Az MSZP hívja vissza EP-képviselőit!

Közleményben szólította fel Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét a Fidesz-KDNP európai parlamenti küldöttsége, hogy haladéktalanul hívja vissza az MSZP EP-képviselőit. A magyar néppárti képviselők követelésüket azzal indokolják, hogy szerintük az utóbbi napokban világossá vált, az MSZP EP-képviselői állnak az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozó, a magyarországi fejlemények irányát az uniós alapértékektől eltávolodónak kimondó Tavares-jelentés mögött.

„A magyar szocialisták cselekedete elfogadhatatlan” – áll a kormánypárti politikusok közleményében.

A Fidesz-KDNP-képviselők azt hangoztatták: „amennyiben Mesterházy Attila nem hívja vissza a szocialista politikusokat, azzal bizonyítottá válik, hogy a Tavares-jelentés összeállítása során a szocialista képviselők az MSZP és annak elnökének megrendelését teljesítették”.

A párt képviselői úgy vélik, ez is alátámasztja azt, amit ők kezdettől fogva állítottak: hogy a Tavares-jelentés mögött pártpolitikai érdekek, multinacionális cégek érdeksérelmei és a magyar szocialisták háttérben folytatott, Magyarország elítélésére irányuló akciói álltak.

„Mindez az elmúlt napokban bizonyosságot nyert” – állapítják meg a magyar néppárti politikusok, miután Herczog Edit szeptember végén közzétett pályázatában pártja EP-listájára a következőket írta: „A Tavares-jelentés összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme, végigharcolásában mindegyik szocialista EP-képviselő részt vett, elfogadtatásáért valamennyien mindent megtettek”. A fideszes képviselők szerint példátlan az európai integráció történetében, amit a szocialista politikusok tettek.

Herczog Edit egyébként a hétvégén közleményben tudatta: a szocialista EP-képviselőknek sikerült elérniük, hogy a Magyarországot fenyegető konkrét szankciók végül nem kerültek be a Tavares-jelentésbe, miattuk tudta elkerülni Magyarország a büntetőintézkedéseket.

A Fidesz-KDNP EP-képviselői számon kérik Mesterházy Attilán, hogy korábban úgy nyilatkozott, az MSZP semmilyen olyan intézkedést nem támogat, amely a magyar emberek érdekeit sértené. Ezzel szemben – állítják ezt a néppárti politikusok – kiderült, hogy maguk a szocialista EP-képviselők készítették a Tavares-jelentést, amelyről úgy vélik: súlyosan sérti a magyar érdekeket, és amely véleményük szerint számtalan csúsztatást tartalmaz, kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben, továbbá egy bizottság felállításával gyámság alá kívánja helyezni Magyarországot.

„Az MSZP-s EP-képviselők tette nem maradhat következmények nélkül” – szögezik le a Fidesz-KDNP politikusai, akik szerint ha Mesterházy Attila tartani akarja magát korábbi nyilatkozatához, akkor haladéktalanul vissza kell hívnia „a Magyarországot elítélő dokumentumot összeállító és annak elfogadásáért mindent megmozgató” szocialista EP-képviselőket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!