Parlamenti szószólók – toplisták...

Látványos és hangzatos szócsatákkal tarkított parlamenti ciklust hagyott a háta mögött az Országgyűlés. Pártszíneket tekintve a Fideszből 147, a KDNP-ből 24, az MSZP-ből 192, az SZDSZ-ből 23, az MDF-ből (a frakció megszűnéséig: 2009.03.19.) 13 honatya, honanya, honifjú és honleány tisztelte meg fölszólalásával az ország első házát.

Egy régi anekdota szerint, ha azt mondják: szónokolhatsz, ameddig akarsz, akkor nincs miért felkészülni; ha azt mondják: kapsz tíz percet, akkor legalább fél napot kell vele foglalkoznod; ha pedig azt mondják, két percig beszélhetsz, akkor készülj három napon át, hogy minden lényeges dolgot elmondhass. A jó szónok figyel szavai fogadtatására, s beszéde további részét ennek megfelelően formálja. A jó szónok beszéde végeztével Arisztotelészt idézheti: „Szóltam, meghallgattatok, értitek, ítéljetek."  A „szóltamot" gyakran kísérte: minek? Az „értitek" és „ítéljetek" viszont nem okozott gondot: a kormánypártiakat lelkesen megtapsolták a hű mamelukok, s hasonló lelkesedéssel fújoztak, dobogták az ellenzékiek, és történt mindez - oly gyakran - fordítva is.

Kosztolányi Dezső tíz legszebb szavát fölöttébb keveset használták, („láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.") E mércére tekintve, szolidan szólva is megállapítható: számosan, igen fáradt benyomást keltettek. Természetes jelenségként már menetközben elfelejtették, hogy mit és miért mondottak beszédeik elején, ám a dadogás, makogás sem volt ritka tünemény, s nem keveseknek, a szónoklatuk fölolvasása is gondot okozott.

Az óvatosabbak „nem szól szám, nem fáj fejem!" – ellenben nagyokat hallgattak. Közülük a pálma – minden kétséget kizáróan - Steiner Pált, az MSZP erősségét illeti: 2002 és 2006 között egyszer szónokolt (2005.09.19.), öt percen át a Fideszt szidalmazva. Az új ciklus négy esztendejében viszont meg sem nyikkant, pedig – saját kezével írt életrajza szerint – 1988-tól a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Rt. felügyelő bizottságának is elnöke. A feltűnően passzív honatyák között számos volt miniszter is – Kövér László, Matolcsy György (Fidesz), Suchman Tamás, Kapolyi László (MSZP) – található. Az „alvéghez" tartozók között egyéni választókerületből érkezett politikusok közül az MSZP-s Gyárfás Ildikó, Érsek Zsolt és Zatykó János, egy-két szereplésüktől eltekintve, szintén lemondtak arról, hogy Kazincbarcika, Hatvan, Komárom képviselőjeként hallassák hangjukat országos vagy éppen helyi ügyekben.

Pettkó András bizonyult a legaktívabb képviselőnek e ciklusban. A 43 éves szakközépiskolában érettségizett, dísznövénykertész végzettségű ifjú a 2006 tavasza óta tartott ülésnapokon 650 alkalommal emelkedett szólásra: 37 óra, 17 percet beszélt. (Miután az MDF-ből száműzték, a következő ciklusban, feltehetően az utcákon, tereken, s honlapokon csillogtatja szónoki képességét.) E teljesítmény 1990 óta a negyedik eredmény, ennél többet és hosszabban csak az utánozhatatlan kisgazdavezér Torgyán József, a körmök kopogtatásával kísért Bauer Tamás (SZDSZ) és a korrupció ellenes küzdelem szocialista hőse Keller László volt képes vitázni egy-egy korábbi ciklusban.  

A parlamenti élet főszereplői közé tartozó frakcióvezetők, pártelnökök ebben a ciklusban nem foglalták el a mikrofont, hagyták érvényesülni ambiciózus mondanivalóval bíró társaikat.

A Fidesz elnöke Orbán Viktor a Tisztelt Házban nem törekedett főszerepre. Felszólalás számát (12) tekintve 122. a párt toplistáján, beszédei idejét (1:57:38) tekintve is csak 82. A frakcióvezető Navracsics Tibor időben (8:26:16) és felszólalásai számában (83) egyaránt a 14. - bírta, gyűrte az ipart.  

