Szükség van a honvédségben a tartalékosokra

A Fidesz elutasítja az elektronikus anyakönyvi nyilvántartásról szóló törvényjavaslatot.  Simicskó István KDNP-s képviselő a Magyar Honvédség tartalékosrendszerének kiépítése mellett érvelt. Megítélése szerint válsághelyzet esetén komoly problémák lépnének fel az ország védelmében, mert mindössze tizenhét kiképzett tartalékos van Magyarországon.

A Fidesz elutasítja az elektronikus anyakönyvi nyilvántartásról szóló törvényjavaslatot. Horváth István azt mondta, hogy nem támogatják a javaslatot, ennek okát világnézeti különbségekben, tartalmi, eljárási okokban jelölte meg. Közölte: nem értenek egyet a hagyományos családmodell gyengítésével, ahelyett, hogy erősítenék a házasság intézményét. Kitért arra, hogy a kistelepülések anyakönyvvezetőinek jelentős többletterhet hoznak a változások, amihez nem látják a forrásokat. Nem értik azt sem, miért rögzíti a javaslat, hogy munkaszüneti napon ne lehessen házasságot kötni.

A képviselők tárgyaltak a kábítószer-probléma kezeléséről szóló nemzeti stratégiához benyújtott módosításokról is.

Pontosításokkal, de a kormány is támogatja azt az indítványt, amelyben a polgári perrendtartásról szóló törvény módosítását kezdeményezi Magyar Bálint szabaddemokrata és Csiha Judit szocialista képviselő a csoportos keresetindítás lehetőségének megteremtésére.

Simicskó István KDNP-s képviselő a Magyar Honvédség tartalékosrendszerének kiépítése mellett érvelt. Megítélése szerint válsághelyzet esetén komoly problémák lépnének fel az ország védelmében, mert mindössze tizenhét kiképzett tartalékos van Magyarországon.

Vadai Ágnes államtitkár szerint az emberek egyelőre gyanakodva figyelik ezt a rendszert, amely önkéntes lesz. Közölte: az Országgyűlés előtt van az a javaslat, amely megteremti a jogi alapját a tartalékosrendszer bővítésének. Megjegyezte, legfeljebb 4000 főben gondolkodnak.

Ágh Péter fideszes képviselő arról beszélt, hogy szerinte a Gyurcsán-Bajnai-korszak politikája hosszú távon is veszélyt jelent a fiatalok jövőjére. Elmondta: a fiatal fideszesek vitairatot készítettek a fiatalok problémáiról, azok lehetséges megoldásairól, ennek keretein belül pedig megfogalmazták az Új nemzedék programot. Felszólította a fiatal szocialistákat, hogy rágalmazó filmek készítése helyett foglalkozzanak az ifjúság valós problémáival.

Bevezeti az úgynevezett leplezett figyelés lehetőségét az a törvényjavaslat, amelynek tárgyalását megkezdte az Országgyűlés. Az előterjesztést a kormánypártok és az ellenzék is támogatja. Kontrát Károly (Fidesz) közölte: a Fidesz-KDNP frakciószövetség szerencsének tartja azt, hogy az igazságügyi minisztérium a javaslat benyújtása előtt szakmai konzultációra hívta a frakció szakértőit. Felhívta a figyelmet a javaslat egyik fontos pontjára, arra, hogy az megteremti az Unió Egységes Vízuminformációs Rendszere (VIS) magyarországi alkalmazásának feltételeit. Kritikaként fogalmazta meg azonban azt, hogy szerinte salátatörvény-szerűen szerepelnek a javaslatok az előterjesztésben.

kdnp.hu
Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!