Harmincegy parlamenti képviselőnk 170 alkalommal emelkedett szólásra napirend után a választást követően a Tisztelt Házban.
kdnp.hu – Bartha Szabó József
Csendélet. Üres a karzat, tévéknek, újságíróknak híre-hamva, öten-hatan lézengenek a padsorokban, a pulpituson ülő elnök és jegyző is bóbiskol. Elérkezett a napirend utáni felszólalások ideje. Olyan mintha a Dunába vizet öntenének! Hír nem lát róla napvilágot, a kormány megszólított jelesei is hiányoznak. Mégis, mégis! Hétről hétre voltak szólásra emelkedők. Általában a „tűztől távolabb ülők”, – ’kik a kedvük szerinti témában nem jutottak szóhoz főidőben. Rosszmájú feltételezések szerint, így legalább a jegyzőkönyvben nyoma marad, hogy egykoron mily szorgalmasak voltak a parlamentben.
Harmincegy parlamenti képviselőnk 170 alkalommal emelkedett szólásra napirend után a választást követően a Tisztelt Házban. A Jobbikból tizenketten 69 szónoklattal csillogtak. Az MSZP-ből heten 50, az LMP-ből négyen 34 alkalommal szálltak sorompóba. A Fideszből hatan tündököltek, a függetlenek közül pedig ketten merészkedtek a gátra. A KDNP jelesei elmondták már előtte, ’mit fontosnak tartottak, így messziről legyintettek.
+
Kímélő összeállításunk különlegessége: bár a felszólalások címei félreérthetetlenül jelzik, miről is értekeztek a frakciók szónokai, ám rákattintva a parlamenti napló számaira, eredetiben olvashatóak az emlékezésre, emlékeztetésre vagy feledésre méltó vád- és védbeszédek.
FIDESZ
|
Képviselő |
Téma |
OGY. napló |
|
BODÓ SÁNDOR |
Sikeres a gyed extra. |
2014.11.17. hétfő |
|
Megszületett a döntés a szociális tűzifatámogatásokról, megérkeztek az első szállítmányok. |
2014.11.03. hétfő |
|
|
Keleti nyitás, kínai delegáció látogatása Hajdú-Bihar megyében. |
2014.06.02. hétfő |
|
|
PÓCS JÁNOS |
25 éve város Jászapáti. |
kedd |
|
A jászkun önmegváltás nemzeti emléknapja. |
2014.05.12. hétfő |
|
|
NYITRAI ZSOLT |
Új nemzeti emlékhelyünk az Egri vár. |
kedd |
|
BECSÓ ZSOLT |
Városi gyásznap Salgótarjánban. |
2014.12.08. hétfő |
|
BARTOS MÓNIKA |
Beszámoló az ENSZ 2014. évi parlamenti meghallgatásán történtekről és a magyar szerepvállalásról a fenntartható fejlődési célok kidolgozásában. |
2014.11.25. kedd |
|
CSIZI PÉTER |
Pécs a zöld város! |
2014.06.30. hétfő |
MSZP
|
Képviselő |
Téma |
OGY. napló |
|
DEMETER MÁRTA |
Így karácsony előtt. I. |
kedd |
|
Helikopterbeszerzés Gripen-kottából? |
hétfő |
|
|
A kormánynak csak szavakban fontos Magyarország biztonsága? |
2014.12.09. kedd |
|
|
Közszolga vagy rabszolga? |
2014.12.08. hétfő |
|
|
Budapest a mi városunk! |
2014.11.17. hétfő |
|
|
Unortodox politika! |
2014.11.10. hétfő |
|
|
2013 a honvédelem és a rendvédelem leépítésének éve volt! |
2014.11.03. hétfő |
|
|
Most már az utolsó utáni pillanatban vagyunk, változtassanak! |
2014.10.28. kedd |
|
|
Merre van az előre? |
2014.10.27. hétfő |
|
|
Több tiszteletet Magyarországnak! |
2014.10.14. kedd |
|
|
Úton az egymillió új munkahely felé? |
2014.09.26. péntek |
|
|
Törvénysértés vagy hanyagság? |
2014.09.24. szerda |
|
|
A NATO-csúcs margójára. |
2014.09.16. kedd |
|
|
Az északatlanti együttműködés aktuális kérdései. |
