Barack Obama maradt az Amerikai Egyesült Államok elnöke

Olyan országban szeretnénk élni, ahol nincs adósság. Céltudatosabban és ihletettebben térek vissza a Fehér Házba – jelentette ki első számú politikai célként újraválasztásának éjszakáján Barack Obama amerikai elnök. Huszonöt perces gyújtó hangú beszédében az újraválasztott amerikai elnök hangsúlyozta: az amerikai nép összekapja magát, és győzedelmeskedik a nehéz gazdasági időkben. A java még hátravan – tette hozzá.

Ma este, több mint kétszáz évvel azután, hogy egy volt gyarmat megszerezte az önrendelkezés lehetőségét, tovább folytatódik, ami akkor megkezdődött, önök miatt, akik fölemelték az országot a kétségbeesésből – kezdte beszédét az elnök, hozzátéve, „egy közös amerikai családként emelkedhetünk fel, egy népként, egy nemzetként”. Értékelése szerint bár az út idáig nehéz és hosszú volt, de „tudjuk, hogy az Egyesült Államok számára a legjobb csak most következik”. Obama mindenkinek megköszönte, hogy részt vett a választáson, függetlenül attól, hogy először tett-e így, vagy esetleg hosszú ideig kellett várakoznia a voksolás előtt.

Joe Bident minden idők legjobb alelnökének nevezte, rögtön utána pedig azt emelte ki, hogy húsz éve elvett felesége nélkül nem lenne az az ember, aki. „Michelle, soha nem szerettelek jobban” – fűzte hozzá, „Amerika szintén szerelmes beléd”. Ezután lányaihoz, Sashához és Maliához fordult, akikre büszke, és „a szemünk előtt nőnek fel, de egy kutya elég” – célzott 4 évvel korábbi ígéretére, hogy ha bekerül a Fehér Házba, kutyát kapnak a lányok.

Szavazóinak megköszönte, hogy végig hittek benne, a kampány keménységére utalva pedig azt mondta, az jó muníciója volt a cinizmusnak, mégis „egy közös jövőért dolgozunk”.

A politikai célok közül elsőként ezt húzta alá: „Szeretném, ha egy olyan országban élnénk, ahol nincs adósság.” A hadi kiadásokat ígérete szerint 400 millió dollárral csökkentő Obama közben azt is hangsúlyozta, a világ legjobb katonasága marad az amerikai sereg.

Szólt a közelmúltbéli Sandyről is, ami New Jersey-ben félresöpörte a pártok közti ellentéteket, illetve toleranciát emlegetett korra, nemre, származásra és szexuális irányultságra való tekintet nélkül. Utóbbihoz kapcsolódó hír, hogy két amerikai szövetségi állam, Maryland és Maine referendumon megszavazta kedden a homoszexuálisok közötti házasság jogát, és ezzel az Egyesült Államok első két olyan tagállama lett, ahol ezt népszavazással hagyták jóvá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!