Szigorítják a büntető törvénykönyvet

Képviselői felszólalásokkal folytatódott az új büntető törvénykönyv (Btk.) általános vitája a parlamentben. Az előterjesztés tárgyalása során a halálbüntetés kérdése a kormányoldalt is megosztotta. A kereszténydemokrata Salamon László, az LMP-hez hasonlóan elfogadhatatlannak nevezte az élet bíróság általi kiontását. A fideszes Boldog István szerint viszont nem csoda, hogy az idős, kiszolgáltatott emberek elleni brutális bűncselekmények miatt a lakosság többsége támogatná a halálbüntetés visszaállítását.

kdnp.hu
Forrás: MTI

A vitában a Jobbik-frakció több tagja is javaslatot tette a halálbüntetés visszaállítására, amit előbb Salamon László, a Kereszténydemokrata Néppárt szakpolitikusa, majd az LMP-és Schiffer András is visszautasított, majd Boldog István, a Fidesz-frakció tagja védelmébe vett.  

Apáti István, a Jobbik képviselője  azt mondta, kizárólag az emberölés súlyosabban minősített eseteiben kezdeményezik a halálbüntetés visszaállítását, amit szerintük az emberek igazságérzete is megkövetel.

Salamon László a felvetésre válaszolva azzal érvelt, hogy a halálbüntetés csak a bírói tévedés kizárásával lenne elfogadható, ám erre nincs lehetőség. Mint mondta, jóhiszemű bírói tévedések mindig lesznek, a hibáknak azonban mindig jóvátehetőknek kell lenniük, ami nem fér össze a halálbüntetéssel.

A kormánypárti politikus álláspontjával az LMP nevében Schiffer András is egyetértett, kiemelve: a magyar jogrend két „alapvető szentségen”: az élethez és az emberi méltósághoz való jogon alapul.  

Másképp vélekedett ugyanakkor a fideszes Boldog István, aki szerint az idős, kiszolgáltatott emberek elleni brutális bűncselekmények miatt nem lehet csodálkozni azon, hogy a magyar lakosság többsége egyetért a halálbüntetés visszaállításával.

A fideszes Zsiga Marcell azt emelte ki, hogy a társadalmi várakozás a jelenleginél szigorúbb büntető törvénykönyv, mert a mostani sok esetben már nem jelent kellő visszatartó erőt.  

Hozzátette: a kormány javaslata ennek az elvárásnak elsősorban a visszaeső bűnözőkkel szembeni szigorúbb fellépéssel tesz eleget.  

A politikus jelentős előrelépésnek minősítette a büntethetőség korhatárának leszállítását 12 évre az erőszakos bűncselekményeknél.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!