2014.09.15. hétfő |
|
|
Kitűnően működnek a szlovák-magyar kapcsolatok? |
2014.07.04. péntek |
|
|
Kiválóságaink! |
2014.06.30. hétfő |
|
|
Emlékezzünk! |
2014.05.26. hétfő |
|
|
KISS LÁSZLÓ |
A B/806. számú Beszámoló az élelmiszerlánc-biztonságról tapasztalatai. |
kedd |
|
A rest kétszer fárad II. - III. Kerületi felújítások országos tapasztalatai. II. |
hétfő |
|
|
A rest kétszer fárad. - A III. kerületi közterületi felújítások országos tapasztalatai. I. |
2014.11.25. kedd |
|
|
Băsescu, a magyar kormány szövetségese. |
2014.11.20. csütörtök |
|
|
Az ukrajnai választások nemzetpolitikai értékelése. |
2014.11.03. hétfő |
|
|
Október 23., egy ünnep, ami összeköt. |
2014.10.20. hétfő |
|
|
Siket sportolók megbecsülése. |
2014.10.14. kedd |
|
|
Ne üss el engem!’ mozgalom; új kezdeményezés a háziállatokat ért közúti balesetek csökkentésére. |
2014.10.13. hétfő |
|
|
Széthúzás Kárpátalján. |
2014.09.26. péntek |
|
|
Van még tennivaló a tudás Földjén! |
2014.09.24. szerda |
|
|
Balázs Lajosról, egy igaz emberről. |
2014.09.16. kedd |
|
|
Az írástudatlanság világnapjára. |
2014.09.15. hétfő |
|
|
A magyar hadisírgondozás. |
2014.07.04. péntek |
|
|
Zajlik az Óbudai Nyár, Magyarország egyik legszínvonalasabb kulturális rendezvénye. |
2014.06.30. hétfő |
|
|
Huszonöt éve vágta át a vasfüggönyt Horn Gyula! |
2014.06.23. hétfő |
|
|
Nincs gazdája a Hajógyári-szigetnek? |
2014.06.02. hétfő |
|
|
Idén 100 éves a Magyarországon is különlegességnek számító Óbudai Gázgyári Lakótelep. |
2014.05.26. hétfő |
|
|
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ |
Így karácsony előtt. II. |
kedd |
|
A népnek joga van elkergetni a kormányt? |
2014.11.20. csütörtök |
|
|
Kicsit felment a vérnyomásom, - levél Balog Zoltánhoz. |
2014.11.19. szerda |
|
|
Hallja-e a Fidesz-KDNP Ferenc pápa üzenetét? |
2014.11.17. hétfő |
|
|
Mi is zajlik Magyarországon a kivándorlással Kapcsolatban? |
2014.11.10. hétfő |
|
|
Kifelé az EU-ból? Hogy lesz így tornaterem? |
2014.10.27. hétfő |
|
|
Jönnek vagy mennek? II. |
2014.10.20. hétfő |
|
|
Jönnek vagy mennek? I. |
2014.09.26. péntek |
|
|
Hol tartunk a Munkácsyképekkel? |
2014.09.24. szerda |
|
|
Önök miért nem látják vagy akarják látni azt, amit mindenki lát, hogy egyre több az éhes gyermek? |
2014.09.15. hétfő |
|
|
Miért csak a rászoruló gyermekek töredéke jut nyári szociális étkeztetéshez? |
2014.07.04. péntek |
|
|
SZABÓ SÁNDOR |
Köszönet a 'köz' szolgálatért! |
2014.07.04. péntek |
|
Vidéki házigazdák az ünnepi könyvhéten. |
2014.06.19. csütörtök |
|
|
Dr. VARGA LÁSZLÓ |
Az őszi szezon margójára. |
kedd |
|
HERINGES ANITA |
Nem ezt ígérték a paksi leendő nyugdíjasoknak! |
hétfő |
|
VELEZ ÁRPÁD |
Lefagyott fűtéskorszerűsítés! |
2014.11.10. hétfő |
Jobbik
|
Képviselő |
Téma |
OGY. napló |
|
MAGYAR ZOLTÁN |
A Fidesz ígéretéhez híven szakít az MSZP-SZDSZ kormányok vidékromboló politikájával és megvédi a vasúti mellékvonalakat? Ja, nem! |
hétfő |
|
A becsapott lovastársadalomról! |
2014.12.08. hétfő |
|
|
Vámosszabadi és Győr továbbra sem kér a menekülttáborból! |
2014.12.02. kedd |
|
|
A Kisalföldnek, mint egy esetleges új turisztikai desztinációnak a lehetőségeiről. |
