Egyszerűbbé és gyorsabbá vált a közigazgatásban az ügyintézés

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint elsősorban a családokat, a megélhetést, a jólétet és a közösséget érintő területeken gyorsultak az eljárások. A kereszténydemokrata szakpolitikus a Zala megyei államigazgatási kollégium ülését követően tartott sajtótájékoztatón kifejtette: 228 ügytípus mintegy negyedében sikerült egyszerűbbé tenni az eljárásokat.

A részletekről szólva az államtitkár kifejtette: 228 ügyet tekintettek át a gyermekvállalástól a házassági, öröklési ügyeken vagy a szociális ellátáson át egészen a gépjárművekkel kapcsolatos eljárásokig, s mindannyiszor konkrét élethelyzetek alapján vizsgálták meg az egyszerűsítési lehetőségeket.

A 228 ügytípus mintegy negyedében sikerült egyszerűbbé tenni az eljárásokat, ez egyebek mellett kevesebb melléklet kitöltését és rövidebb ügyintézési határidőket jelent - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy szervezeti egyszerűsítésekkel az államot is hatékonyabbá és olcsóbbá lehet tenni, ennek jegyében 292-ről 93-ra csökkentették a területi államigazgatási szervek számát, a közalapítványokét pedig 68-ról 21-re.

A közigazgatás átalakításának része, hogy a kormányablakok rendszerét és az ügyintézés körét kibővítik. A mostani 62 ügy helyett júliustól 150-re, jövő nyárra pedig 2500-ra emelkedik a kormányablakokban indítható eljárások száma. A jelenlegi 29 kormányablak mellett jövő tavaszig 300-nál is több nyílik országszerte az állampolgárok kiszolgálására - részletezte Rétvári Bence.

Úgy fogalmazott: ez a jó állam, amikor az állam megy közel az emberekhez. A reggel nyolctól este nyolcig tartó ügyintézés megszervezése, a helyek megtalálása elsősorban a kormányhivataloktól, kormánymegbízottaktól kíván nagy szervezési munkát, de a sok helyi nehézséggel együtt kiválóan vizsgázott az átalakított szervezetrendszer.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a közigazgatás egész szervezetrendszerét megmozgatja a dunai árvíz, és most látszik, hogy nemcsak a jogi átalakítások révén, hanem a veszélyhelyzetek kezelésében is jól működik a központosított közigazgatási rendszer. Hozzáfűzte: az elmúlt napokban 425 kormánytisztviselő és állami vezető vett részt az árvízi védekezési munkálatokban, vezetők és beosztottak egyaránt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!