Parlamenti változások – Jöttek, mentek, maradtak

Az év leghangosabb szenzációja volt, hogy sok-sok meditáció, hezitálás után, hallgatott a Nagy Testvér a Kis Testvér (Horn Gábor) felszólítására: „Gyurcsány menjen a p...ba!" Pulpitus. Átülők. Ibolya asszony: „Megérte, igen megérte akkor is, ha megszűnt az MDF parlamenti frakciója!" SZDSZ: a pártnak nincs frakciója, a frakciónak pedig nincs pártja!

Az év leghangosabb szenzációja volt, hogy sok-sok meditáció, hezitálás után, hallgatott a a Nagy Testvér a Kis Testvér (Horn Gábor) felszólítására: „Gyurcsány menjen a p...ba!"  Az erről szóló indítványt, valamivel óvatosabban, a kozmetikai és plasztikai cégek nagy csodája, Lendvai Ildikó terjesztette a Tisztelt Ház elé 2009. április 14.-én.

Az Országgyűlés könnyedén döntött: Szili Katalin a Ház elnöke bejelentette:

– Az alkotmány 39/A. § (1) bekezdése alapján az Országgyűlés képviselőinek többsége Gyurcsány Ferenc  miniszterelnökkel szemben kifejezte bizalmatlanságát, s egyben Bajnai György Gordon urat miniszterelnökké választotta. 

Hosszan tartó taps kísérte az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. Megszólaltak a fanfárok. A teremben lévők felálltak. A nemzeti zászlót ünnepélyes külsőségek között díszegyenruhás katona hozta az ülésterembe. Podolák György jegyző úr ismertette, olvasta elő az eskü szövegét, s mondotta utána áhítatos arccal, meghatottan legújabb miniszterelnökünk: 

– Én, Bajnai György Gordon esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; miniszterelnöki tisztségemből eredő feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem!

– Isten őt úgy segélje! – tették hozzá a KDNP és a Fidesz padsoraiban.

A levitézlett Gyurcsány Ferenc  („átmenetileg") átült az utolsó sorba. Meg sem szólalt azóta. Az újdondász miniszterelnök (Bajnai György Gordon) beszélt, szólt, s intézkedett, intézkedik helyette. Menesztve és megtartva sok régi elvtársat, rögvest megalakította kormányát, melyből mindössze egy miniszter - nem csak a pénz, hanem a rend és az igazság szervezőjeként is elhíresült – Draskovics Tibor mondott búcsút az esztendő végén a bársonyszéknek.  

Ember nincs 'ki összeszámolja ígéreteiket. Hitték és hirdették: ismét beköszönt a szép új világ, válságkezelő reformjaikat még az unokáink is áldani fogják. A kereszténydemokraták szerint: legfeljebb az üzlettársak és a rokonság...

Az SZDSZ frakciója teljes mellszélességgel beállt az új miniszterelnök mögé. Időről időre az MDF jelesei is velük szavaztak.    

+

A négy évre választott egykamarás Országgyűlés 386 tagból áll, amely a hasonló népességű országokhoz viszonyítva fölöttébb soknak számít. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a képviselők létszámának radikális csökkentéséhez a választási rendszer teljes átalakítására lenne szükség. A KDNP és Fidesz erre irányuló javaslatai azonban sorra lesöpörték. 

Most, az esztendő végén, a Tisztelt Ház létszáma:384. (MSZP: 189, Fidesz: 139, KDNP: 23, SZDSZ: 18, Független: 15.)

Az Országgyűlés tisztségviselői: elnök, alelnökök, jegyzők. Az elnöki és az alelnöki tisztség minden más munkaviszonnyal összeférhetetlen, e tisztségviselők más kereső foglalkozást nem folytathatnak és díjazást egyéb tevékenységükért (a szerzői jogi védelem alá eső tevékenységet leszámítva) nem fogadhatnak el. Az elnök védi az Országgyűlés jogait, őrködik a Ház méltósága és tekintélye felett, ügyel a házszabályok helyes alkalmazására, szervezi az Országgyűlés belső életét: koordinálja a bizottságok tevékenységét, kapcsolatot tart a frakciókkal (intézményes formája a Házbizottság); meghatározza az Országgyűlés hivatali szervének ügyrendjét, kinevezi vezetőit; felelős az Országgyűlés költségvetésének összeállításáért és végrehajtásáért.