2014.12.01. hétfő |
|
|
A kormány kiszámíthatatlan adó- és költségvetési politikájának vesztesei. III. |
2014.11.19. szerda |
|
|
A kormány kiszámíthatatlan adó- és költségvetési politikájának vesztesei. II. |
2014.11.18. kedd |
|
|
A kormány kiszámíthatatlan adó- és költségvetési politikájának vesztesei. I. |
2014.11.17. hétfő |
|
|
Miniszterek korlátlan pénzéhsége vet véget a magyar bor visszatérőben lévő presztízsének? |
2014.11.10. hétfő |
|
|
Gondolatok az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűzről. |
2014.10.27. hétfő |
|
|
A Jobbik üzemtörvényéről. |
2014.09.24. szerda |
|
|
Addig nem nyugszanak, amíg minden magyar gazdálkodó családot tönkre nem tesznek? |
2014.09.15. hétfő |
|
|
Mikor lesz végre mezőgazdaságunk az ipari nyersanyagtermelés helyett? |
2014.06.23. hétfő |
|
|
Ki felel a Szigetköz kiszáradásáért? |
2014.06.19. csütörtök |
|
|
Csíksomlyó üzenete! |
2014.06.10. kedd |
|
|
Kishantos kivégzése a kormányzati arrogancia és gátlástalanság példája! |
2014.06.02. hétfő |
|
|
ANDER BALÁZS |
Dicsőség a Rongyos Gárda emlékének! |
hétfő |
|
A kormány végleg leírta a Dél-Dunántúl déli részeit? |
2014.12.09. kedd |
|
|
Hány áldozata lesz még az emberbőrbe bújt öregező sakáloknak? |
2014.12.08. hétfő |
|
|
Somogyország felszámolja magát, avagy Somogy megye népesedési katasztrófája! VII. |
2014.12.01. hétfő |
|
|
Somogyország felszámolja magát, avagy Somogy megye népesedési katasztrófája! VI. |
2014.11.24. hétfő |
|
|
Somogyország felszámolja magát, avagy Somogy megye népesedési katasztrófája! V. |
2014.11.17. hétfő |
|
|
Somogyország felszámolja magát, avagy Somogy megye népesedési katasztrófája! IV. |
2014.11.10. hétfő |
|
|
Somogyország felszámolja magát, avagy Somogy megye népesedési katasztrófája! III. |
2014.11.03. hétfő |
|
|
„Somogyország felszámolja magát, avagy Somogy megye népesedési katasztrófája. II.” |
2014.10.27. hétfő |
|
|
Miért nem terjeszti be a kormány az Országgyűlésnek a biológiai sokféleség megőrzésének nemzeti stratégiáját? I. |
2014.10.20. hétfő |
|
|
Méltatlan körülmények a muhi emlékhelyen, miért hagyják leromlani a magyar történelem megszentelt helyszínén emelt emlékművet? |
2014.09.24. szerda |
|
|
Tényleg megéri a vízi ’szafarira’ érkező, néhány kalandvágyó, ’fehér’ ökoturista kedvéért eljátszani az érintetlen dzsungel bennszülött málhahordóinak szerepét? |
2014.09.15. hétfő |
|
|
Kelet lándzsahegye vagy Kelet balekja? Avagy hol késik a részletes tervezet a Budapest-Belgrád vasútvonallal kapcsolatban? |
2014.07.04. péntek |
|
|
Dr. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY |
Az elmúlt év. Szerintem. |
kedd |
|
A kórházak miatt kell megszabadulni lábainktól? |
hétfő |
|
|
Ésszerűtlen keretek között méltatlanul el nem hangzott költségvetési módosítók. |
2014.11.25. kedd |
|
|
Újabb egészségügyi struktúraváltás: kik lesznek a vesztesek?” |
2014.11.24. hétfő |
|
|
Ezeket a statisztikákat biztos nem az Orbán-kormány gyártotta! |
2014.11.10. hétfő |
|
|
Mitől rettegjünk az ebola helyett? |
2014.10.27. hétfő |
|
|
Napjainkban minden ezredik újszülött halláscsökkenéssel jön a világra. Miként segíthetünk?” |
