Soha nem látott csődben van az egészségügy

Az Országgyűlés úgy döntött, nem függeszti fel Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es képviselők, valamint Molnár Oszkár (Fidesz) mentelmi jogát. Soltész Miklós a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása ügyében emelt szót az azonnali kérdések órájában. Latorcai János szerint a Nabucco földgázvezetéknek elsőbbséget kell biztosítani és ha megépül, 2,5-szeres mennyiség áramolhat, mint amennyi az éves magyar szükséglet. Harrach Péter a családi pótlék adóalapba történő beszámítását kifogásolta. Ma Magyarországon az egészségügyi ellátás soha nem látott csődje van – közölte Nagy Kálmán.

Az árfolyamváltozás, a hitelszerződések, a törlesztő részletek és a bankok kockázatvállalási gyakorlata és a hitelnyújtás profitnagysága összefüggéseit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, valamint a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló jogszabály módosításáról szóló törvényjavaslatot is megvitatták az országgyűlési képviselők.

Latorcai János álságosnak nevezte a bizottság felállítását, mint mondta: a Fidesz-KDNP már májusban felállított volna egy bizottságot, amelyet kezdetben az MSZP is támogatott, de ez megváltozott, miután a bankok vállalták egy etikai kódex létrehozását. Szerinte azzal, hogy a bizottságot csak most akarják létrehozni, egyértelművé vált, hogy nem akarnak ezen a téren megoldást. Úgy vélte: a bizottság felállítása semmi másra nem jó, csak arra, hogy jelezzék, baj van, de közben mégsem teszik meg a szükséges lépéseket.
  
A Közbeszerzések Tanácsa tavalyi beszámolóját, valamint munkaügyi és földhivatali kérdéseket is megvitattak. Latorcai János vezérszónoki felszólalásában a Közbeszerzési Tanács tavalyi munkáját méltatta, és kiemelte, hogy a beszámolóban olvasható számok tényszerűen mutatják be a 2008-as közbeszerzéseket. Az ellenzéki politikus ugyanakkor megjegyezte, hogy a közbeszerzések területén a problémát elsősorban a procedúra lassúsága, valamint az eljárás rendkívüli bürokratikussága és a korrupcióval való átitatottsága jelenti. Rámutatott: a jövőben a közbeszerzések tágabb környezetében kell átláthatóbb és törvényesebb gyakorlatot teremteni.

Az Országgyűlés úgy döntött, nem függeszti fel Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es képviselők, valamint Molnár Oszkár (Fidesz) mentelmi jogát. Az MDF elnökének ügyében a képviselők közül 171 szavaztak igennel, 178 nemmel, 6 tartózkodás mellett, míg Herényi Károly esetében 170 képviselő szavazott igennel, 180 nemmel, és öten tartózkodtak. Dávid Ibolya és Herényi Károly sem szavazott saját mentelmi jogáról. Az ügyészség személyes adattal való visszaélés és kényszerítés miatt kérte ki két képviselő mentelmi jogát.
    
A rágalmazással és becsületsértéssel vádolt Molnár Oszkár mentelmi jogának felfüggesztésére 188 képviselő szavazott, míg ezt nyolcan ellenezték és 141-en tartózkodtak. A mentelmi jog felfüggesztésére a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatára lett volna szükség.

A parlamenti képviselők 334 igen szavazattal és 1 tartózkodással kihirdették a a Nabucco-gázvezetékről szóló nemzetközi megállapodást.

Az Országgyűlés 207 igen, és 158 nem szavazattal elfogadta az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosítását. A képviselők többsége támogatta a közösségi vámjog végrehajtásáról, valamint a Vám- és Pénzügyőrségről és a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítását is.

Az Országgyűlés 194 igen, 164 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett hétfőn elfogadta a vízgazdálkodásról szóló törvény, a köztársasági elnök és a környezetvédelmi bizottság által javasolt módosítását. A köztársasági elnök szerint az eredeti javaslat miatt veszélybe kerülhetett volna a magyar felszín alatti vízbázis.

