Sólyom tehetetlen – köteles lesz aláírni!

Társadalomkutatók – baloldaliak és jobboldaliak egyaránt – állítják: ha a családokat a támogatási rendszer leépítésével megfosztjuk erőforrásaiktól, működésképtelenné tesszük őket. Az emberhez nem méltó nyomor társadalmasításával nem lehet megtakarítást elérni! A rövid távú és csak fiskális célokat megvalósítani kívánt gyermek- és családellenes megszorításcsomagot a kereszténydemokraták nem támogatják!

Az Országgyűlés a nyári rendkívüli ülésszak utolsó napján, 29-én, hétfőn szavaz újra a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, a gyermekek védelméről, valamint az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról, melyet május 25.-énfogadott el az Országgyűlés. 
 

Az új jogszabály szerint, amelyet az Országgyűlés május 25-én fogadott el, a 2010. május elseje után születő gyerekek esetében kétéves korig jár majd a gyermekgondozási segély (gyes). A gyermekgondozási díjat (gyed) legfeljebb annyi időre lehetne igénybe venni, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, és maximum a gyermek kétéves koráig jár.

 
Sólyom László köztársasági elnök június 11-én bejelentette: a megszorítás az anyák szabad döntését korlátozza! Nem ért egyet a gyes időtartamának három évről két évre csökkentésével, ezért nem írta alá az erről szóló törvényt. Indoklásában kiemelte: a foglalkoztatás elősegítését célzó kormányzati intézkedések akkor visszatérést nem kikényszeríteni próbálnák, hanem pozitívan ösztönözni. Ezért - mint fogalmazott - az anyák szabad döntésének kell lennie, hogy a gyermek hároméves koráig otthon marad, vagy munkát vállal.
 
Változatlan formában kívánja elfogadtatni az Országgyűléssel a gyes időtartamának háromról két évre csökkentését tartalmazó törvényjavaslatot. Szollár Domokos, a Bajnai-kormány legújabb szóvivője bejelentette: a törvény szövege változatlan maradt, de egy paragrafust hozzátettek. A kiegészítés szerint a kormánynak október 15-ig tájékoztatnia kell a parlament illetékes bizottságát a három év alatti gyermekek napközbeni ellátását szolgáló intézmények férőhelyeinek bővítése érdekében tett intézkedéseiről, továbbá be kellene nyújtania az Országgyűlésnek a napközbeni ellátást szolgáló intézményrendszer átalakítására vonatkozó intézkedéseket.
 
+
 
A KDNP elborzadva tekintett, s tekint e törvényjavaslatra: „A polgári kormány visszaállította alanyi jogon a gyest és a gyedet, a másik „lába” a családtámogatási rendszernek pedig az volt, hogy a fix családi pótlék mellé a munkát vállaló és munkajövedelemmel rendelkező családok, amelyek gyermeket vállaltak és neveltek, megkapták az adókedvezményt, és ezt a rendszert verték szét!”
 
Lanczendorfer Erzsébet már a törvény vitájában is döbbenten mondotta: – Mi kereszténydemokraták nem tudjuk elfogadni a családi pótlékkal kapcsolatos megszorításokat. Elfogadhatatlan, hogy jövőre, 2010-re is befagyasztották. Ez az intézkedés 2 millió 100 ezer gyermeket érint. Ez, 4,5 százalékos inflációval számolva két év alatt 34 milliárd forint elvételét jelenti a gyerekektől. Tényleg úgy gondolják, hogy ezek az intézkedések a gyerekek védelmét szolgálják? 
 
– A családok támogatásáról szóló törvény módosítása következtében a gyes a gyermek kétéves koráig jár. A főállású anyaság - 28 500 forint - igénybevételi határát is leviszik kettő évre. Társadalomkutatók - baloldaliak és jobboldaliak egyaránt – állítják: ha a családokat a támogatási rendszer leépítésével megfosztjuk erőforrásaiktól, működésképtelenné tesszük őket. Nemcsak a nemzetfogyás tragikumát erősíti fel a szocialista Bajnai-csomag, hanem szétteríti a szegénységet is. 
 
– Az emberhez nem méltó nyomor társadalmasításával nem lehet megtakarítást elérni! A rövid távú és csak fiskális célokat megvalósítani kívánt gyermek- és családellenes megszorításcsomagot a kereszténydemokraták nem támogatják! 
 
– Gondoljunk bele! A gyes, gyed és a többi családtámogatási megszorítás, a szocpol eltörlésével 50 milliárdot spórol a kormány. 30 milliárdot kellett visszafizetni az Uniónak a csepeli szennyvíztisztító rossz közbeszerzési intézkedése, ügyintézése miatt, ez 30 milliárd forintba került. Aztán 16 milliárd forint volt, illetve ennyit tervez a kormány az uniós források hatékony elköltését bemutató sikerpropagandára; 16 milliárd. Ha mindehhez még hozzávesszük a szakértői díjakat, máris megvan az 50 milliárd forint. Tehát lenne honnan elvenni, megspórolni, vigyázni a pénzre, és nem kellene ezeket a megszorításokat megtenni! 
 
+
 
Ha a parlament MSZP-s többsége újra megszavazza - már pedig egy a százhoz, hogy megteszi – Sólyom László már nem mérlegelhet, köteles lesz aláírni és kihirdetni a törvényt. – Marad, mint egyetlen lehetőség, az Alkotmánybíróság, vagy kormányváltás után, a módosítás! 
 
Bartha Szabó József 
 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!