2014.09.26. péntek |
|
|
Visszaélések lehetnek az ország legszegényebb településének, Tiszabőnek a közmunkaprogramjában? |
2014.09.24. szerda |
|
|
Biztosi mutyi? Baráti miniszteri biztosok és megbízottak a földművelésügyi miniszter körül? |
2014.09.15. hétfő |
|
|
Pusztába kiáltott szó, - tudja-e Pintér belügyminiszter úr, hogy a Nagykunságnak is tartozik egy ígérettel? |
2014.07.04. péntek |
|
|
KEPLI LAJOS |
Gondolatok a Balaton fejlesztési koncepciójáról. |
2014.11.18. kedd |
|
Szebb jövőt, Veszprém megye! |
2014.10.13. hétfő |
|
|
Kétes balatoni ingatlanügyletek. |
2014.09.26. péntek |
|
|
A Balaton mindenkié. Biztosítsa a kormány a Balaton-törvényben foglaltakat! |
2014.09.24. szerda |
|
|
Vörösiszap-katasztrófa - négy év számvetése. |
2014.09.16. kedd |
|
|
Folyékony aranyunk, a víz! |
2014.06.23. hétfő |
|
|
Miért mostohagyermekek a balatoni háttértelepülések? |
2014.06.11. szerda |
|
|
Egy elszegényedő bányászváros jelene! |
2014.06.10. kedd |
|
|
Új szezon, régi problémák, helyzetkép a magyar tenger partjáról! |
2014.06.02. hétfő |
|
|
NOVÁK ELŐD |
A parlamenti alkoholizálás ügyében miért nem csatlakoznak a frakciók a Jobbik önkorlátozásához? |
kedd |
|
Családbarát országgyűlési működést szorgalmaz a Jobbik. |
2014.12.02. kedd |
|
|
Miért nem szólhat hozzá egy képviselő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által ötévenként benyújtott beszámolóhoz, s mi az, ami abból kimaradt? |
2014.10.20. hétfő |
|
|
Dr. Hasznos Miklós egyenes életútja kijelöli az irányt a rendszerváltás befejezéséhez! |
2014.06.30. hétfő |
|
|
Trianon csak a Fidesz számára ünnep? |
2014. 06.06. péntek |
|
|
Az új Országgyűlés első feladatai között kellene szerepelnie a politikusbűnözés visszaszorításának! |
2014.05.26. hétfő |
|
|
Z. KÁRPÁT DÁNIEL |
Szemünk fényei! |
kedd |
|
Mi kerül a fa alá? |
hétfő |
|
|
Ki menti meg értékeinket? |
2014.09.26. péntek |
|
|
Ki állja útját a menekültáradatnak? |
2014.06.02. hétfő |
|
|
VÁGÓ SEBESTYÉN |
Paraszupersztár! |
2014.12.08. hétfő |
|
A sok millió utáni végzetes lépés! |
2014.12.01. hétfő |
|
|
Egészségügyi helyzetkép, Komárom-Esztergom megye 2014. |
2014.09.15. hétfő |
|
|
Tisztelet minden magyar pedagógusnak! |
2014.06.02. hétfő |
|
|
FARKAS GERGELY |
Mikor oldja meg végre a kormány a diákmunka körüli problémákat? |
2014.06.19. |
|
Többet tehetsz, mint gondolnád, -tegyünk közösen a trianoni döntés okozta fájdalmak csökkentése érdekében! |
2014.06.02. hétfő |
|
|
Miért nem oldotta meg a kormány a több ezer tisztességes szőlőtermesztő és borosgazda problémáját az elmúlt négy évben? |
2014.05.26. hétfő |
|
|
BANA TIBOR |
Nemzetek Európáját! |
2014.12.03. szerda |
|
A kormánypárti sikerpropaganda mögötti valóság. |
2014.09.15. hétfő |
|
|
MIRKÓCZKI ÁDÁM |
Egy függetlenség margójára. |
2014.11.18. kedd |
|
SZÁVAY ISTVÁN |
Nem muzsikus, csak zseni. 125 éve született az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzője, Seress Rezső. |
2014.11.03. hétfő |
|
HEGEDŰS LORÁNTNÉ |
Magyarország eladó, offshore cégek előnyben! |
2014.07.04. péntek |
LMP
|
Képviselő |
Téma |
OGY. napló |
|
IKOTITY ISTVÁN |
Kulturális értékeink megőrzéséről. |
