Egyiptomba látogat Semjén Zsolt

Munkalátogatást tesz Egyiptomban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes november 26-27-én – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden az MTI-vel. Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Semjén Zsolt látogatása során ünnepélyesen megnyitja a Magyar Nemzeti Kereskedőház kairói képviseleti irodáját, és megbeszéléseket folytat a magyar-egyiptomi kapcsolatok fejlesztéséről, valamint találkozik Egyiptom vallási vezetőivel.

A miniszterelnök-helyettes felkeresi a Sínai-félszigeten állomásozó magyar békefenntartó kontingenst, amely a Nemzetközi Erő és Megfigyelők (MFO) misszió keretében teljesít szolgálatot.
 
A látogatás fő célja, hogy a magyar kormány keleti nyitási politikájának jegyében támogatást nyújtson a kétoldalú együttműködés fejlesztéséhez a legnépesebb arab országgal, a régió egyik vezető hatalmával, amelyhez Magyarországot hagyományosan baráti szálak fűzik – mondta el Havasi Bertalan.
 
Hozzátette: a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés lendületes fejlődésnek indult az elmúlt időszakban. A kereskedelmi forgalom bővülésének üteme idén már meghaladja a 30 százalékot, és teljes értéke 2014-ben jóval túllépheti a 200 millió dolláros értékhatárt.
 
Magyarország megítélése Egyiptomban kiváló, ami többek között annak a több száz szakembernek is köszönhető, akik egyetemeinken szereztek diplomát a korábbi évtizedekben – mondta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!