A második ciklust csengette az elnöki emelvényen  Szili Katalin, ősszel azonban búcsút intett. Katona Kálmán ült a helyére. Lezsák Sándor (Fidesz), Harrach Péter (KDNP) is a második ciklusban látja el az alelnöki feladatokat, Mandur László (MSZP) és Világosi Gábor (SZDSZ) is dédelgethet még ily vágyakat. Áder Jánost az EU-s választások Brüsszelbe szólították, így Pelczné Gáll Ildikót (Fidesz) alelnökét kooptálták a pulpitusra.

Az elnöki emelvényen a kialakult parlamenti gyakorlat szerint egy kormánypárti és egy ellenzéki soros jegyző foglal helyet. Az elnök által megállapított sorrendben váltják egymást. A jegyzők olvassák fel az országgyűlési iratokat, előolvassák az esküszöveget, összeszámolják a szavazatokat, szerkesztik és hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit. A hozzászólási íven a jelentkezés sorrendjében feljegyzik a szólni kívánó képviselők nevét. Titkos szavazás esetén szavazatszámláló bizottságként járnak el, melynek elnöke a szokásjog szerint a legidősebb jegyző. A jegyzők hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit is. Ügyrendekben nem rögzített, mégis létező feladatuk az ülésteremben zajló események folyamatos figyelemmel kísérése. Az MDF frakció megszűnése száműzte az emelvényről delegáltjukat, Pettkó Andrást, Gulyás József (SZDSZ) pedig önként távozott. Helyükre Geberle Erzsébet (SZDSZ), és Tóth Gyula (MSZP) lépett. A többiek maradtak.  

+

A frakciók színpadán nagyobb volt a mozgás. Midőn napvilágot látott (2008 kora őszén) Gyurcsány Ferenc híresen-hírhedett öszödi beszéde, melyben bevallotta, „hazudtunk reggel, éjjel meg este", és az utcán bájait kíváló „k..."-nak nevezte Magyarországot, a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja úgy döntött, nincs értelme ily hiteltelen embert hallgatni, s látványosan kivonultak a teremből, ha előre bejelentetten szólt. Így történt ez esztendőben is. A két frakcióvezető (Navracsics Tibor, Semjén Zsolt) magányosan állta a Gyurcsány úr bősz ostromát.

Az SZDSZ frakcióban a pártelnök-választáson többször elbukott  Kóka János fogorvos vitte idén is a prímet. Bár a közelmúltban minden tisztségéről, s mandátumáról is lemondott ex-elnök, Fodor Gábor komolyan ügyködött eltávolítása érdekében, - nem járt sikerrel. Az új pártelnök (Retkes Attila) is - rögvest, megválasztása napján - felszólította a távozásra. Mindhiába!  Így történt, történhetett: a pártnak nincs frakciója, a frakciónak pedig nincs pártja!

Manöken-járásáról elismert Lendvai Ildikó viszont átadta a szocialisták frakciójában a marsallbotot. A helyébe lépő ritka szakállú ifjú titán (Mesterházi Attila) szónoki képességeit tekintve ugyan meg sem közelíti büszke elődjét, „ítéleteiben" viszont már meghaladta.  Kinevezése óta, olyan ideológiák támogatásával vádolta meg a Fidesz–KDNP-t, s vezetőit (fasisztoid, antiszemita stb.), melyet még az MSZP korábbi, kómában fekvő (Horn Gyula) – minden kétséget kizáróan legsikeresebb – elnöke sem vélelmezett soha! Amióta pedig a pártja legújabb miniszterelnök jelöltje is lett, még ritka szőrzetét is leborotváltatta.

+

A legnagyobb trauma az MDF frakcióját érte! Története során átélt már néhány „palotaforradalmat" a pártot és a parlamenti frakcióját azonban mindig sikerült megmenteni. 1993-ban a Csurka István vezette párton belüli csoport lépett ki a demokrata fórumból, és megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), amely 1998-ban az parlamentbe is bejutott.

1996-ban Szabó Iván, az Antall-kormány pénzügyminisztere vezetésével kivált csoport megalakította a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP), amely Centrum Párttal kötött szövetséget, de együtt sem tudták átlépni a parlament küszöbét – így „elnézést kérve" 2005-ben visszatértek az MDF-be.