Semjén Zsolt is maga elé engedte társait: 48 felszólalásával a KDNP-ben a 17. beszédei időtartama (3:39:32) pedig a 16. helyre sorolta.

Az MSZP-ben Lendvai Ildikó 37 felszólalással a 83. pártja toplistáján, időben persze (6:51:50) előbbre, a 29. helyen végzett. Mestreházi Attila a párt újdondásza 39 szónoklatával a 81.; idejével (2:38:58) viszont felkapaszkodott a 78. helyre.

Az SZDSZ-ben Kóka János kibérelte mindkét tekintetben (216 felszólalás, 19:04:17) a második helyet. A régi nagyok Kuncze Gábor, Fodor Gábor, Eörsi Mátyás kullogtak a nyomában, bár Fodor előzni akart, de feladta, idő előtt lemondott még a parlamenti mandátumáról is.  

Az MDF-ben tündökölt - amíg tündökölhetett - polihisztor szerepében Herényi Károly frakcióvezető. 308 szónoklatának ideje: 28 óra, 59 perc 38 másodperc. Főnöke, Ibolya asszony szolidabbra vette: 97 felszólalás, 7:49:30. Aligha kétséges: a visszavonult nagy tekintélyű Boross Péter a régmúlt idők követendő példáit idéző beszédei emlékezetesebbek maradnak.

A toplistákra tekintve látható: a miniszterelnöki, miniszteri, államtitkári tisztséggel s kötelező hivatalos beszéddel nem megáldottakon kívül, látható: több ezer felszólalással próbáltak a Fidesz-KDNP parlamenti képviselői az egyre inkább katasztrofális helyzetbe sodródó gazdaságon, egészségügyön, oktatáson és családpolitikán gyógyítatni, javítatni. Mondandójuk süket fülekre talált - ebben, legalább ebben, következetes volt a Gyurcsány-, s a Bajnai-kormány. 

Toplista  

 

FELSZÓLALÁSOK SZÁMA SZERINT

FELSZÓLALÁSOK IDEJE SZERINT         (óra, perc, mp.)

1

Pettkó András

MDF/Független

650

Pettkó András

MDF/Független

37:17:00

2

Gőgös Zoltán

MSZP

528

Gyurcsány Ferenc

MSZP

29:51:00

3

Arató Gergely

MSZP

434

Herényi Károly

MDF/Független

30:12:40

4

Ékes József

MSZP

430

Gőgös Zoltán

MSZP

28:26:44

5

Puskás Tivadar

KDNP

401

Ékes József

FIDESZ

26:57:02

6

Keller László

MSZP

384

Keller László

MSZP

26:41:05

7

Veres János

MSZP

347

Veres János

MSZP

23:11:06

8

Szabó Zoltán

MSZP

339

Csizmár Gábor

MSZP

21:51:43

9

Babák Mihály

FIDESZ

316

Göndör István

MSZP

20:22:22

10

Herényi Károly

MDF/Független

322

Arató Gergely

MSZP

20:13:19

11

Csáky András

MDF/Független

283

Gusztos Péter

SZDSZ

20:10:10

12

Avarkeszi Dezső

MSZP

275

Csáky András

MDF/Független

18:57:58

13

Csizmár Gábor

MSZP

255

Avarkeszi Dezső

MSZP

19:41:24

14

Gusztos Péter

SZDSZ

266

Kóka János

SZDSZ

19:09:36

15

Tatai-Tóth András  

MSZP

233

Béki Gabriella

SZDSZ

18:53:09

16

Korózs Lajos

MSZP

240

Puskás Tivadar

KDNP

17:00:27

17

Göndör István

MSZP

228

Hankó Faragó Miklós

SZDSZ

16:55:56

18

Kóka János

SZDSZ

217

Szabó Zoltán

MSZP

16:14:42

19

Vojnik Mária

MSZP

211

Salamon László

KDNP

15:52:43

20

Ángyán József

FIDESZ

208

Ángyán József

FIDESZ

15:26:26

21

Béki Gabriella

SZDSZ

201

Babák Mihály

FIDESZ

14:38:27

22

Salamon László

KDNP

197

Korózs Lajos

MSZP

14:19:48

23

Karsai Péter

MDF

193

Varga Mihály

FIDESZ

13:56:53

24

Nagy Kálmán

KDNP

192

Hargitai János

KDNP

13:11:46

25

Mikola István 

SZDSZ

187

Kékesi Tibor

MSZP

12:53:31

26

Katona Kálmán

MDF/Független

183

Velkey Gábor

SZDSZ

13:09:11

27

Molnár Lajos

SZDSZ

183

Tatai-Tóth András  

MSZP

12:09:06

28

Török Zsolt

MSZP

182

Tállai András

FIDESZ

12:06:50

29

Pósán László

FIDESZ

176

Hiller István

MSZP

12:02:32

30

Bernáth Ildikó

FIDESZ

168

Vojnik Mária

MSZP

12:00:53

KDNP

 

