön törlesztési kötelezettséget az adós forintban teljesítheti. Az érintettek év végéig írásban kezdeményezhetik a törlesztési árfolyam 36 hónapig, de legfeljebb 2014. december 31-ig történő rögzítését. A rögzített árfolyam a svájci frank esetén 180 HUF/CHF, euró esetén 250 HUF/EUR, japán jen esetén pedig 200 HUF/100 JPY. A rögzített árfolyam és az ezt meghaladó tényleges törlesztési árfolyamok közötti különbségre a bank speciális célú forint jelzáloghitelt nyújt.

+

Változnak a munkaügyi szabályok is: módosul a heti munkaidő, a próbaidő, valamint a szabadság kiadása. Jövő évtől a bruttó 300 ezer forint alatt keresők nettó munkabérének megőrzéséhez szükséges béremelés elvárt mértékét a kormányrendeletben határozhatja meg. Azok a vállalatok, amelyek ezt nem hajtják végre, nem tehetnek ajánlatot közbeszerzési eljárásban, és nem kaphatnak támogatást a költségvetésből.

+

Február óta több ízben szigorították a büntető törvénykönyvet, januártól két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a táppénzcsalás és a rokkantsági nyugdíjjal összefüggő visszaélés, és ugyanennyi időre zárhatják be a futballhuligánokat. Az "egyenruhás bűnözés" elterjedését megakadályozandó a T. Ház a közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezésével is kiegészítette a Btk.-t, emellett a jövőben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely riadalmat kelthet valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozó közösség tagjaiban.

Kormány a vártán

Nincs ok a panaszra: röpke hat hónap alatt 116 törvényt alkotott az Országgyűlés. Hetvenhetet – 32 nemzetközi megállapodás – jegyzett a kormány. Tizenhetet a nemzetgazdasági miniszter, tizenötöt a nemzeti fejlesztési tárca vezetője, tizenhármat a belügyminiszter, 12-12-t a külügyminiszter, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter, 4-et a nemzetierőforrás-miniszter, 2-2-t a honvédelmi és a vidékfejlesztési tárcavezető.
 

Nemzetgazdasági Minisztérium

Felelős a hazai gazdaságpolitika irányvonalának meghatározásáért és a nemzetgazdasági stratégia végrehajtásáért. A minisztérium foglalkozik többek között a munkahelyteremtéssel, a családbarát adórendszer megteremtésével, a versenyképesség javításával, a költségvetés megalkotásával és az államadósság csökkentésével.

Előterjesztő: Matolcsy György, miniszter:

 

Törvény címe

Elfogadva

1

A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról.

2011.07.11.

PDF

2

Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról. 

2011.07.04.

PDF

3

Egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról.

2011.07.04.

2011. évi XCVI. törvény

4

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról.

2011.07.04.

2011. évi XCIII. törvény

5

A Magyar Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló, Budapesten, 2011. február 28. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről.

2011.06.27.

2011. évi LXXXIV. törvény

6

A Magyar Köztársaság és a Dán Királyság között, a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló, Budapesten, 2011. április 27. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről.

2011.06.27.

2011. évi LXXXIII. törvény

7

A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről.

2011.06.20.

PDF

8

A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról.

2011.06.20.

PDF

9

Az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos törvénymódosításokról.

2011.05.23.

PDF

10

A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról.

2011.06.20.

PDF

11

Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXX. törvény módosításáról.

2011.05.16.

PDF

12

A szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvények módosításáról.

2011.05.02.

2011. évi XLIII. törvény

13

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról.

2011.03.16.

2011. évi XXXV. törvény

14

A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról.

2011.03.16.

2011. évi XXXIII. törvény

15

A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról.

2011.03.16.

2011. évi XXXII. törvény

16

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról.

2011.03.16.

2011. évi XXXI. törvény

17

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról.

2011.02.21.

2011. évi I.  törvény

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Végzi a fejlesztéspolitikával, klíma- és energiapolitikával, infokommunikációval, valamint a közlekedéspolitikával kapcsolatos feladatokat, de a kiemelt állami szerződések vizsgálata és az állami vagyonpolitika irányítása is hatáskörébe tartozik.

Előterjesztő: Fellegi Tamás, miniszter.

 

Törvény címe

Elfogadva

1

A közbeszerzésekről. 

2011.07.11.

PDF

2

A Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke 2011. évi módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről.

2011.06.14.

2011. évi LXXX. törvény

3

A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) "A" és "B" Melléklete 2011. évi módosításaival és kiegészítéseivel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről.

2011.06.14.

2011. évi LXXIX. törvény

4

A Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról.

2011.06.14.

2011. évi
LXXVIII. törvény

5

Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról.

2011.07.04.

2011. évi XCI. törvény

6

A Közép-európai Funkcionális Légtérblokk létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről.

2011.06.06.

2011. évi LXV. törvény

7

Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról.

2011.06.27.

