A csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok

Ternyák Csaba egri érsek szavaival kezdetét vette Csíksomlyón a pünkösdi búcsú. Az érsek szentbeszédében a boldogság és a hit összefüggéséről beszélt. A csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok – nyilatkozott a zarándoklat végén Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Övendetesnek nevezte, hogy évről évre nagyobb tömegek zarándokolnak ki a Somlyó-hegy nyergében tartott egyházi szertartásra.

A boldogság a hit következménye, és ez utóbbi a legteljesebb választ nyújtja az emberek legégetőbb kérdéseire – mondta Ternyák Csaba, az idei búcsú fő szónoka. Kijelentette, ma szinte csak a vallás szembesít olyan sorskérdésekkel, mint a jó és a rossz, a halál és az örök élet, a bűn és a kegyelem, ezért aki belép a hit kapuján, nem veszít el semmit abból, ami az ember életét boldoggá, széppé, szabaddá teszi. „A hitben találja meg az ember a saját koordinátáit, (…) a hit szabadít meg az Isten nélküli ember kozmikus árvaságától”.

Az érsek felidézte Erzsébetnek Máriához intézett szavait: „boldog vagy, mert hittél!”. Rámutatott: Erzsébet szavai is mutatják, hogy a hit és a boldogság összetartozik. A szónok Máriát említette példaként, aki – mint mondta – többet tud a hitről, a boldogságról, mint bárki más, ezért érdemes rá hallgatni és elfogadni a segítségét.

Aláhúzta: Mária nem azért volt boldog, mert kiváltságokat kapott azáltal, hogy Isten fiának anyja lehetett, hanem azért, mert jobban hitt Istennek, mint saját tapasztalatának. Ezért megtette azt, amit Isten mondott neki, még úgy is, hogy teljes egészében ő sem ismerte a szeplőtelen fogantatással kapcsolatos isteni tervet. „Egyedül a hitbe kapaszkodott, ez tette Máriát naggyá, boldoggá” – mondta Ternyák Csaba.

Szentbeszédében az érsek megállapította, hogy a hit zarándokútján nemcsak hívők járnak, hanem keresők is szép számban, akik „szívük rejtekén foglalkoznak az Isten kérdésével”. Mint mondta, Isten a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját, amely azóta minden ember számára nyitva áll. Megállapította, hogy a hit ma nem csupán a gyakorló keresztények kiváltsága, és ezért arra buzdította a hallgatóságot, tegyék a plébániákat tanútevő, befogadó közösségekké, hogy azok minden kereső ember lelki otthonává váljanak.

A csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok – nyilatkozott a zarándoklat végén a miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt örvendetesnek tartotta, hogy évről évre nagyobb tömegek zarándokolnak ki a Somlyó-hegy nyergében tartott egyházi szertartásra. „Fantasztikusan sokan vagyunk, és ez két szempontból is fontos. A csíksomlyói zarándoklat keresztényként megerősít a hitünkben, és magyarként a magyarságunkban” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Hozzátette, azért jár vissza évről évre Csíksomlyóra, mert számára a zarándoklat erőforrás. Ha feltöltekezik vele, az egész évben kitart. Semjén Zsolt azt tartotta fantasztikusnak, hogy Csíksomlyóra nem csak az erdélyi magyarok jönnek el, az az egyetemes magyarság találkozási helyévé vált.

Kijelentette, a magyarságnak az egyetemes emberiséggel szembeni kötelessége, hogy kultúráját, nyelvét megőrizze, átadja a későbbi generációknak. Úgy vélte, ehhez tudatosítani kell az emberiségnek adott magyar értékeket. „Amikor ennyien itt vagyunk, ennyi jó arcú ember van lelkiekben is együtt, ez a kézzel fogható megerősítése annak, hogy meg fogunk maradni, innen minket nem lehet elüldözni” – fogalmazta meg Semjén Zsolt.

A lengyelországi Czestochowára kerül a csíksomlyói Mária-kegyszobor másolata – jelentették be a szervezők a szombati búcsú végén. A csíksomlyói ferences szerzetesek a szobor másolatával kívánták viszonozni azt az ikont, amelyet a czestochowai zarándokhelyről küldtek tavaly Csíksomlyóra. A fából faragott, az eredetinél kisebb méretű szobrot a Boldogasszony zarándokvonattal viszik előbb Budapestre, ahonnan június elején érkezik meg a lengyelországi pálos rend Jasna Góra-i kolostorába.

Az adományt megköszönő, magyarul elmondott beszédében Majevszki Roman atya a magyar és a lengyel nép történelmi gyökerekkel rendelkező barátságát említette. Azt mondta, azért igaz ez a barátság, mert „a kereszt alapján köttetett”.

A pálos atya a magyar nép igazi lelki forrásának nevezte Csíksomlyót. Hozzátette: a kolostorába látogató magyar csoportokat általában megkéri, hogy énekeljék el a székely himnuszt. Megállapította, hogy a himnusz Csíksomlyón szól a legszebben, a leghitelesebben. „Szűzanya, vezesd még egyszer győzelemre néped”, parafrazeálta a székely himnusz szövegét a lengyelországi pálos szerzetes, akit lelkesen megtapsolt a több százezres zarándoktömeg.

Péntek este érkezett meg a székelyföldi Csíkszeredába a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz, amely 1100 zarándokkal indult útnak Szombathelyről, illetve Budapestről. Szombat délelőtt már gyülekeztek a zarándokok a Csíkszereda mellett fekvő Kis-Somlyó- és Nagy-Somlyó-hegy közötti nyeregben. Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsún Áder János köztársasági elnök is részt vesz feleségével.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!