FELSZÓLALÁSOK SZÁMA SZERINT

 

FELSZÓLALÁSOK IDEJE SZERINT    (óra, perc, mp.)

1

Puskás Tivadar

401

1

Puskás Tivadar

17:00:27

2

Salamon László

197

2

Salamon László

15:52:43

3

Nagy Kálmán

192

3

Hargitai János    

13:19:26

4

Soltész Miklós

160

4

Soltész Miklós

10:36:50

5

Medgyasszay László

140

5

Nagy Kálmán

10:15:15

6

Hoffmann Rózsa

133

6

Hoffmann Rózsa

9:46:42

7

Molnár Béla

91

7

Medgyasszay László

8:57:51

8

Harrach Péter

87

8

Latorcai János

8:08:01

9

Latorcai János

87

9

Lukács Tamás

5:56:05

10

Hargitai János    

86

10

Harrach Péter 

5:51:29

11

Lanczendorfer Erzsébet

82

11

Molnár Béla

5:39:01

12

Rétvári Bence

81

12

Rétvári Bence

5:17:16

13

Lukács Tamás

79

13

Szászfalvi László

4:45:24

14

Rubovszky György

74

14

Lanczendorfer Erzsébet

4:39:56

15

Nagy Andor

60

15

Rubovszky György

4:27:22

16

Firtl Mátyás

56

16

Semjén Zsolt

3:39:32

17

Semjén Zsolt

48

17

Nagy Andor

3:34:12

18

Szászfalvi László

48

18

Simicskó István

3:32:33

19

Simicskó István

47

19

Kuzma László

3:26:10

20

Kuzma László

38

20

Firtl Mátyás

3:13:08

21

Nógrádi László

37

21

Nógrádi László

1:50:40

22

Deák András

28

22

Deák András

1:30:12

23

Móring József Attila

24

23

Móring József Attila

1:10:51

24

Básthy Tamás

10

24

Básthy Tamás

58:12

25

Karvalics Ottó

0

25

Karvalics Ottó

00:00

Fidesz

 

FELSZÓLALÁSOK SZÁMA SZERINT

 

FELSZÓLALÁSOK IDEJE SZERINT   (óra, perc, mp.)