2011. évi LXXXVII. törvény

8

A Nemzetközi Távközlési Egyesület 1992. évi genfi Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén aláírt Alapokmányának és a Nemzetközi Távközlési Egyesület 1992. évi genfi Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén aláírt Egyezményének az 1994. évi kiotói, az 1998. évi minneapolisi, a 2002. évi marrakesh-i és a 2006. évi antalyai Meghatalmazotti Értekezleteken történt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, valamint a Nemzetközi Távközlési Egyesület 1992. évi genfi Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén aláírt Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről.

2011.04.26.

PDF

9

A nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR), 2003. május 27. napján kelt negyedik módosításának, a 2005. június 24. napján kelt ötödik módosításának, valamint a 2009. március 20-án kelt hatodik módosításának kihirdetéséről.

2011.04.26.

2011. évi XLIV. törvény

10

Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Jordán Hasimita Királyság közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről.

2011.03.07.

2011. évi XXVIII. törvény

11

A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a kötelező kőolaj- és kőolajtermék készletek kölcsönös tárolásáról szóló megállapodás kihirdetéséről.

2011.03.07.

2011. évi XXVII. törvény

12

Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a közös államhatár mentén lévő szénhidrogén-előfordulások közös kutatásáról és kitermeléséről szóló Megállapodás kihirdetéséről.

2011.03.07.

2011. évi XVII. törvény

13

A Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SzMGSz) és Mellékletei módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetben történő kihirdetéséről.

2011.03.07.

2011. évi XXXVII. törvény

14

Az Európai Unió és tagállamai, valamint Grúzia közötti közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről.

2011.02.14.

2011. évi IV. törvény

15

Az energetikai tárgyú törvények módosításáról.

2011.03.16.

2011. évi XXIX. törvény

Belügyminisztérium

Koordinálja a helyi önkormányzatokkal, a rendvédelemmel, a bevándorlással, az állampolgársággal ás a településrendezéssel kapcsolatos ügyeket.

Előterjesztő: Pintér Sándor, miniszter.

 

Törvény címe

Elfogadva

1

A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról. 

2011.07.11.

szöveges PDF

2

Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény, valamint a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény módosításáról.

2011.06.20.

2011. évi LXXIII. törvény

3

A sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról.

2011.07.11.

PDF

4

A Délkelet-európai Rendészeti Központról szóló, Bukarestben, 2009. december 9-én létrejött Egyezmény, valamint a Délkelet-európai Rendészeti Központ kiváltságairól és mentességeiről szóló, Bukarestben, 2010. november 24-én létrejött Jegyzőkönyv kihirdetéséről.

2011.05.23.

PDF

5

A Magyar Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok között létrejött, légimarsallok alkalmazásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről.

2011.04.26.

2011. évi XXXIX. törvény

6

A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról.

2011.05.23.

PDF

7

Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek a tűzfegyverek, azok részei és alkatrészei, valamint a lőszerek tiltott előállítása és kereskedelme elleni fellépésről szóló, 2001. május 31-én elfogadott Jegyzőkönyve kihirdetéséről.

2011.05.09.

2011. évi XLVIII. törvény

8

A Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémia nemzetközi szervezetként való létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről.

2011.03.07.

2011. évi XXV. törvény

9

A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról.

2011.03.07.

2011. évi XXI. törvény

10

Az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény módosításáról.

2011.03.07.

2011. évi XX. törvény

11

Az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló, Varsóban, 2005. május 16-án kelt Egyezménye kihirdetéséről.

2011.02.21.

2011. évi II. törvény

12

A Magyar Köztársaság és a Bolgár Köztársaság között a bűnözés megelőzésében és leküzdésében történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről.

2011.02.14.

2011. évi III. törvény

13

Az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról.

2011.02.28.

2011. évi XXIV. törvény

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Felelős a kormányzati munka összehangolásáért, a központi és területi közigazgatás fejlesztéséért, a közigazgatási minőség- és személyzeti politikáért.  Kiemelt feladata a kormány igazságügyi politikájának előkészítése, koordinációja és végrehajtása.

Előterjesztő: Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes, miniszter.  

 

Törvény címe

Elfogadva

1

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról.

2011.07.11.

PDF

2

Az alapvető jogok biztosáról. 

2011.07.11.

PDF

3

A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról.

2011.07.11.

PDF

4

A határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatósági feladatok ellátásáról.

2011.06.20.

PDF

5

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénzügyi bűncselekményekkel összefüggő módosításáról.

2011.06.14.

PDF

6

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról.

2011.05.02.

2011. évi XL. törvény

7

Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról.

2011.05.16.

2011. évi XLIX. törvény

8

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról.

2011.05.23.

2011. évi LII. törvény

9

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítéséről.

2011.03.16.

2011. évi XXXVI. törvény

10

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról.

2011.03.07.

2011. évi XIX. törvény

11

Egyes közszolgálati tárgyú törvények módosításáról.

2011.03.16.