hétfő |
|
LED inkább? |
2014.12.09. kedd |
|
|
Karnyújtásnyira a segítség. |
2014.12.08. hétfő |
|
|
Mi lesz a két tannyelvű iskolákkal? |
2014.12.01. hétfő |
|
|
Az új felsőoktatási stratégia Kapcsán. |
2014.11.17. hétfő |
|
|
Betonba öntött jövő. |
2014.11.03. hétfő |
|
|
Energiahatékonyság hatékonyan. |
2014.10.27. hétfő |
|
|
Újabb nemzetközi felmérés bizonyítja, hogy a magyar oktatás bajban van. |
2014.09.24. szerda |
|
|
Az LMP biztosítaná a helyi közösségek részvételét és beleszólási jogát az oktatási kérdésekbe! |
2014.09.16. kedd |
|
|
Az LMP közösségi bérlakásokkal oldaná meg a fiatalok és a gyermekes családok lakhatását. |
2014.09.15. hétfő |
|
|
Hollywood? |
2014.07.04. péntek |
|
|
A szocializmus után az Orbán-rezsim is tönkreteszi a Balaton-felvidék karsztvízkincsét? |
2014.06.30. hétfő |
|
|
Miért nem foglalkozik a kormány a nevelést, oktatást segítő munkatársakkal? |
2014.06.23. hétfő |
|
|
Alkotmánybírósági pofon a kétharmadnak és a Magyar Művészeti Akadémiának! |
2014.06.02. hétfő |
|
|
A tankönyvbotrány felgöngyölítése! |
2014.05.26. hétfő |
|
|
SALLAI R. BENEDEK |
Feladatok! |
hétfő |
|
Egy magánlevél felolvasása. |
2014.12.03. szerda |
|
|
Nem mindegy, hogy ki őrzi a nyájat! |
2014.12.01. hétfő |
|
|
Másfél millió lépés Magyarországon. |
2014.11.26. szerda |
|
|
Ők élnek Pannóniában. |
2014.11.18. kedd |
|
|
Mikor indítják újra a számítógépeket? |
2014.11.11. kedd |
|
|
Mire ment a parlagfüves 1 százalék? |
2014.10.13. hétfő |
|
|
Mi a titka a magas érdi földárnak?” |
2014.09.26. péntek |
|
|
Tisza-völgy problémái nem csökkennek! |
2014.09.24. szerda |
|
|
„Gondolatok a Greenpeace születésnapja alkalmából. |
2014.09.15. hétfő |
|
|
Mi lesz a hagyományos magyar állatfajtákkal? |
2014.06.30. hétfő |
|
|
44 éve hunyt el Fekete István. |
2014.06.23. hétfő |
|
|
23 évvel ezelőtti álmok! |
2014.06.19. csütörtök |
|
|
Hogyan változott a vidéki életminőség az elmúlt négy évben?" |
2014.06.10. kedd |
|
|
SCHMUCK ERZSÉBET |
Egy rendelet margójára. |
hétfő |
|
Miért nem terjeszti be a kormány az Országgyűlésnek a biológiai sokféleség megőrzésének nemzeti stratégiáját? |
2014.10.27. hétfő |
|
|
Mikor ad tájékoztatást a kormány a harmadik nemzetközi környezetvédelmi program lezárásáról és értékeléséről, valamint a negyedik előkészítésének helyzetéről? |
2014.09.24. szerda |
|
|
Az ózonvilágnap margójára. |
2014.09.16. kedd |
|
|
Dr. SZÉL BERNADETT |
Ki vállalja fel a felelősséget a növekvő szegénységért, a kivéreztetett középosztályért? |
2014.07.04. péntek |
Független
|
Képviselő |
Téma |
OGY. napló |
|
VARJU LÁSZLÓ |
Jobb tulajdonos-e az állam? |
2014.12.01. hétfő |
|
Miért üzletel offshore-cégekkel a Magyar Nemzeti Bank? |
2014.11.17. hétfő |
|
|
Ha kevés, az a baj, ha sok, az a baj. Nagy a baj? |
2014.10.27. hétfő |
|
|
„Melyik a nagyobb, füstje vagy a lángja? |
2014.10.20. hétfő |
|
|
A kormány védelempolitikája. |
2014.10.14. kedd |
|
|
A közoktatásról. |
2014.10.13. hétfő |
|
|
A kormány védelempolitikája. |
2014.09.15. hétfő |
|
|
SZELÉNYI ZSUZSANNA |
Békés, derűs, versenyképes ország? - Az új Orbán-kormány első két hónapjáról. |
2014.07.04. péntek |