1

Ékes József

430

1

Ékes József

26:57:02

2

Babák Mihály

316

2

Ángyán József

15:26:26

3

Ángyán József

208

3

Babák Mihály

14:38:27

4

Mikola István

187

4

Varga Mihály

13:56:53

5

Pósán László

176

5

Tállai András

12:06:50

6

Bernáth Ildikó

168

6

Bernáth Ildikó

11:48:29

7

Varga Mihály

153

7

Font Sándor

11:33:18

8

Kovács Zoltán

149

8

Domokos László

11:26:27

9

Font Sándor

145

9

Mikola István

11:23:42

10

Tállai András

139

10

Bencsik János

10:37:45

11

Jakab István

138

11

Horváth János

10:03:08

12

Borsos József

137

12

László Tamás

8:40:14

13

Szatmáry Kristóf

134

13

Kovács Zoltán

8:39:08

14

Domokos László

132

14

Navracsics Tibor

8:34:23

15

Horváth Zsolt

129

15

Jakab István

8:25:16

16

Bencsik János

128

16

Borsos József

8:05:08

17

Répássy Róbert

116

17

Pósán László

7:53:01

18

Kékkői Zoltán József

111

18

Répássy Róbert

7:48:05

19

Fónagy János

110

19

Fónagy János

7:40:39

20

László Tamás

110

20

Kékkői Zoltán József

7:28:21

21

Iván László

105

21

Iván László

7:21:11

22

Révész Máriusz

102

22

Szatmáry Kristóf

7:14:43

23

Horváth János

101

23

Dr. Horváth Zsolt

7:09:53

24

Kontur Pál

100

24

Czomba Sándor

5:46:26

25

Czomba Sándor

99

25

Pelczné Dr. Gáll Ildikó

5:40:13

26

Balog Zoltán

97

26

Révész Máriusz

5:22:32

27

Pelczné Dr. Gáll Ildikó

96

27

Mádi László

5:21:30

28

Cser-Palkovics András

88

28

Dancsó József

4:59:47

29

Ivanics Ferenc

88

29

Balog Zoltán

4:52:53

30

Mádi László

85

30

Márton Attila

4:52:03

31

Navracsics Tibor

84

31

Mátrai Márta

4:35:14

32

Bagi Béla

83

32

Halász János

4:32:18

33

Halász János

82

33

Heintz Tamás

4:21:13

34

Szijjártó Péter

80

34

Ivanics Ferenc

4:20:58

35

Heintz Tamás

77

35

Balla György

4:13:33

36

Mátrai Márta

76

36

Bagi Béla

4:07:04

37

Örvendi László József

76

37

Gógl Árpád

4:05:51

38

Balla György

75

38

Kontur Pál

3:57:27

39

Bebes István

75

39

Örvendi László József

3:54:12

40

Erdős Norbert

75

40

Vitányi István

3:53:06

41

Gógl Árpád

72

41

Turi-Kovács Béla

3:50:06

42

Németh Zsolt

69

42

Cser-Palkovics András

3:49:55

43

Koszorús László

67

43

Németh Zsolt

3:42:51

44

Turi-Kovács Béla

66

44

Szijjártó Péter

3:41:34

45

Pesti Imre

63

45

Bebes István

3:33:18

46

Kontrát Károly

60

46

Farkas Flórián

3:26:21

47

Kupper András

59

47

Pánczél Károly

3:25:00

48

Vincze László

59

48

Erdős Norbert

3:24:50

49

Dr. Lázár János

57

49

Pokorni Zoltán

3:23:47

50

Ékes Ilona

57

50

Lázár János

3:22:28

+

121

Becsó Zsolt

12

121

Lasztovicza Jenő

40:36

122

Orbán Viktor

12

122

Szabó Erika

39:51

123

Püski András

12

123

Becsó Zsolt

39:32

124

Kovács Ferenc

11

124

Kovács Ferenc

32:32

125

Nagy Sándor

10

125

Áder János

30:24

126

Deutsch Tamás

9

126

Nagy Sándor

26:39

127

Selmeczi Gabriella

9

127

Meggyes Tamás

21:20

128

Dorkota Lajos

8

128

Dorkota Lajos

20:35

129

Kispál Ferenc

8

129

Nagy István

19:45

130

Bácskai János

7

130

Tóth András

18:18

131

Németh Szilárd István

7

131

Deutsch Tamás

16:56

132

Rácz Róbert

7

132

Császár Antal

16:41

133

Rogán Antal

5

133

Selmeczi Gabriella

16:17

134

Tóth András

5

134

Kispál Ferenc

15:46

135

Császár Antal

4

135

Tóth Gábor

15:37

136

Meggyes Tamás

4

136

Matolcsy György

15:16

137

Tóth Gábor

4

137

Rácz István

14:27

138

Rácz István

3

138

Rogán Antal

13:35

139

Wittner Mária

3

139

Rácz Róbert

13:31

140

Arnóth Sándor

2

140

Németh Szilárd István

13:16

142

Matolcsy György

2

142

Wittner Mária

9:59

143

Nagy István

2

143

Kerényi János

9:10

144

Kerényi János

1

144

Tiba István

6:14

145

Kövér László

1

145

Kubatov Gábor

5:39

146

Kubatov Gábor

1

146

Kövér László

5:13

147

Tiba István

1

147

Arnóth Sándor

4:00

SZDSZ

 

FELSZÓLALÁSOK SZÁMA SZERINT

 

FELSZÓLALÁSOK IDEJE SZERINT   (óra, perc, mp.)

