„Rajtunk múlik, hogy lesz-e jövőnk"

Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés hétfői ülésén együttérzését fejezte ki az egyiptomi kopt keresztényeket ért támadás miatt. Napirend előtti felszólalásában küzdelemre szólított a Soros-Strasbourg-Brüsszel kozmopolita triumvirátus ellen, amely egyre nagyobb nyomás alá helyezi hazánkat, hogy ránkkényszerítse a migránsok befogadását. A kereszténydemokrata politikus rámutatott: rajtunk múlik, hogy lesz-e jövőnk.

Dr. Vejkey Imre
KDNP Frakcióvezető-helyettes



















 

Dr. Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese (MTI Fotó: Bruzák Noémi)



Soros-Strasboug-Brusszel triumvirátusa kontra Magyarország szabadsága
(Dr. Vejkey Imre napirend előtti felszólalása, 2017. április 10.)

 

Tisztelt Elnök Úr, Köszönöm a szót!
T. Ház, T. Képviselőtársaim
!

Mindenekelőtt engedjék meg, hogy a kereszténydemokraták nevében fejet hajtsak és együttérzésemet fejezzem ki a tegnap, Virágvasárnap Egyiptomban, a kopt keresztény testvérek ellen, saját templomukban a szentmise alatt végrehajtott támadás 43 áldozata családjának, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánjak!


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Terror és félelemkeltés mindenütt!

Bár a 2016. évi amerikai elnökválasztáson Clintonné és így a Demokrata Párt meg a Soros & Co. vereséget szenvedett, de a háborúnak ezzel még nincs vége, sőt a kozmopolita vesztesek még elszántabb és még agresszívebb támadást intéztek a nemzeti és a keresztény értékekkel szemben!

Ők azok, akik azt mondják, hogy Trump győzelme miatt „vészhelyzet” alakult ki az Egyesült Államokban.
Ők azok, akik azt mondják, hogy 2017. január 20-dika óta, vagyis Trump elnöki beiktatása óta, az Egyesült Államokban „fenyegetettségben” élnek a bevándorlók, a muzulmánok, az arabok, a feketék és az LGBTI közösségek tagjai is.
Ők azok, akik azt mondják, hogy fel kell lépni a Trump féle republikánus kormányzattal szemben!
Ők azok, akik fizetnek azért, hogy Trump mielőbb megbukjon!
Ők azok, akik a tolerancia és a liberálhumanizmus jegyében még attól sem riadtak vissza, hogy Trump felakasztását nyilvánosan kívánnák, ezzel akarva úgymond megmenteni az amerikai demokráciát!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt hónapok nálunk sem másról szóltak! Nem másról, mint arról, hogy a Soros-Strasboug-Brüsszel kozmopolita triumvirátus egyre nagyobb nyomás alá helyezte Hazánkat!
Egyre nagyobb nyomás alá, hogy ránk kényszerítsék a migránsok befogadását.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tudniuk kell, hogy a Triumvirátus 2017. április 5-én már tejfakasztó bulit is tartott Strasbourgban, megünnepelve a – baloldali és liberális képviselők elképesztő kijelentéseit és csúsztatásait tartalmazó – legújabb bevándorláspárti Dokumentum, múlt szerdai megszületését!

Ünnepeltek, mert ez a Dokumentum kiterjeszti a menekültek fogalmát a gazdasági migránsokra is, megkönnyíti a migránsok családegyesítését, mindezzel kifejezetten gerjesztve az Európába irányuló migrációt!

Ünnepeltek, mert a Triumvirátus álláspontja győzött, vagyis az, hogy még az EU nyugati államai is a bevándorlók beáramlásának csökkentésére összpontosítottak ahelyett, hogy zöld utat adtak volna az idegen inváziónak, ezért az elfogadott Dokumentum ezen azonnali változtatást követel!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi más ez, mint egy nyílt támadás az őshonos európai népekkel és nemzetekkel szemben, továbbá Európa gyökereit képező keresztény civilizációval szemben, melyet ezúton is visszautasítunk!

Tudjuk, hogy Önök jól szervezettek, de higgyék el mi is azok vagyunk!
Mi a szuverén Magyarországot és a lakóit védjük, ezért a magunk útját járjuk!
A szabadságharcaink mindig arról szóltak ne mások döntsenek helyettünk!
Most is ezért vívjuk szabadságharcunkat Önökkel szemben!
Azért, hogy az energiaárakról, az adókról, a felsőoktatás szabályozásáról, a munkahelyteremtés támogatásáról, vagy éppen arról, hogy kikkel éljünk együtt saját hazánkban, arról mi magunk dönthessünk!
Bár az első csatákat megnyertük, de Önök nem nyugszanak!

Mit akarnak még liberális tébolyukban?
Nem veszik észre, hogy éppen az Önök politikája miatt az Európai Unióban futótűzként terjed az iszlám, amely totális ideológiáját a keresztény kultúra ellen irányítja. Sőt lassan ott tartunk, hogy a migránsok már azt sem játsszák el, hogy be akarnának illeszkedni az európai társadalomba, hanem egyből teret foglalnak, és az ő törvényeik szerinti párhuzamos társadalmat hoznak létre, mivel nem osztják az európai értékeket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tehát míg mi meg akarjuk állítani az illegális migrációt, a térfoglalást, a párhuzamos társadalmak és a no-go zónák kialakulását , addig a Soros féle formációk éppen ezt szervezik. Ha pedig a Soros formációk kudarcot vallanak a velünk vívott harcban, akkor Strasbourg és Brüsszel szoknyája mögé bújva perelik Magyarországot!

A Triumvirátus tagjai tehát szövetségre lépetek egymással, és azzal zsarolják Magyarországot, hogy amennyiben nem teljesítjük követeléseiket, úgy akkor milliárdos nagyságrendű kártérítést kell majd fizetnünk az illegális migránsoknak, a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ítélete alapján, továbbá ugyancsak a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ítélete alapján a Magyarországi Helsinki Bizottságnak is milliárdos nagyságrendű ügyvédi díjat kell majd fizetnünk!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez azt jelneti, hogy mára oda jutottunk, hogy már nem csak az embercsempészek, hanem a Triumvirátus is pénzt akar keresni a migránsbizniszen!
Ezt meg kell állítanunk!
Meg kell állítanunk, még ha fenyegetnek és zsarolnak is bennünket!
Meg kell állítanunk, mert a magyar adófizetők pénzére ácsingóznak, hogy az ügyvédi díjakkal degeszre kereshessék magukat, ugyanis 15 ezer migránssal számolva több mint 40 milliárdot kaszálhatnak, cinkostársaik strasbourgi ítélete alapján!

De képzeljék, már ott tartunk, hogy a Soros & Co azzal kopogtat a Triumvirátus ajtaján, hogy az EU tagállamok vegyenek fel hitelt a migráns invázió költségeinek viselésére, a migránsok beilleszkedésének a finanszírozására, vagyis a tagállamok adósodjanak el a pénzvilág hasznára! De ez már Hölgyeim és Uraim egy újabb napirendelőtti felszólalásra tartozik!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Küzdjünk, mert rajtunk múlik, lesz-e jövőnk, lesze a jövőben is templomunk, ahová járhatunk imádkozni, vagy mecset áll majd a helyén?
Merjünk bátrak lenni és kiállni a magyar és a keresztény értékeinkért!

Ne felejtsük Goethe szavait „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak”, továbbá ne felejtsük azt sem, hogy a Triumvirátusok már a születésükkor arra vannak ítéltetve, hogy elbukjanak!


Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!