2011. évi XXX. törvény

12

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény, a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról.

2011.03.07.

2011. évi XIV. törvény

Külügyminisztérium

Magyarország nemzetközi kapcsolatainak alakításáért, fenntartásáért, a nemzeti érdekek globális szintű képviseletéért valamint hazánk külpolitikai célkitűzéseinek érvényesítéséért. Irányítása alatt működnek a magyar nagykövetségek, konzuli képviseletek. A minisztérium kiemelt feladata Magyarország európai uniós politikájának alakítása.

Előterjesztő: Martonyi János, miniszter.

 

Törvény címe

Elfogadva

1

Az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság közötti szabadkereskedelmi megállapodás kihirdetéséről.

2011.07.04.

2011. évi XCVII. törvény

2

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.

2011.04.26.

2011. évi XLII. törvény

3

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Tádzsik Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Bolgár Köztársaságnak és Romániának a partnerségi és együttműködési megállapodáshoz történő csatlakozásának figyelembevételéről szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről..

2011.03.07.

2011. évi XXVI. törvény

4

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.

2011.02.21.

2011. évi XI. törvény

5

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről az Örmény Köztársaság közötti partnerségi és együttműködési megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.

2011.02.21.

2011. évi X. törvény

6

Az egyrészről az Európai Közösség és annak tagállamai, másrészről a Mexikói Egyesült Államok közötti gazdasági partnerségi, politikai koordinációs és együttműködési megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.

2011.02.21.

2011. évi IX. törvény

7

Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság közötti kereskedelemről és együttműködésről szóló keretmegállapodás, valamint az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyv kihirdetéséről.

2011.02.21.

2011. évi VIII. törvény

8

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Jordán Hasimita Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló Euro-mediterrán megállapodás, valamint az ahhoz csatolt módosítások kihirdetéséről.

2011.02.21.

2011. évi XII. törvény

9

Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti euro-mediterrán megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyv kihirdetéséről.

2011.02.28.

2011. évi XV. törvény

10

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Kazah Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési Megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.

2011.02.21.

2011. évi VI. törvény

11

Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság közötti keretmegállapodás kihirdetéséről.

2011.02.14.

2011. évi VII. törvény

12

Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről az Indonéz Köztársaság közötti átfogó partnerségi és együttműködési keretmegállapodás kihirdetéséről.

2011.02.14.

2011. évi V. törvény

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Felelős a hazai szociális és egészségügyi ellátórendszer működéséért, az iskolai oktatás fejlesztéséért, kulturális értékeink megőrzéséért, a gyermekek és az ifjúság érdekeinek érvényesítéséért, valamint a magyar sportélettel kapcsolatos kormányzati elképzelések megvalósításáért.

Előterjesztő: Réthelyi Miklós, miniszter.

 

Törvény címe

Elfogadva

1

A Magyar Művészeti Akadémiáról.

2011.07.11.

PDF

2

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

2011.06.27.

PDF

3

A világörökségről.

2011.06.14.

PDF

4

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosításáról.

2011.03.07.

2011. évi XXIII. törvény

5

A Magyar Művészeti Akadémiáról.

2011.07.11.

PDF

6

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

2011.06.27.

PDF

Honvédelmi Minisztérium

Rendeltetése kettős: egyrészt, mint a honvédelem közigazgatási funkcióját ellátó szerv, gondoskodik az ország honvédelemi, védelempolitikai illetve védelemgazdasági céljainak formálásáról, másrészt, a minisztérium a Magyar Honvédség részeként, felelős annak irányításáért.

Előterjesztő: Hende Csaba, miniszter.

 

Törvény címe

Elfogadva

1

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről.

2011.07.11.

PDF

2

A Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről.

2011.03.16.

PDF 

Vidékfejlesztési Minisztérium

Több nagy szakterületet egyesít magában. A vidékfejlesztés mellett az élelmiszerlánc-felügyelettel, környezetvédelemmel, agrárgazdasággal kapcsolatos kormányzati intézkedések is ebben a minisztériumban születnek.

Előterjesztő: Fazekas Sándor, miniszter.

 

Törvény címe

Elfogadva

1

Egyes agrár- és környezetvédelmi tárgyú törvények módosításáról.

2011.07.04.

2011. évi XCV. törvény

2

A Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alapot létrehozó Megállapodás kihirdetéséről.

2011.05.23.

2011. évi LVIII. törvény

Bizottságok

Mindössze négyet jegyeztek, de seregnyi ellenzéki indítványt véleményeztek, melyek révén nem jutottak a főtáblára, a plenáris ülés színe elé.

 

Törvény címe

Elfogadva

1

Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról.

Mezőgazdasági bizottság

PDF

2

Az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról.

Alkotmányügyi bizottság

2011. évi LXXXIX. törvény

3

Az Állami Számvevőszékről.

Gazdasági és informatikai bizottság

PDF

4

A közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról.

Emberi jogi bizottság

2011. évi L. törvény

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!