Az MSZP hívja vissza Göncz Kingát!

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Göncz Kinga szocialista EP-képviselő visszahívását követeli, ugyanis a volt külügyminiszter méltatlanná vált a magyar választók képviseletére. Az állásfoglalásban a követelés alátámasztásául idézik Göncz Kingának azt az egyik internetes hírportálon megjelent nyilatkozatát, miszerint „iszonyú rossz" országunk polgáraként jelen lennie Brüsszelben, „szeretne végre egy nagyon unalmas országot képviselni az EP-ben, amilyen például Luxemburg."

A KDNP hétfői közleményében azt írta, hogy a szocialista politikus "hazaáruló kijelentésével" méltatlanná vált Magyarország képviseletére.

A kormánypárt felháborítónak tartja, hogy egy ország európai képviselője, saját hazájával kapcsolatban ilyen szégyenletes kijelentést tesz. Nem gondoljuk, hogy – az általa egyébiránt unalmasnak vélt – Luxemburgnak szüksége lenne egy ilyen minősíthetetlen magatartást tanúsító, hazáját becsmérlő politikusra – fogalmaztak.

A KDNP felszólítja a Magyar Szocialista Pártot, hogy „haladéktalanul hívja vissza Göncz Kingát, aki - mint nyilatkozta - egyébként is iszonyúan rosszul érzi magát Brüsszelben."

Hozzátették, ahogyan az utóbbi egy hét Európában megmutatta, Magyarország sikeres és izgalmas ország, amelynek képviselete minden hazaszerető magyart büszkeséggel töltene el. „Se a magyar, se a luxemburgi, se más országok állampolgárait ne sértse meg Göncz Kinga rosszulléte, és javasoljuk, hogy ne a magyar adófizetők pénzéből rombolja egészségét" – zárul az állásfoglalás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!