Drogteszt: Ezer sebből vérzik Kocsis javaslata

Az igazságügyi bizottság elnöke alkotmányellenesnek tartja Kocsis Máté javaslatát. Bár a KDNP még nem alakította ki hivatalos álláspontját, Rubovszky György a Népszabadságnak hétfőn úgy nyilatkozott, az elképzelés ezer sebből vérzik. Például azt sem tudni, hogy a szülőket hogyan tájékoztatják a kiskorúak drogtesztjéről, de az is alkotmányellenesnek bizonyulhat, ha a politikusoknak és újságíróknak a foglalkozásuk alapján teszik kötelezővé a drogtesztet.

Rubovszky György egyébként azt is elmondta a lapnak, a javaslat hallatára 12 éves unokája sírva hívta fel.

A nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője a HírTV Magyarország élőben című műsorában azt mondta, a kiskorúak eredményéről csak a szülők kaphatnak információt, pozitív teszt esetén pedig semmilyen jogkövetkezmény nem lenne.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!