2004-ben a Dávid Ibolya pártelnök politikájának irányelveit kétségbe vonókat (Balsai Istvánt, Font Sándort, Horváth Balázst, Kelemen Andrást és Szászfalvi Lászlót) Herényi Károly frakcióvezető kizárta a frakcióból. (Azóta a bírósági döntés igazolta: törvénytelenül.) A hangzatos intézkedés után a frakció tovább atomizálódott: kizárták az MDF-et alapító elnökét, Lezsák Sándort is, aki a Lakitelek-munkacsoportot tagjainak támogatásával megalakította a Nemzeti Fórum névre hallgató civil-szervezetet, melynek – együttműködési megállapodást kötve a Fidesszel – jelenleg is több képviselője tagja a legnagyobb ellenzéki párt frakciójának.  

A botrányok után csillapodni látszottak a kedélyek. A 2006-os választások után 11 MDF-es képviselő ülhetett be a parlamentbe. 2008 őszén azonban újra szikrázott minden. A párt tisztújítása során, Dávid Ibolya kihívójaként hadba indulását bejelntő Almássy Kornélt kizárták a frakcióból és a pártból egyaránt. Az MDF megszakította a kapcsolatot saját ifjúsági szervezetével is, mivel az „Almássy-bázist" támogatta. Az MDF választási kampányát finanszírozó Tisztelet Társasága által delegált Vas János kilépése a frakcióból viszont már a szakadás szélére sodorta a képviselőcsoportot. A frakciót akkor (2008. 10. 13.), Lengyel Zoltán független – korábban Fideszes – képviselő csatlakozása megmentette. Újra tízen lettek. A „kölcsönös előnyökön alapuló megállapodás" után rögvest frakcióvezető-helyettessé választották.

A párt, Dávid Ibolya és Herényi Károly nevével fémjelzett hivatalos irányvonala azonban egyre komolyabb elégedetlenséget gerjesztett. A kedélyeket alaposan felkorbácsolta a Horn-kormány miniszterének, Bokros Lajos EP-listavezető színre lépése, Szili Katalin pécsi MSZP-s polgármesterjelölt MDF-es támogatása, valamint a Hit Gyülekezetéhez történő közeledés. Csáky András mindezek láttán úgy döntött, kilép a frakcióból, (2009.03.15.) hangsúlyozván: az oly sokszor hivatkozott antalli-örökség véglegesen háttérbe szorult Bokros jelölésével: „a párt heterogenitására jellemző, hogy a liberális értékek mellett az Orbán-ellenességet és a liberális gazdaságpolitikát is felvállalták, abban a reményben, hogy megszólíthassák az árván maradt szavazókat." Időközben Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András is jelezte: nem támogatják a csomagjáról elhíresült Bokros-féle programot. – Mindhármukat törölték az MDF soraiból!

Történelmi pillanat következett! Hivatalosan is bejelentették: az első szabadon választott Országgyűlésben még több mint 160 mandátummal bíró MDF-frakciója, 2009.03.20-án „létszámhiány" miatt megszűnt. Nagy bánatára, búcsúzni kényszerült - felszólalásai alapján a polihisztor-hírbe keveredő – frakcióvezetői tisztségétől Herényi Károly. Dávid Ibolya, a párt elnök asszonya értékelte a történetet: 

– Megérte! Az ország kétharmada gyáva, egyedül, egyedül az MDF az, amelyik kezdettől fogva következetes. Nem szabad hinni azoknak, akik könnyű álmot ígérnek! Igen, megérte! Ha ez az őszinte beszéd ára, megérte! Ha ez az ára annak, hogy nem állunk be a populista mesehősök sorába, megérte! Megérte, akkor is, ha megszűnik a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója!

+

Voltak persze csendesebb, szomorúbb, és voltak a média által hangzatosan hangosított más változások, átülések, lemondások, elhalálozások is a Tisztelt Házban. Kinek tisztelet, megbecsülés, kinek rosszallás, s háborúság kísérte, kíséri útját,  emlékét. 

Pulpitus

NÉV

PÁRT

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Dr. Szili Katalin

MSZP

Országgyűlés elnöke

2006.05.16.

2009.09.14.

