Törvényhozási dömping az Országgyűlésben

Megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv, alelnökökkel egészül ki a PSZÁF vezetése, jövőre egy ember egy évben egy kölcsönt vehet fel, valamint átalakul a magánnyugdíjrendszer, többek között ezekről a változtatásokról is döntött a parlament. A képviselők ugyanakkor elutasították az SZDSZ és az MDF kisebb parlamentre vonatkozó javaslatát. Soltész Miklós arról beszélt, hogy az unióban 40 százalékát foglalkoztatják a megváltozott munkaképességű embereknek, szemben a magyarországi 7-9 százalékkal. Molnár Béla napirend előtt közölte: múlt hét csütörtökön az MR1 Kossuth rádió felkérése ellenére sem a MÁV, sem a közlekedési tárca nem válaszolt arra a kérdésre, hogy hogyan változik december 13-án a menetrend.

Az Országgyűlés 196 igen, 151 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett elfogadta a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt. A törvénykönyvnek 2010. május elsején a második könyve és az alapelvei lépnek életbe, így a személyekre, a gondnokságra, az alapítványokra és a személyiségi jogokra vonatkozó szabályok. A kódex többi része 2011. január elsejétől lesz hatályos, de van olyan rendelkezés is, amely 2015-től.

Az Országgyűlés 202 igen, 146 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadta az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról, valamint a  nyilvántartásból történő adatszolgáltatásról szóló törvényjavaslatot. A 2011. január elsején hatályba lépő jogszabály az alapítványok adatainak országos, nyilvános, közhiteles és elektronikus nyilvántartásban való rögzítésének és az ezen adatokhoz való hozzáférésnek a szabályait tartalmazza.

Az Országgyűlés 193 igen, 151 nem és 3 tartózkodás mellett fogadta el az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A 13 törvényt és egy törvényerejű rendeletet módosító javaslat egyik legfontosabb rendelkezése, hogy jövő év januárja helyett 2011-tól válik teljesen szabaddá a patikaalapítás.

Elfogadta az Országgyűlés a közlekedési tárgyú törvények módosítását, amely elindítja a közösségi közlekedés hároméves reformját. A parlament 185 igen, 157 nem és 5 tartózkodás mellett fogadta el a törvényt. A 2010-es költségvetés már elvont a MÁV-tól 40 milliárd forintot, és december 13-tól végül 24 szakaszon szünetel a vasúti személyszállítás, a törvény ennek az átalakításnak teremti meg a jogi feltételeit.

Új magánnyugdíj-biztosítási rendszert fogadott el az Országgyűlés, a változtatás részletesen szabályozza a magánnyugdíj-pénztárak átalakítási folyamatát, amelynek végén, 2013 januárjától a pénztártagok már az új típusú magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságok tagjai lesznek. A törvény lehetővé teszi, hogy a biztosítottak még aktív életszakaszukban felmérhessék, hogy felhalmozott megtakarításuk mekkora összegű életjáradék kézhezvételét teszi lehetővé. A kiszámításához a számlaegyenleget kell megszorozni a járadékszolgáltatók által nyilvánosságra hozott járadéktényezővel.

Az Országgyűlés leszavazta a kormány javaslatát, így egy ember egy évben 65 százaléknál magasabb teljes hiteldíjmutatóval csak egyszer vehet fel éven belüli lejáratú kölcsönt, például személyi kölcsönt maximum 250 ezer forintig. Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításával a parlament felső korlátot szabott a bankkártyával történő fizetés esetén felszámolt tranzakciós díjnak, ami egységesen maximum a forgalom értékének két százaléka lehet. A rendelkezések január 1-jén lép hatályba, ahogy az is, miszerint a pénzintézetek közötti úgynevezett interchange költsége a hitelkeretre terhelt összeg 0,3 százaléka, maximum 100 forint lehet tranzakciónként, ha a fizetés betéti kártyával történik. Két, illetve két és fél százalékban maximálta az Országgyűlés a jelzáloghitel előtörlesztés díját.

