Bajnai és a valóság – Nőtt a munkanélküliség és az adósság

A nettó adósság tovább növekedett és megközelítette a GDP 55 százalékát. 2009 júniusában az alkalmazásban állók száma 2 665,5 ezer fő volt, 4,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A versenyszférában jelenleg 151,6 ezer fővel alacsonyabb a létszám, mint 2008 júniusában. Az év első felében a nettó reálkeresetek – a 3,3 százalékos infláció mellett – 2,2 százalékkal csökkentek a nemzetgazdaság egészében.

A dicstelenül távozó elődjéhez (Gyurcsány Ferenc) hasonlóan Bajnai György Gordon is, támogatói által felvértezve, lépten-nyomon hangsúlyozza: kormánya áldásos tevékenységének köszönhetően, rózsaszínűbb lett, s még inkább az lesz Magyarországon a világ! A hangzatos szép szavakra, ígéretekre jó emlékezni. – És emlékeztetni!

Az MSZP az üvegzseb-törvénnyel, az állami vezetők végkielégítésének szabályozásával a többet tett, mint eddig bárki, aki kormányzati szerephez jutott - állítják. Az MSZP tűrhetetlennek tartja, hogy míg az ország takarékoskodik, legyenek olyan kiskirályságok, ahol más mércét alkalmaznak. A közéletet, a közerkölcsöt, a demokráciát mérgezik az indokolhatatlanul magas juttatásokról, kifizetésekről szóló hírek.  Elég volt abból, hogy miközben a világválság idején a kis jövedelműeknek takarékoskodniuk kell, mások két marokkal nyúljanak a közpénzekbe. Elég a kettős mércéből, elég abból, hogy egy egész országot baleknak nézzék! Az MSZP helyesnek tartja, hogy a miniszterelnök is ringbe szállt a tisztességes emberek oldalán, és a kormány megálljt parancsol a közpénzek szórásának, az arcpirítóan magas kifizetéseknek, az állami-önkormányzati tulajdonban lévő vállalatoknál és az önkormányzati szférában is.

Pofátlanságnak nevezte Bajnai Gordon miniszterelnök az utóbbi hetekben kirobbant végkielégítési ügyeket. A miniszterelnök közölte: ne forduljon a kormányhoz önkormányzat, illetve önkormányzati vagy állami vállalat támogatásért, segélyért, mindaddig, amíg a saját háza táján rendet nem tesz.. Hozzátette, többnyire olyan társaságokról van szó, amelyek veszteségesen működnek, támogatással vagy közpénzzel maradnak talpon, ezért a kormány és a parlamenti többség sorompót állít a gátlástalanok elé. A kormány törvényjavaslatot kezdeményez annak érdekében, hogy az állami és önkormányzati vállalatoknál és ezek leányvállalatainál is maximálják az adható végkielégítések mértékét. A javaslat szerint ebben a vállalati körben a felmondási időre kifizetett összeg és a végkielégítés együttes összege nem haladhatja meg a hat havi alapbér összegét. Egyes különösen fontos ágazatokban indokolt lehet további maximum 3 havi bérnek megfelelő foglalkoztatási tilalmi pénz kifizetése, elkerülendő az összeférhetetlenséget. Emellett előírják, hogy a jövőben nyilvánosságra kell hozni az önkormányzati vagy állami társaságok vezetőinek fizetését és végkielégítési feltételeit.

A miniszterelnök megbeszélést folytatott a bankok vezetőivel, illetve a Bankszövetséggel is, majd megállapodtak abban, hogy PSZÁF, a pénzintézetek, a Bankszövetség, a Gazdasági Versenyhivatal, illetve a kormány közösen hoz létre egy érthető, átlátható és tisztességes magatartáskódexet. A kódex többek között tartalmazza a szerződésmódosítások feltételeit, a bankok tájékoztatási feladatait és tisztázza, hogyan kell eljárni, ha az ügyfél nem fizet. A valamennyi bankra kötelezően érvényes kódex kidolgozására szeptember elejéig, a parlament őszi ülésszakának kezdetéig kerülhet sor.

Augusztus 21-én lépett hatályba a lakáshitelesek megsegítését célzó, az önkormányzatok számára elővásárlási jogot biztosító törvény érintett rendelkezése, amely elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatoknak, hogy a területükön kényszerárverezésre kerülő ingatlanokat megvásárolják, és azokat korábbi tulajdonosainak bérbe adják. Szintén lehetőség nyílik arra, hogy azok is eladhassák lakásukat az illetékes önkormányzatnak, akik ellen még nem indult végrehajtási eljárás. 

Nem folytatjuk, a rossz nyelvek szerint a „jóból is megárt a sok!" Helyette az ország egyik, a kormánytól nem független, de jelentős tudományos műhelyeként ismert, ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet legfrissebb (2009. augusztus 17-23.) jelentését ismertetjük.  

Hazai folyamatok

A pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a 2009 második negyedévével záruló pénzügyi évben az államháztartás nettó finanszírozási igénye a GDP 4,7 százalékát tette ki. Az idei év második negyedévének végén az államháztartás maastrichti adóssága a bruttó hazai termék 76,9 százalékára csökkent, miközben a nettó adósság tovább növekedett és megközelítette a GDP 55 százalékát. Mindeközben a háztartások finanszírozási képessége tovább emelkedett és a második negyedévvel záródó pénzügyi évben elérte a GDP 2,6 százalékát.

A tőkepiacokon emelkedtek a részvényárak a múlt héten. A tengerentúlon a Dow Jones 1,98, míg a NASDAQ Composite 1,78 százalékkal zárt magasabban pénteken, mint egy héttel korábban. Európában a DAX és az FTSE egyaránt 2,9 százalékos pluszt tudott felmutatni, a hazai BUX mindössze három nap alatt 0,79 százalékkal emelkedett. A növekvő kockázati étvágy ellenére 1,84 százalékkal gyengült a forint, valamint a három hónapos diszkontkincstárjegy hozama is 10 bázisponttal nőtt.