Dr. Katona Béla

MSZP

Országgyűlés elnöke

2009.09.14.

 

Dr. Áder János

FIDESZ

Országgyűlés alelnöke

2006.05.16.

2009.07.13.

Harrach Péter

KDNP

Országgyűlés alelnöke

2006.06.08.  

 

Lezsák Sándor

Fidesz

Országgyűlés alelnöke

2006.06.08.

 

Mandur László

MSZP

Országgyűlés alelnöke

2006.06.08.

 

Pelczné Dr. Gáll Ildikó

Fidesz

Országgyűlés alelnöke

2009.07.14.

 

Világosi Gábor

SZDSZ

Országgyűlés alelnöke

2006.05.16.

 

Béki Gabriella

SZDSZ

Jegyző

2006.05.16.

 

Geberle Erzsébet

SZDSZ

Jegyző

2009.12.07.

 

Gulyás József

SZDSZ/Független

Jegyző

2007.09.24.

2009.12.04.

Hende Csaba

Fidesz

Jegyző

2006.05.16.

 

Móring József Attila

KDNP

Jegyző

2006.05.16.

 

Nyakó István

MSZP

Jegyző

2006.05.16.

 

Pettkó András

MDF/Független

Jegyző

2006.05.16.

2009.03.19.

Podolák György

MSZP

Jegyző

2006.05.16.

 

Szűcs Lajos

Fidesz

Jegyző

2006.05.16.

 

Tóth Gyula

MSZP

Jegyző

2009.06.15.

 

Török Zsolt

MSZP

Jegyző

2006.05.16.

 

V. Németh Zsolt

Fidesz

Jegyző

2006.05.16.

 

Frakcióvezetők

NÉV

PÁRT

(-tól)

(-ig)

Mesterházy Attila

MSZP

2009.04.20.

 

Lendvai Ildikó

MSZP

2006.05.16.

2009.04.19.

Dr. Navracsics Tibor

Fidesz

2006.05.16.

 

Dr. Semjén Zsolt

KDNP

2006.05.16.

 

Dr. Kóka János

SZDSZ

2007.12.05.

 

Herényi Károly

MDF

2006.05.16.

2009.03.19.

Megszűnt mandátumok - új mandátumok

KÉPVISELŐ

PÁRT

VÁLTOZÁS OKA

MANDÁTUM VÉGE

HELYÉRE KERÜLT KÉPVISELŐ

PÁRT

MANDÁTUM KEZDETE

Gegesy Ferenc

SZDSZ

Lemondott

2008.09.14.

Dr. Bácskai János

Fidesz

2009.02.16.

Tasnádi Péter 

MSZP

Elhunyt

2009.01.27.

Kőhegyi István

MSZP

2009.03.02.

Boross Péter

MDF

Lemondott

2009.01.31.

Dragon Pál

MDF

2009.03.02.

Toller László

MSZP

Megbízatása megszűnt

2009.02.12.

-

-

-

Aszódi Pál

Fidesz

Elhunyt

2009.02.27.

Hoppál Péter

Fidesz

2009.03.30.

Szabados Ákos

MSZP

Lemondott

2009.04.06.

Velez Árpád

MSZP

2009.04.14.

Áder János

Fidesz

Lemondott

2009.07.13.

Gyopáros Alpár

Fidesz

2009.11.30.

Deutsch Tamás

Fidesz

Lemondott

2009.07.13.

Németh Szilárd István 

Fidesz

2009.09.14.

Fodor Gábor

SZDSZ

Lemondott

2009.09.14.

Ikvai-Szabó Imre

SZDSZ

2009.09.28.

Lengyel Zoltán

Független

Lemondott

2009.11.26.

-

-

-

Átülők

KÉPVISELŐ

HONNAN?

MIKOR?

HOVÁ?

Csáky András

MDF

2009.03.16.

Független

Csapody Miklós

MDF

2009.03.20.

Független

Dávid Ibolya

MDF

2009.03.20.

Független

Dragon Pál

MDF

2009.03.20.

Független

Herényi Károly

MDF

2009.03.20.

Független

Hock Zoltán

MDF

2009.03.20.

Független

Karsai Péter

MDF

2009.03.20.

Független

Katona Kálmán

MDF

2009.03.20.

Független

Lengyel Zoltán 

MDF

2009.03.20.

