Növekedhet az utánpótlásképzés hatékonysága és csökkenhet a képzés utáni pályaelhagyás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával - közölte Rétvári Bence az intézmény megalapítását rögzítő törvényjavaslat hétfő esti expozéjában. Az államtitkár kiemelte: a jó közszolgálat a jó állam stabil tartópillére, ehhez nemzedékeket átfogó felelősséget vállalva, erkölcsileg és szakmailag hiteles közszolgálat kell, aminek a jövője a képzés minőségén múlik.
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára kifejtette: az új intézmény a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem közigazgatástudományi karának egyesülésével jön létre, és 2012. január 1-jével kezdi meg működését. Az egyetem székhelye Budapest lesz, azonban miniszteri biztos vezetésével megkezdődött a közös egyetemi stratégia kidolgozása, amelynek során a vidékre kihelyezett képzés és gyakorlat lehetőségeit is vizsgálják.
Rétvári Bence kifejtette: az egyetem a közszolgálat három nagy területének, a polgári közigazgatásnak, a rendvédelemnek és a honvédelemnek utánpótlás-képző bázisintézménye lesz. Az igazgatási és védelmi területek összehangolt működése nélkülözhetetlen ugyanis a közrend fenntartásában, a katasztrófavédelemben, közigazgatás, a rendészet és a védelmi szakterületek hatékony működtetésében. A három intézmény egy egyetemi keretben integráltabb képzési szerkezetet fog működtetni az alapképzések, mesterképzések, doktori képzések, szakirányú továbbképzések és az átképzések területén. Az államtitkár kitért arra is, hogy a jogelődnél indult vezetői megbízások 2012. január 1-je után az Nemzeti Közszolgálati Egyetem karán a megbízás lejártáig folyamatosak.
Közép- és hosszú távon a képzési szerkezet összehangolásával, valamint a közszolgálati karrierpályákkal való harmonizálásával növelni fogja az utánpótlásképzés hatékonyságát, ezáltal várhatóan csökkenni fog a képzés utáni pályaelhagyás. A kereszténydemokrata államtitkár hozzátette: az átképzési rendszerek összehangolásával meghosszabbodik a fegyveres testületek tagjainak közszolgálatban való alkalmazhatósága, ezáltal a társadalmi ellátórendszerek (például a nyugdíj, a társadalombiztosítás) igénybevétele is csökkeni fog.