Az Országgyűlés 194 igen, 148 nem és 3 tartózkodás mellett elfogadta az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő módosítását. A törvény jogtechnikai módosításokat rögzít, az új Ptk. elfogadása miatti azon változások átvezetését tartalmazza, amelyek a pénzügyi intézményrendszert szabályozó törvényekben kötelmi jellegű, szerződéses szabályokat érintenek. A törvény a hitelintézeti, a tőkepiaci, a biztosítási, a befektetési vállalkozásokról, a viszontbiztosítókról, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) és a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényt módosítja.
   
Jövő év április elsejével megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv, azokat 2010. július 31-ig kell leadni; az egyszerűsített munkavállalást elektronikus úton kell bejelenteni. Az Országgyűlés 175 igen, 163 nem, 4 tartózkodás mellett fogadta el hétfőn este az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt. A rövid időtartamú háztartási, valamint mezőgazdasági  idénymunkára irányuló egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállaló után a munkáltató a nettó bér alapulvételével 30 százalék közterhet fizet, egyébként az általános szabályok irányadók a közterhek mértékére.

Elbukott az SZDSZ és az MDF törvénymódosítása, amely 200 főben határozta volna meg az országgyűlési képviselők számát. A parlament 199 igen, 2 nem és 148 tartózkodás mellett utasította el az indítványt: a Fidesz és a KDNP frakció tagjai tartózkodtak, így tett két SZDSZ-es politikus és öt független képviselői is, köztük Dávid Ibolya, az MDF elnöke.
    
Jövőre két alelnök segíti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének munkáját az Országgyűlés döntése értelmében.

Felállhat a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal. Az Országgyűlés erről 179  igen, 163 nem és 4 tartózkodással döntött. A hivatal autonóm államigazgatási szerv lesz, költségvetése az Országgyűlés költségvetési fejezetén belül önálló címet alkot.

Az Országgyűlés elfogadta a kormány korrupcióellenes csomagjának részét képező tisztességes eljárás védelméről szóló törvénymódosítást. A javaslat szerint a frissen létrehozott Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal a tisztességes eljárás védelméről szóló törvény rendelkezései alapján végezné feladatait.

Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás mellett a külső helyszínen történő házasságkötés szabályait is tartalmazza a 2011. január 1-jén hatályba lépő anyakönyvi eljárásról szóló törvény.

Az Országgyűlés egyhangúlag, 346 igennel elfogadta a rehabilitációs járadékról szóló törvény módosítását hétfőn.

A felsőoktatási intézményekbe való belépés feltétele a kormány és a felsőoktatási intézmények által meghatározott tárgyakból az emelt szintű érettségi lesz 2014 szeptemberétől – döntött az Országgyűlés a közoktatási törvény módosításának elfogadásával. A Ház 199 igen, 147 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett szavazta meg az előterjesztés feles részeit; a kétharmados részeket 201 igen, 147 nem, 2 tartózkodás mellett utasította el.
        
Letette miniszteri esküjét Forgács Imre, aki keddtől tölti be az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztot. Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára Draskovics Tibort váltja az IRM élén.

Az Országgyűlés elfogadta a Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság 2009. július-december közötti tevékenységéről szóló jelentését.

Az Országgyűlés 186 igen, 158 nem és 5 tartózkodás mellett elfogadta a kormány beszámolóját a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek 2007. február és 2009. február közötti helyzetéről.

Az Országgyűlés megmentette a Mező Ferenc és a Wesselényi Miklós Sportközalapítványokat. A parlament sportbizottsága javaslatára 342 igen, nyolc nem szavazattal és két tartózkodás mellett módosították a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvényt, a sporttörvény módosítását pedig 343 igen, hat nem szavazattal és két tartózkodással hagyták jóvá. A sporttörvény rögzíti, hogy a sportközalapítványok működése az államháztartáson belüli és kívüli eredetű bevételeik arányától független.

A mulasztással arányos nemteljesítési bírsággal sújthatók azok, akik az egyes válság-agrárágazatok után járó uniós támogatásokból nem megfelelő mértékű összeget fordítottak foglalkoztatási célra. Az Országgyűlés 196 igen, és 152 nem szavazattal fogadta el az erről szóló törvénymódosítást.
    
Az Országgyűlés elfogadta a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról szóló országgyűlési határozatot. A határozatban az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy érvényesítse a nemzeti drogstratégiában elfogadott elveket, cselekvési célkitűzéseket és az azokhoz rendelt megvalósításikoncepciókat, valamint az első, a 2010–2012. évekre szóló kormányzati cselekvési programot a nemzeti drogstratégia elfogadása utáni három hónapon belül dolgozza ki.