Független

Pettkó András

MDF

2009.03.20.

Független

Gulyás József

SZDSZ

2009. 12.05.

Független

Jöttek, mentek, maradtak

 MINISZTERELNÖKI HIVATAL

NÉV

TISZTSÉG 

(-tól)  

(-ig)

Bajnai Gordon

miniszterelnök

2009.04.14.

 

Gyurcsány Ferenc

miniszterelnök

2006.06.09.

2009.04.14.

Molnár Csaba

a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

2009.04.16.

 

Kiss Péter

a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

2007.07.01.

2009.04.15.

Kiss Péter

a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter

2009.04.16.

 

Ficsor Ádám

a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

2009.04.16.

2009.09.13.

Molnár Károly

a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter

2008.05.05.

2009.04.15.

Juhász Gábor

a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

2009.09.17.

 

Szilvásy György

a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

2007.07.01.

2009.04.15.

Baja Ferenc

a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2007.01.01.

 

Csizmár Gábor

a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára  

2008.02.18.

2009.04.15.

Ficsor Ádám

a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2008.02.01.

2009.04.15.

Horváth Csaba

a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2009.11.25.

 

Szigetvári Viktor

a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2009.04.16.

 

Tordai Csaba

a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2008.02.18.

 

Tukacs István

a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2008.12.01.

2009.04.15.

Ujhelyi István

a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2009.04.21.

 

Csizmár Gábor

a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter államtitkára

2009.04.16.

 

Iváncsik Imre

a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő államtitkár  

2007.07.01.

 

Kolber István

a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter tevékenységében közreműködő államtitkár  

2008.05.15.  

2009.04.15.

 KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Balázs Péter

miniszter

2009.04.16.

 

Göncz Kinga

miniszter

2006.06.09.

2009.04.15.

Szabó Vilmos

államtitkár

2009.04.21.

 

Horváthné dr. Fekszi Márta

államtitkár

2006.07.01.

2009.04.15.

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Oszkó Péter

miniszter

2009.04.16.

 

Veres János

miniszter

2006.06.09.

2009.04.15.

Katona Tamás

államtitkár

2009.04.21.

 

Keller László

államtitkár

2008.02.18.

2009.04.15.

IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Forgács Imre

miniszter

2009.12.15.

 

Draskovics Tibor

miniszter

2008.02.19.

2009.12.14.

Avarkeszi Dezső

államtitkár

2008.05.20.

 

Juhász Gábor

igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár

2007.10.01.

2009.09.16

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Szekeres Imre

miniszter

2006.06.09.

 

Vadai Ágnes

államtitkár

2007.07.01.

 

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Hiller István

miniszter

2006.06.09.

 

Arató Gergely

államtitkár

2006.07.01.

 

Csák Ferenc

államtitkár

2008.05.20.

2009.04.15.

EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)  

Székely Tamás

miniszter

2008.05.05.

 

Vojnik Mária

államtitkár

2008.05.01.

 

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Herczog László

miniszter

2009.04.16.

 

Szűcs Erika

miniszter

2008.05.05.

2009.04.15.

Simon Gábor

államtitkár

2008.02.18.

 

Korózs Lajos

államtitkár

2008.05.20.

 

ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Varga Zoltán

miniszter

2009.04.16.

 

Gyenesei István

miniszter

2008.05.15.

2009.04.15.

Jauernik István

államtitkár

2008.05.20.

 

KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM 

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Hónig Péter

miniszter

2009.04.16.

 

Molnár Csaba

miniszter

2008.12.01.

2009.04.15.

Oláh Lajos

államtitkár

2009.04.21.

 

Puch László

államtitkár

2008.05.15.

2009.04.15.

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Varga István

miniszter

2009.04.29.

 

Bajnai Gordon

miniszter

2008.05.15.

2009.04.14.

Varju László

államtitkár

2008.12.01.

 

Burány Sándor

államtitkár

2008.05.15.

 

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 

NÉV  

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Gráf József

miniszter

2006.06.09.

 

Gőgös Zoltán

államtitkár  

2006.07.01.

 

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM 

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

Szabó Imre

miniszter

2008.05.05.

 

Kling István

államtitkár

2009.04.21.

 

Oláh Lajos

államtitkár

2008.05.01.

2009.04.15.

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!