1

Gusztos Péter

266

1

Gusztos Péter

20:10:10

2

Kóka János

217

2

Kóka János

19:09:36

3

Béki Gabriella

201

3

Béki Gabriella

18:53:09

4

Molnár Lajos

183

4

Hankó Faragó Miklós

16:55:56

5

Hankó Faragó Miklós

167

5

Velkey Gábor

13:09:11

6

Kovács Kálmán

157

6

Molnár Lajos

10:01:31

7

Velkey Gábor

141

7

Kovács Kálmán

7:57:36

8

Gulyás József

130

8

Gulyás József

7:37:07

9

Gegesy Ferenc

79

9

Gegesy Ferenc

7:29:20

10

Fodor Gábor

73

10

Fodor Gábor

7:07:30

11

Sándor Klára

70

11

Kuncze Gábor

6:53:00

12

Lakos Imre

67

12

Dr. Sándor Klára

6:50:24

13

Eörsi Mátyás

64

13

Lakos Imre

5:59:39

14

Kuncze Gábor

57

14

Eörsi Mátyás

5:40:44

15

Horn Gábor

37

15

Pető Iván

3:32:10

16

Geberle Erzsébet

32

16

Horn Gábor

3:24:58

17

Pető Iván

29

17

Kis Zoltán

3:10:06

18

Bőhm András

29

18

Geberle Erzsébet

3:03:03

19

Magyar Bálint

26

19

Magyar Bálint

2:59:33

20

Kis Zoltán

25

20

Bőhm András

1:52:41

21

Világosi Gábor

6

21

Demszky Gábor

31:29

22

Demszky Gábor

4

22

Világosi Gábor

24:04

23

Ikvai-Szabó Imre

3

23

Ikvai-Szabó Imre

23:03

MDF

 

FELSZÓLALÁSOK SZÁMA SZERINT

 

FELSZÓLALÁSOK IDEJE SZERINT   (óra, perc, mp.)

1

Pettkó András

550

1

Pettkó András

32:02:00

2

Herényi Károly

308

2

Herényi Károly

28:59:38

3

Csáky András

272

3

Csáky András

18:10:13

4

Karsai Péter

193

4

Karsai Péter

10:48:28

5

Katona Kálmán

163

5

Katona Kálmán

9:06:39

6

Dr. Dávid Ibolya

97

6

Dávid Ibolya

7:49:30

7

Almássy Kornél

84

7

Almássy Kornél

6:42:34

8

Hock Zoltán

67

8

Hock Zoltán

5:04:30

9

Vas János

60

9

Boross Péter

4:00:32

10

Csapody Miklós

40

10

Vas János

3:36:50

11

Lengyel Zoltán

34

11

Csapody Miklós

2:05:01

12

Boross Péter

31

12

Lengyel Zoltán

1:35:12

13

Dragon Pál

3

13

Dragon Pál

17:55

MSZP

 

FELSZÓLALÁSOK SZÁMA SZERINT

 

FELSZÓLALÁSOK IDEJE SZERINT   (óra, perc, mp.)

