A pénz, a hatalom imádata ellen emelt szót XVI. Benedek pápa

A pénz, a hatalom és a „bálványok” iránti imádat ellen emelt szót szabadtéri miséjén Párizsban XVI. Benedek pápa.

A lourdes-i Mária-jelenések 150. évfordulója alkalmából Franciaországba érkezett pápa négynapos látogatásának egyik legfőbb célja: visszaadni az erőt a befolyását Franciaországban egyre inkább elvesztő katolikus egyháznak.

A franciaországi plébániákon jelenleg alig több mint 15 ezer plébános dolgozik. Négy évvel ezelőtt még 17 ezren voltak, 1970-ben pedig 37 ezren. A hívők száma is jelentősen csökkent: míg a kilencvenes évek elején a franciák nyolcvan százaléka vallotta magát katolikusnak, egy tavalyi felmérés szerint ez az arány már csak 51 százalék volt, s közülük is csak tíz százalék, kevesebb, mint négymillió ember jár rendszeresen templomba. A Notre Dame katedrálisban péntek este tartott szentmiséjéhez hasonlóan XVI. Benedek szombati miséjén is többször idézte a fiatalok megszólításában elődjének, II. János Pálnak egyik legismertebb mondatát: „Ne féljetek!”

A pápa a vallásos és spirituális értékek elterjesztését sürgette a modern társadalomban, amely szerinte gyakran csak mulandó anyagi dolgok iránt mutat érdeklődést. A Szentatya homíliájában a bálványimádásról beszélt, amely nemcsak a próféták korában vagy Szent Pál idejében létezett, hanem ma is széles körben elterjedt. „A bálvány – fogalmazott – szemfényvesztés, amely eltávolítja az embert a valóságtól, eltéríti igazi céljától, és a látszatok világába vezeti. A mai kornak is megvannak a bálványai. Vajon nem távolítja el igazi céljától az embert a pénz, az anyagi javak utáni vágy, a hatalomvágy, de még a tudásszomj is? A bálványimádás súlyos bűn, amelyet Szent Pállal együtt el kell ítélnünk; ugyanakkor a bűnt, amely elfogadhatatlan, sohasem azonosíthatjuk a bűnössel, akinek lelkiismeretét nem ítélhetjük meg, s aki bármikor megtérhet. Azt, hogy a bálványoktól meg tudjunk szabadulni, Istentől kell kérnünk, aki lát és hall minket - mondta XVI. Benedek pápa 260 ezer hívő előtt, akik közül több tízezren már az éjszakát is a helyszínen töltötték hálózsákban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!