Az Országgyűlés 346 igen, négy nem szavazattal és hat tartózkodás mellett elfogadta az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utasnyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló megállapodás kihirdetéséről, valamint a légiközlekedésről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
        
A parlament 200 igen, 165 nem szavazattal és két tartózkodás mellett fogadta el a közoktatásról szóló törvény módosítását, amely többek között a 6 plusz 6-os iskolarendszert preferálja. A törvény csak azon intézményekre vonatkozna, ahol 1-12. évfolyamot egy intézményben járják ki a diákok.
    
Az Országgyűlés 349 igen szavazattal fogadta el az Országos Választási Bizottság (OVB) beszámolóját a június 7-i európai parlamenti választásokról. Az OVB beszámolója többek között azt is tartalmazza, hogy a testület szerint felül kell vizsgálni a kampánycsend intézményét.

A parlament 197 igen, 155 nem szavazattal jóváhagyta az agrárgazdaság 2008-as helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
    
A képviselők szavaztak a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításához benyújtott módosító javaslatokról. Az előterjesztés szerint közigazgatási hivatal jönne létre, amelynek minden megyében és a fővárosban is lenne egy, az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését ellátó szervezete. A Ház 363 igen szavazattal, azaz a szükséges kétharmados többséggel fogadta el a Fidesz-KDNP módosító indítványát, amely azt tartalmazza: a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal államigazgatási feladatokat ellátó költségvetési szerv. A közigazgatási hivatal működésének költségeit az Országgyűlés a költségvetési törvény helyi önkormányzatokért felelős miniszter fejezetében, elkülönítetten biztosítja. A zárószavazás a következő ülésen lesz.
    
Az Országgyűlés 363 igen, egy nem szavazattal elfogadta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott, az előterjesztő által is támogatott módosító indítványokat. A zárószavazás a parlament következő ülésén lesz.

A King,s City elnevezésű, Sukoró község külterületén megvalósuló turisztikai projekt létrehozásával kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz az Országgyűlés négy módosító indítványt is elfogadott. Törölték például a bizottság által megválaszolandó kérdések közül az alábbit: milyen pénzügyi összefonódás állt Bajnai Gordon volt nemzeti fejlesztési és Veres János volt pénzügyminiszter King,s City-vel kapcsolatos együttműködése mögött? Elfogadták azt a javaslatot is, mely szerint az MSZP négy, a Fidesz kettő képviselőt delegálhat a vizsgálóbizottságba az eredeti 3-3 helyett.

Soltész Miklós a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása ügyében emelt szót az azonnali kérdések órájában. Feltette a kérdést: miért von el a kormány 2,6 milliárd forintot a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásától? Mint mondta, több mint háromezer embert bocsátottak el olyan cégektől, melyek megváltozott munkaképességűeket foglalkoztattak.

Fónagy János fideszes képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy bár az ország legnagyobb beruházása a budapesti 4-es metró, az építésénél mégis bizonytalanok a költségek és a kivitelezési határidők is.

Kósa Lajos arról beszélt, hogy a fővárosi koalíció összeomlott, részben a 15 éves városvezetési kudarc, részben az azóta napvilágra került korrupciós ügyek miatt. Kitért arra, hogy a metróberuházás 194 milliárdról indult és most 517 milliárdnál tart. Hozzátette: 56 milliárdot bukott az ország a főváros magatartása miatt a metróberuházásnál, a csepeli szennyvíztisztítónál 11 milliárdot, a Margit-híd felújítása pedig 9 milliárddal kerül többe a tervezettnél. 
  
Puskás Tivadar közölte: 1969 óta október második csütörtökje a fehér bot nemzetközi napja. Szóvá tette, hogy az egészségbiztosító a fehér botnak csak a silányabb fajtáját támogatja, s a beszélő eszközökre nem terjed ki a támogatás, egy fogyatékkal élőnek ezekért négyszer annyit kell fizetnie. Szólt arról is, hogy az épületek, közterületek akadálymentesítésének módja sincs megfelelően szabályozva. Szóvá tette még, hogy kevés a látáskorlátozottak tervezett költségvetési támogatása, az összeg az idei szintet sem érné el.
  