2009 júniusában az alkalmazásban állók száma 2665,5 ezer fő volt, 4,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés teljes mértékben a versenyszférát érinti, a közszférában mintegy 5 százalékkal nőtt az alkalmazottak száma. A versenyszférában jelenleg 151,6 ezer fővel alacsonyabb a létszám, mint 2008 júniusában. A legnagyobb leépítések a feldolgozóiparban voltak, ahol június végén már 95,7 ezerrel kevesebb alkalmazott volt, mint egy évvel korábban. A gazdasági válság néhány kivételtől eltekintve minden ágazatot súlyosan érint, a recesszió az ipar és az építőipar mellett elérte a gazdaság többi területét is.

Az általában nagy szezonális mozgást mutató ágazatok (mezőgazdaság, építőipar, turizmus, közigazgatás) közül csak ez utóbbi növelte érdemben a létszámot (53,5 ezer fővel). Az Út a munkához program hatása egyértelműen kiolvasható a statisztikákból, mivel a tavalyi évben - és általában az elmúlt években - csak kb. 20 ezer fővel bővült a nyári hónapokban az állami szféra létszáma a közmunkák miatt. A foglalkoztatás szezonális bővülése tehát elsősorban az állami közmunkaszervezésnek tudható be, a versenyszféra ágazatai igen gyenge szezonalitást mutatnak, ami részben a válsággal magyarázható, ugyanakkor gyanítható, hogy az idei évben ismét növekedhet a fekete foglalkoztatás aránya is.

2008 első félévének átlagához képest 1,3 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek a teljes nemzetgazdaságban, ami a versenyszféra 4,9 százalékos kereset emelkedéséből, és a közszféra 7 százalékos keresetcsökkenéséből adódik.

A versenyszférában mind a fizikai mind a szellemi foglalkozásúak bruttó keresetemelkedése elmarad a 4,9 százalékos átlagtól, így a szektor átlagbér emelkedése főként abból adódik, hogy a válság során elsősorban az alacsonyabb keresető fizikai munkásokat építették le a vállalkozások. A közszférabeli bércsökkenés döntően a 13. havi kereset-kiegészítések tavalyitól eltérő folyósítása miatt adódik, de szerepet játszik benne a több mint 50 ezer fő alacsony keresető közmunkás megjelenése is. A folyósítási rendszer átalakításán kívül érdemi változás az is, hogy az idén a külön juttatás összegét 15 ezer forintban maximálták, valamint idén júniusban nem volt a tavalyihoz hasonló évközi kereset-kiegészítés.

Az év első felében a nettó reálkeresetek – a 3,3 százalékos infláció mellett – 2,2 százalékkal csökkentek a nemzetgazdaság egészében. Ez a versenyszférában 0,4 százalékos növekedést jelent, míg a közszférában 8,4 százalékkal csökkent a nettó keresetek vásárlóértéke.

Az építőipari termelés volumene 2009 júniusában 15,9 százalékkal emelkedett a 2008. júniusihoz képest. Az év első hat hónapjában a termelés 1,9 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva a termelés júniusban 12,3 százalékkal volt magasabb, mint májusban. Az építőipar termelő árai 2009 II. negyedévében az előző év azonos időszakihoz mérten 3,7 százalékkal emelkedtek. Az építőipari termelés tendenciája júniusban megváltozott. A termelés nagyarányú bővülése mintegy fele-fele részben az előző évi nagyon alacsony bázis, illetve a nagy út-, vasút- és közműépítések növekedésének következménye. Nagyobb volumenű munkákat végeztek az M6-os, az M43-as, valamint az budai főgyűjtőcsatorna és a 4-es metró építésén.

Nemzetközi folyamatok

Az olajár a kedvező amerikai ingatlanpiaci adatok, az olajtartalékok csökkenése és a tőzsdei teljesítmények hatására 74 dollár fölé emelkedett, majd zárásra 73,89 dollárig mérséklődött. A befektetők a recesszió végének jeleit keresik, ezért a pozitív hírekre különösen érzékenyen reagálnak. A WTI típusú olaj ára a február közepén elért 34 dolláros mélypont óta immár 40 dollárral emelkedett, ami 117 százalékos drágulásnak felel meg.

A héten több makroadat is nyilvánosságra került, ami az amerikai gazdasági kilátások javulását jelezhetik. Jelentősen, 5,24 millióra nőtt júliusban a használt lakás eladások száma, amire két éve nem volt példa. Az augusztusi Philadelphia Fed-index 4,2 pontra emelkedett a júliusi -7,5 pontot követően. 2007 decembere óta ez a második eset, hogy az index pozitív értéket vett fel, ami javuló gazdasági környezetre, az aktivitás bővülésére utal. Elemzői konszenzus szerint a második félévben véget érhet az amerikai recesszió, az év hátralévő részében 2,2-2,4 százalékos gazdasági növekedés valószínűsíthető. A lassú fellendülést a magas munkanélküliségi ráta és a háztartások eladósodottsága hátráltathatja. Jelenleg legvalószínűbb az U alakú kilábalási pálya, azonban még mindig esély van W alakú recesszió bekövetkezésére.

A várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett júliusban a ZEW német üzleti bizalmi indexe, a júniusi 39,5 pontot követően 56,1 pontra nőtt. A javulást a jövőbeni kilátások pozitív megítélése okozta, mert bár a jelenlegi helyzet megítélésének részindexe 12,1 ponttal emelkedett, az továbbra is erősen negatív (-77,2 pont).

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!