Áttekinthetőbb, ésszerűbb módon intézhetők az ügyek

Kedvezők a január 1-jével 29 helyen létrehozott kormányablakok első tapasztalatai, az új rendszer része a területi közigazgatási rendszer átfogó korszerűsítésének – jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára sajtótájékoztatóján. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja utalt rá: a területi közigazgatási rendszer átalakítása az elavult, nehézkes, költséges struktúra felszámolásával tavaly kezdődött, amikor újjászervezték a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalokat.

Szabó Erika elmondta, hogy a kormányablakok – a kormányhivatalok integrált ügyfélszolgálati irodái – Budapesten négy helyen és a megyék nagyobb városaiban nyíltak meg, és államigazgatási ügyekben fordulhatnak ide az emberek. Ügyfélbarát szolgáltatásra rendezkedtek be, a polgárok a bürokrácia eddigi, „időt, fáradságot, jó idegeket igénylő útvesztői” helyett áttekinthetőbb, ésszerűbb módon intézhetik az ügyeiket – tette hozzá. A kiszolgálás magas színvonalát háromszáz, nagyrészt fiatal, nyelveket beszélő, diplomás szakember biztosítja, és a gyors ügyintézés érdekében jól szervezett háttérgárda dolgozik – mondta az államtitkár.

A kormányablakok fokozatosan átveszik a földhivatalok, a nyugdíj-biztosítási intézetek, az egészségügyi pénztárak ügyfélszolgálatainak feladatkörét, bár ezek egyelőre párhuzamosan tovább működnek. A terv szerint 2013 végére kiépül a kormányablakok teljes hálózata. Jelenleg a felmérés folyik; meghatározzák, hány további ilyen intézményre van szükség ahhoz, hogy az emberek lehetőleg lakhelyük közelében megtalálják ezeket a hivatalokat – hívta fel a figyelmet Szabó Erika.

Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja utalt rá: a területi közigazgatási rendszer átalakítása az elavult, nehézkes, költséges struktúra felszámolásával tavaly kezdődött, amikor újjászervezték a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalokat. Januártól pedig 14 területi államigazgatási szerv és a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok integrációjával eredményesen működnek a fővárosi és a megyei kormányhivatalok.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!