Nógrádi Zoltán (Fidesz) interpellációjában azt mondta, hogy a 2011-es uniós elnökség sikerét nem lehet veszélyeztetni, ezért megdöbbentőnek találja az ennek kapcsán benyújtott költségvetést. Mint mondta, a négypárti egyeztetéseken egyetértés volt abban, hogy 10 százalékos tartalékot kell képezni, de ez nem történt meg. A képviselő érthetetlenül alultervezettnek nevezte a magyarországi eseményekre tervezett összeget is. Bóka István (Fidesz) közölte: nem értenek egyet azzal, hogy a kormány csak Budapestre tervez programokat.

Szatmáry Kristóf (Fidesz) arról beszélt, hogy a vállalkozókat ellenőrző állami hatóságok sokszor az első hibáért is súlyos pénzbírságot szabnak ki. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy míg Európa több országában a válság miatt bírságolási moratóriumot vezettek be, Magyarországon ezekkel a lépésekkel még nehezebb helyzetbe hozzák a vállalatokat.

A magyar EU-elnökségre való felkészülés, az oktatási intézményvezetők kinevezése és a családi pótlék adóalapba történő beszámítása szerepelt az interpellációk között hétfőn a parlamentben. Németh Zsolt azt tette szóvá a külügyminiszternél, hogy miközben elvileg kiemelten foglalkozik a kormány a 2011-es magyar EU-elnökséggel, a kormányrendeletekben meghatározott időpontokat a legritkább esetben sikerült tartani. Kifogásolta, hogy a személyiségfejlesztő tréningekre még a közbeszerzési eljárást sem indították el.

A képviselők 339 igen szavazattal egyhangúlag fogadták el a házszabálytól való eltérést a Magyarország, Ausztria, Bulgária, Románia és Törökország között a Nabucco projektről létrejött megállapodás ügyében. Latorcai János alapvetőnek tartotta, hogy újabb lelőhelyek bekötésével biztosítsák az ellátást. Hozzátette: a Nabucco-nak elsőbbséget kell biztosítani és ha megépül, 2,5-szeres mennyiség áramolhat, mint amennyi az éves magyar szükséglet, a KDNP ezért támogatja a javaslatot.

Harrach Péter a családi pótlék adóalapba történő beszámítását kifogásolta, amely szerinte a Bokros-csomag hangulatát idézi. Példaként említett egy négygyermekes családot, ahol a jövedelem havi nyolcezer forinttal csökkenhet emiatt. Mint mondta: a kormány azokat bünteti, akik a társadalom működőképességét biztosítják, akik gyermekeket vállalnak és dolgoznak. Mennyi többletbevételt remélnek ettől, miért nem fontos a társadalom legkisebb, legfontosabb egysége, a család? – tette fel a kérdést a politikus. A képviselő az államtitkári választ nem fogadta el, a parlament viszont 193 igen, 153 nem és 3 tartózkodással igen.

A fővárosi koalíció felbomlásáról, a válságkezelésről, a rendőrség fellépéséről és az egészségügy helyzetéről szóltak napirend előtt a képviselők hétfőn a parlamentben. Pokorni Zoltán (Fidesz) a fővárosi koalíció felbomlása kapcsán kijelentette: úgy látszik, bebizonyosodott, hogy egyes közpénzekből fenntartott budapesti intézmények és vállalatok szocialista kifizetőhelyként működtek. Mint mondta, tiszta vizet kell önteni a pohárba, ehhez pedig új választásokra van szükség Budapesten.

Nagy Kálmán, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője úgy ítélte meg, hogy a kormány az elmúlt két évben bebizonyította: a beteg emberek számára Magyarországon nincs ország, tönkretették a struktúrát, és morális csőd is jellemzi az ágazatot. Ma Magyarországon szerinte az egészségügyi ellátás soha nem látott csődje van, példátlan helyzet állt elő a betegellátásban. Hozzátette: ezt a helyzetet nem fogadjuk el.

kdnp.hu
Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!