Új alapokmánnyal lehet jövőt adni a hazának

Az alkotmány koncepciójáról folytat vitát a mai napon a Tisztelt Ház. Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője felszólalásában arról beszélt, hogy a morális és gazdasági válsággal folytatott küzdelem felszínre hozta, illetve felgyorsította a társadalom mélyén már jó ideje zajló folyamatokat, így került elő a használhatatlanná vált alkotmány is. A politikus feltette a kérdést, hogy a szabadság közepette miért hallgatja el az európai alkotmányok többsége – a lengyelt és az írt leszámítva – az európai történelmi gyökereket, amelyek szerint a kereszténység vetette meg a közös európai civilizáció alapjait. Emiatt is elengedhetetlennek nevezte a hagyományos magyar és európai értékek alkotmányban történő deklarálását.

Vejkey Imre az öröm és reménység kezdetű II. Vatikáni zsinati lelkipásztori konstitució alapgondolatával kezdte beszédét: „A jövő azoké, akik a ma élő generációk számára képesek megadni az értelmet és a reményt.”

Értelmet és reményt! Jövőt adni a Hazának megalapozottan csak egy új Alapokmánnyal lehet!
A hír tehát az, hogy Magyarországon 2010. tavaszán az Orwell-i rendszer végérvényesen megdőlt és most egy demokratikusabb, valamint  emberibb világ van születőben.
Hazánknak a gazdasági- és morális világválsággal folytatott küzdelmei felszínre hozták, továbbá felgyorsították a magyar társadalom mélyén már jó ideje zajló folyamatokat, így a halaszthatatlanná vált alkotmányozást is – mondta a kereszténydemokrata politikus. Majd egy kínai közmondást idézve hozzáfűzte: „Ha meg akarod ismerni a múltadat, vizsgáld meg a jelenlegi körülményeidet. Ha tudni akarod a jövődet, figyeld meg a jelenlegi cselekedeteidet!".

Álláspontja szerint napjainkban a következő sarkaltos kérdések törnek fel elemi erővel, melyekre a válaszok nem kerülhetők meg:
•    A jogalkotás útjai, az elmúlt évtizedekben vajon honnan és hova vezettek?
•    Az utóbbi évszázadok vívmányaiként bemutatott szabadság, vajon valóban az a szabadság-e, melyre az ember hivatva van rendelni, vagy esetleg csak valami vélt vezérlő csillag, mely ugyan jól fénylik, de valójában a lényegtől kiüresedett, így saját maga ellentéteként visszacsapva a tényleges felszabadulás helyett inkább a szorongás és a reménytelenség forrása.
•    A szabadság közepette, vajon miért hallgatja el az európai alkotmányok túlnyomó többsége – kivételt képez ez alól Lengyelország és Írország alkotmánya – saját honpolgárai elől azt, amit Európa tudományosan is feltárt történelmi gyökere?
•    Vajon, miért fáj a latin Nyugat és a bizánci Kelet együttes örökségét, nevezetesen azt a tényt kimondani, hogy a kereszténység vetette meg a közös európai civilizáció alapjait, hozta létre valójában az emberi jogokat, továbbá szilárdította meg minden egyes nép saját identitását, a nemzeti különbözőségek tiszteletben tartása mellett.

A hagyományos magyar- és európai értékeknek, a magyar Alkotmányban történő deklarálása elengedhetetlen, hiszen a magyarságnak soha nem szabad elfelejtenie, hogy az összetartozásuk nem elsődlegesen a területiségen, hanem a gyökereink és a spirituális dimenzióink azonosságán alapul – jelentette ki.

Ha körültekintünk Európában 2011. tavaszán sajnálatosan azt láthatjuk, hogy a Gibraltári-szorostól az Urálig, az elmúlt évszázadok „modernizációja” folytán, az élet helyett a halál kultusza dívik. A romokon az újraéledés rügyei azonban Hazánkban már szemmel láthatóak. Ezeket a frissen sarjadt bimbókat kell erősítenünk és védenünk, itt a nemzeti Parlamentünkben úgy, hogy Magyarország újra rátaláljon ezeréves létének alapvető lényegére! Nem lehet kevesebb a Célunk, mint az hogy egy olyan Hazát tudjunk kialakítani és örökül hagyni, mely minden nemzettársunk számára maga „az út, az igazság és az élet” – közölte Vejkey Imre.

Emlékeztetett: a kizárólagosan csak az egyes emberre fókuszáló világnézet, abba a torz irányba vezette az emberi gondolkodást, hogy az egyén legfőbb célja az, hogy valósítsa meg vágyait, melynek érdekében a többi ember csak használni való, a használat után pedig eldobandó. A fenti felfogás elburjánzása végül oda vezetett, hogy emberek többsége lassan már azt sem tudja mit jelent számára egy másik ember, továbbá nem akarja elviselni a férfi és a nő misztériumát!

Mint mondta: „napjaink gazdasági bajainak is a főgyökere ebben a morális szemléletben keresendő, mely kizárólag a fogyasztáson és a világ rendjének szándékos félremagyarázásán alapul, melynek következtében az emberek az életmódot az élet fölé helyezik. A mai fogyasztói társadalom azt közvetíti, miszerint az élet bármely területét megvásárolhatjuk, vagyis a pénz által juthatunk igazából előbbre.

A kizárólag a fogyasztásra orientált világ, főként ateista alapon áll, mivel álláspontja szerint minden létezőt meg lehet kisebb-nagyobb összegért vásárolni, a hitet azon nem tudja megvenni semmi pénzért – hiszen az Isten ajándéka - ezért azt mondja, hogy a hit tulajdonképpen nem is egy létező dolog!

Ki kell alakítanunk az új jogi kereteket, melyek valóban felszabadítják az embert!
Hazánk jelenlegi helyzete olyan egységes cselekvést követel, mely a gazdaság, a társadalom, a kultúra, a spirituális élet minden aspektusát figyelembe veszi, melynek sajátja az emberről alkotott globális vízió is!

Szembe kell szállnunk azzal a hozzáállással, amely lemond arról, hogy az ember képes megismerni az igazságot… Ez a hozzáállás húzódik meg a Nyugat krízisének mélyén – jelentette ki.

Vejkey Imre úgy fogalmazott: az elmúlt években Magyarország tartós, strukturális tulajdonságává kezdett válni az igazságtalanság. Hazánk hitet és értéket veszített, de most úgy tűnik, hogy 2010 tavaszán ezen elveszített kincsek után elkezdett újra sóvárogni.  

Tisztelt képviselőtársaim itt van a pillanat, hogy olyasvalamit alkossunk, ami értékkel és történelmi léptékkel bír – zárta felszólalását a kereszténydemokrata politikus.

kdnp.hu

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!