1

Gőgös Zoltán

528

1

Gyurcsány Ferenc

29:51:00

2

Arató Gergely

434

2

Gőgös Zoltán

28:26:44

3

Keller László

384

3

Keller László

26:41:05

4

Veres János

347

4

Veres János

23:11:06

5

Szabó Zoltán

339

5

Csizmár Gábor

21:51:43

6

Avarkeszi Dezső

275

6

Göndör István

20:22:22

7

Csizmár Gábor

255

7

Arató Gergely

20:13:19

8

Tatai-Tóth András

233

8

Avarkeszi Dezső

19:41:24

9

Korózs Lajos

240

9

Szabó Zoltán

16:14:42

10

Göndör István

228

10

Korózs Lajos

14:19: 48

11

Vojnik Mária

211

11

Kékesi Tibor

12:53:31

12

Török Zsolt

182

12

Tatai-Tóth András

12:09:06

13

Hiller István

161

13

Hiller István

12:02:32

14

Lamperth Mónika

152

14

Vojnik Mária

12:00:53

15

Bókay Endre

148

15

Orosz Sándor

11:02:21

16

Ujhelyi István

149

16

Bárándy Gergely

10:12:33

17

Gyurcsány Ferenc

146

17

Török Zsolt

10:21:55

18

Gúr Nándor

139

18

Bókay Endre

9:24:28

19

Juhász Gábor

135

19

Lamperth Mónika

9:23:27

20

Herbály Imre

131

20

Wiener György

8:32:46

21

Kékesi Tibor

128

21

Kovács Tibor

7:47:44

22

Kovács Tibor

125

22

Gúr Nándor

7:40:08

23

Bárándy Gergely

116

23

Ujhelyi István

7:21:09

24

Jauernik István

121

24

Juhász Gábor

7:07:54

25

Kiss Péter

104

25

Herbály Imre

7:05:13

26

Orosz Sándor

103

26

Jauernik István

7:17:58

27

Józsa István

96

27

Podolák György

6:53:49

28

Demendi László

96

28

Szabó Lajos

6:53:41

29

Vidorné dr. Szabó Györgyi

93

29

Lendvai Ildikó

6:51:50

30

Kökény Mihály

89

30

Demendi László

6:52:44

31

Tukacs István

89

31

Vidorné dr. Szabó Györgyi

6:35:44

32

Varju László

88

32

Kiss Péter

6:21:32

33

Puch László

86

33

Mécs Imre

6:24:42

34

Frankné dr. Kovács Szilvia

85

34

Tukacs István

6:20:40

35

Oláh Lajos

89

35

Kökény Mihály

6:19:00

+

161

Donáth László

6

161

Rónavölgyi Endréné

25:20

162

Lénárt László

6

162

Lukács Zoltán

25:01

163

Hajdu Attila

5

163

Nagy Imre

21:57

164

Szabados Ákos

5

164

Szabadkai Tamás

21:06

165

Szabó György

5

165

Kálmán András

20:33

166

Szabó Gyula

5

166

Hajdu Attila

19:14

167

Bóth János

4

167

Káli Sándor

16:30

168

Faragó Péter

4

168

Suchman Tamás

15:02

169

Horváth Klára

4

169

Faragó Péter

14:24

170

Kálmán András

4

170

Sándor István

13:42

171

Katona Béla

4

171

Tittmann János

13:29

172

Koscsó Lajos

4

172

Tasnádi Péter

12:11

173

Sándor István

4

173

Bakonyi Tibor

11:28

174

Tasnádi Péter

4

174

Vitányi Iván

11:00

175

Alföldi Albert

3

175

Vastagh Pál

10:46

176

Hagyó Miklós

3

176

Bóth János

10:31

177

Juhász Ferenc

3

177

Szakács László

10:19

178

Molnár Zsolt

3

178

Lénárt László

9:55

179

Tittmann János

3

179

Juhász Ferenc

9:34

180

Vastagh Pál

3

180

Molnár Zsolt

8:40

181

Warvasovszky Tihamér

3

181

Szabó Gyula

7:00

182

Bakonyi Tibor

2

182

Alföldi Albert

6:53

183

Érsek Zsolt

2

183

Horváth Klára

5:56

184

Gyárfás Ildikó

2

184

Toller László

6:08

185

Kapolyi László

2

185

Warvasovszky Tihamér

5:18

186

Nyakó István

2

186

Nyakó István

4:51

187

Dr. Suchman Tamás

2

187

Zatykó János

4:09

188

Kőhegyi István

1

188

Rákóczy Attila István

2:37

189

Rákóczy Attila István

1

189

Mandur László

2:27

190

Toller László

1

190

Kapolyi László

2:29

191

Vitányi Iván

1

191

Érsek Zsolt

1:58

192

Zatykó János

1

192

Kőhegyi István

0:08

193

Horn Gyula

0

193

Horn Gyula

0:00

194

Steiner Pál

0

194

Steiner Pál

0:00

195

Velez Árpád

0

195

Velez Árpád

0:00

FÜGGETLENEK

 

FELSZÓLALÁSOK SZÁMA SZERINT

 

FELSZÓLALÁSOK IDEJE SZERINT  (óra, perc, mp.)

1

Gyenesei István

151

1

Gyenesei István

8:45:40

2

Pettkó András

100

2

Pettkó András

5:15:00

3

Lengyel Zoltán

21

3

Katona Kálmán

1:29:31

4

Katona Kálmán

20

4

Herényi Károly

1:13:02

5

Herényi Károly

14

5

Lengyel Zoltán

49:40

6

Csáky András

11

6

Csáky András

47:45

7

Almássy Kornél

8

7

Dávid Ibolya

20:55

8

Gulyás József

6

8

Almássy Kornél

22:37

9

Császár Antal

3

9

Gulyás József

38:21

10

Dávid Ibolya

3

10

Császár Antal

5:32

11

Dragon Pál

3

11

Dragon Pál

3:01

12

Csapody Miklós 

0

12

Csapody Miklós 

0:00

13

Karsai Péter

0

13

Karsai Péter

0:00

14

Hock Zoltán

0

14

Hock Zoltán

0:00

15

Vas János

0

15

Vas János

0:00

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!