Az Országgyűlés felkérte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és az Állami Számvevőszék elnökét, valamint a legfőbb ügyészt, a kormányt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy 2010. február 28-ig alakítsák ki vagy módosítsák az irányításuk alá tartozó szervezetek etikai normáknak megfelelő működéséhez szükséges etikai kódexeket. Az Országgyűlés javasolja továbbá a közpénzekből finanszírozott vagy támogatott szervezeteknek, hogy az általa megfogalmazott elvekkel e szervezetek etikai kódexei legyenek összhangban.

Január elsejétől a közfeladatot ellátó személyek közé tartoznak a gáz- és villanyóra leolvasók.

Az egyes tagállamokban különböző rendszerekben működő akkreditálást egy egységes, átfogó közösségi szabályozás keretei közé illesztette az Országgyűlés, amely 197 igen, 1 nem szavazattal és 146 tartózkodással elfogadta a Nemzeti Akkreditáló Testületről szóló törvény módosítását, amelyre az Európai Unió tagállamainak szabályozása közti összhang megteremtése céljából volt szükség.

A törvényhozás elfogadta a bányászatról szóló törvény módosítását kezdeményező előterjesztést. A 196 igen, 146 nem szavazat mellett meghozott döntéssel megszületett új szabályozás koncesszióhoz köti a magyarországi geometrikus energiaforrások hasznosítását.

A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének hétfőn elfogadott változtatása kimondja, a kormány állapíthatja meg a tározó árapasztási célú igénybevétele esetén fizetendő kártalanítás mértékét.

Radikálisan csökkenhet a magas minősítésű, szigorúan titkos iratok száma, mivel az Országgyűlés kétharmados többséggel elfogadta a minősített adat védelméről szóló törvényt.

Jövő év május 1-jétől a kártyajátékot szervező kártyatermeknek 40 százalékos játékadót kell fizetniük a tiszta játékbevétel után.

Az eddigi külön földgázszállítói és rendszerirányítói engedély helyett egységes földgázszállítási rendszerüzemeltetési engedélyt vezet be az egyes energetikai tárgyú törvények elfogadott módosítása.

+

Móring József Attila KDNP-s képviselő a pénzügyi államtitkárhoz fordult, mert a képviselő információi szerint egy másfél hektáros területű, balatonlellei telket, amelyen korábban gyermektábor működött, egy parti apartman napi bérleti díjáért adott ki az állam. Hozzátette, hogy a területet szak- és felnőttképzésre adták bérbe, de ott valójában felnőttek bizonytalan nyári táboroztatása folyik. Megjegyezte, hogy a bérlő a legalapvetőbb emberi normákat sem tartja be sem a zajkibocsátás, sem a higiéniai elvárások terén.

Puskás Tivadar, a KDNP honatyája szerint tavasz óta nem történt megnyugtató megoldás az időskori vakságot okozó makuladegeneráció kezelése ügyében. Az ellenzéki képviselő az azonnali kérdések órájában arról kérdezte az egészségügyi minisztert, hogy a társadalombiztosítás miért csak minden negyedik beteget támogat az összesen mintegy 3 és fél millióba kerülő kezelésben. Székely Tamás válaszában úgy fogalmazott, hogy senkinek se érdeke, hogy a betegek megvakuljanak, a finanszírozott kezeléseket pedig szigorú szakmai kritériumok alapján választják ki.

Puskás Tivadar az egészségügyi miniszterhez intézett második azonnali kérdésében az iránt érdeklődött, hogy jelenleg hol gyógyítják az agyérbetegeket. Székely Tamás válaszában kiemelte: a stroke esetében elsősorban a megelőzésére kell fektetni a hangsúlyt, ám az országban négy egyetemi klinika és a megyei kórházak is ellátják az agyérbetegségben szenvedőket.

A közlekedési minisztérium nem a magyar állam érdekeinek figyelembevételével döntött, amikor bérleti szerződést kötött a Budapest-Bécs-München viszonylaton közlekedő Railjet-kocsikra – jelentette ki Molnár Béla kereszténydemokrata szakpolitikus, Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez intézett kérdésében. Hónig Péter szerint a magasabb minőségű szolgáltatásokat nyújtó szerelvények bérleti díja megegyezik a belföldi használatú kocsik költségeivel, így az államnak nem okoz többletterhet a Railjet-vonatok üzemelése.

