Áprilisig ötezerrel több fogyatékossággal élő ember kap munkát

Jövő év áprilisáig a jelenleginél ötezerrel több fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embernek lesz munkája, így összesen 15 ezerrel többen dolgoznak majd, mint a 2010-es kormányváltáskor – közölte a szociális és családügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján. Soltész Miklós arról beszélt, hogy a foglalkoztatási, illetve a támogatási rendszer átalakításának köszönhetően egyre több megváltozott munkaképességű ember tud elhelyezkedni.

Elmondta, a rendszert egyebek mellett azért kellett átalakítani, mert korábban az ugyanolyan szintű fogyatékossággal élő embereket különböző módon támogatták; volt néhány kiemelt cég, akik több, míg más munkaadók jóval kisebb támogatást kaptak.

Közölte, az új, jövőre is működő rendszerben egységes támogatást kapnak a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégek, ezek jelenleg 320-an vannak. Hozzátette: a jövő évi pályázati támogatást már kiírták, már 350 vállalkozás jelezte is az igényét, és várakozásaik szerint összesen 30 ezer embert tudnak majd a rendszerben foglalkoztatni.

Az államtitkár a szociális intézményi foglalkoztatók intézményéről is beszélt; ezeken a „védett” munkahelyeken azok a súlyosabban fogyatékos emberek dolgozhatnak, akik a nyílt munkaerőpiacon nem tudtak elhelyezkedni. Ezekben az intézményekben jelenleg további 8 ezer ember dolgozik – fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy az új támogatási formát, a rehabilitációs kártyát eddig 5.263 cég több mint 20 ezer megváltozott munkaképességű foglalkoztatott után tudta igénybe venni, többségében a nyílt munkaerőpiacon. E támogatás lényege, hogy a munkaadóknak az érintettek után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetniük.

Tájékoztatása szerint a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatását segítik továbbá a számukra indított különböző képzési, illetve az elhelyezkedésüket megkönnyítő további programok.

Közölte, már több mint 1 200 vállalkozás jelentett be 3 000 új munkahelyet, így ezeknek, valamint a képzési és más programoknak köszönhetően várhatóan 2014 márciusának végére több mint 15 ezerrel több megváltozott munkaképességű ember dolgozhat majd, mint 2010-ben.

Bejelentette továbbá, hogy a jövő évi költségvetésben is biztosítani fogják a fogyatékossággal élő emberek számára a gépjárművásárlási támogatást; használt autóra 600 ezer, míg új autóra 900 ezer forintot kérhetnek az érintettek, továbbá 90 ezer forintot a jármű átalakítására.

Hozzátette: eddig több mint ezer autót rendeltek meg, ezek között közel 600 az új gépkocsi.

Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben még csak 300 ezer forintot kaphattak az érintettek gépkocsi-vásárlásra, autó-átalakításra pedig 30 ezer forintot, így általában nagyon rossz állapotú autókkal jártak a mozgássérült emberek.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy már nem csak mozgásukban korlátozott emberek, hanem látás-, hallássérültek, értelmi fogyatékos emberek, illetve hozzátartozóik igényelhetik a támogatást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!