El kell indítani a szervezett vastagbélrákszűrést

Nagy Kálmán KDNP-s országgyűlési képviselő szerint el kell indítani a szervezett vastagbélrákszűrést egy korrekt szűrővizsgálati rendszer részeként – közölte a Gyógyulj Velünk Egyesület hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a politikus a vastagbélrák elleni küzdelem nemzetközi hónapja kapcsán a Parlamentben tartott hétfői sajtótájékoztatón beszélt a szűrés fontosságáról. Magyarországon évente ötezren halnak meg vastagbélrákban, pedig az időben felfedezett bélrák 90 százalékos valószínűséggel gyógyítható.

A közleményben idézték a parlament egészségügyi bizottságának kereszténydemokrata tagját, aki kijelentette: „egy jól működő szűrővizsgálati szisztéma nem pazarlás, éppen ellenkezőleg: a takarékosság záloga”. Hozzátette: Magyarország olyan stádiumba jutott, hogy „mindent meg kell tennünk a daganatos halálozások csökkentéséért”.

Az egyesület kitért arra: Magyarország ma a lakosságszámra vetített vastagbélrákos halálozást tekintve a legrosszabb helyek egyikét foglalja el Európában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!