Varga Mihály, a Fidesz elnöke azzal a kérdéssel fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, hogy a nyilvánosságnak a választások közeledte ellenére lesz-e módja valós képet kapnia az idei, illetve a jövő évi költségvetési adatokról.

Leszavazták a képviselők a legfőbb ügyész Nyakó István szocialista képviselő interpellációjára adott válaszát. Nyakó István arról kérdezte a legfőbb ügyészt, hogyan zajlik a fokozott ügyészi felügyelet az UD Zrt.-vel kapcsolatos nyomozásoknál. Kovács Tamás legfőbb ügyész válaszában közölte: az UD Zrt.-vel kapcsolatos nyomozás nem minősíthető abszurditásnak és a nyomozás nem volt sikertelen. Mint mondta, az fokozott ügyészi felügyelet a törvényesség biztosításában állt, melynek során az ügyész értékelte egyebek közt a nyomozási tervet. Az adatgyűjtés tekintetében bűncselekmény nem valósult meg, ezért tanúkihallgatásokra már nem kerülhetett sor.

Soltész Miklós a KDNP képviselője arról beszélt, hogy az unióban 40 százalékát foglalkoztatják a megváltozott munkaképességű embereknek, szemben a magyarországi 7-9 százalékkal. Mint mondta, tovább nehezíti a megváltozott munkaképességű emberek és a fogyatékkel élők helyzetét, hogy szeptember elsejétől szünetel az akkreditációs tanúsítvány kiadása, és az új bértámogatási kérelmek befogadása is. Feltette a kérdést: mi az oka annak, hogy csupán 63 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak ma az országban? Korózs Lajos államtitkár azt válaszolta: a megváltozott munkaképességű emberek tíz százaléka vett részt tartós, támogatott foglalkoztatásban. Hozzátette: a foglalkoztatotti körbe kell sorolni azokat is, akik tagjait azért foglalkoztatják, hogy az elvárt mértékű foglalkoztatási szintet tudják teljesíteni. Az ellenzéki képviselő a választ nem fogadta el, az Országgyűlés azonban 168 igen, 145 nem és 8 tartózkodás mellett elfogadta.

Molnár Béla KDNP-s képviselő napirend előtt arról beszélt, hogy múlt hét csütörtökön az MR1 Kossuth rádió felkérése ellenére sem a MÁV, sem a közlekedési tárca nem válaszolt arra a kérdésre, hogy hogyan változik december 13-án a menetrend. Közölte, hogy múlt hét csütörtökön a közlekedési tárca még nem rendelte meg a közszolgáltatást, pedig tudható volt, hogy két nap múlva meg kell változnia a közlekedési menetrendnek. Mint mondta, ezért azt sem lehetett tudni, hogy a Volán társaságok hogyan fogják vasárnaptól pótolni az aznap már nem közlekedő vonatokat. A politikus véleménye szerint a vonalbezárásokról hozott döntéseket semmiféle felmérés nem előzte meg.

Révész Máriusz, a Fidesz frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy három év alatt nem sikerült tisztázni, hogy mi történt 2006. október 23-án. Emlékeztetett arra, hogy rendőrök aznap őt úgy megverték, hogy az akkor történtekből nem emlékszik semmire. Kijelentette, hogy az aznapi események szégyenteljesek, történjenek bárkivel, de az ügy utóélete még szégyenteljesebb. Kijelentette, hogy Bene László, az akkori országos rendőrfőkapitány hazudott, amikor azt mondta, hogy a rendőrök hívtak mentőt a képviselőhöz. Hozzátette, hogy a rendőrök folyamatosan egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a tárgyalás során, ezért nem is dönthető el, hogy kik a tettesek. Révész Máriusz azt mondta, hogy nem töltené el elégtétellel, ha a közrendőröket elítélnék az ő ügyében, mert nem ők a valódi felelősek, hanem Gyurcsány Ferenc és kormánya, akik ilyen állapotokat teremtettek az országban. Úgy fogalmazott, hogy nem elfogadható, ha a rendőrséget és a titkosszolgálatokat politikai célokra használják.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!