Gyökeresen át kell alakítani az uniós pályázatok feltételeit

A nyakunkba szakadt pénzügyi krízis arra kényszerítette a kormányt, hogy átalakítsa az európai uniós pályázatok feltételrendszerét. A Fidesz által régen kritizált túlzott követelmények sora ugyanis sok a vállalkozást kizárt a pályázatokból. Ezért a rendelkezésekre álló keretek nagy része elköltetlen marad 2007-ben és 2008-ban is – fogalmazta meg a komoly problémát Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, a párt EP képviselője közleményében.

Egy elmaradt régióban működő kisvállalkozás az Unió szándékai szerint akár 70 százalékos támogatást is kaphatna, de a nagyvállalatok támogatása is elérhetné az 50 százalékot. Sajtóhírek szerint a támogatás nálunk is emelkedik, de a legnagyobb mérték 45 százalék lesz, míg többször csak 35, esetenként pedig mindössze 25 százalékot tesz majd ki – írja Surján László. Ez, tekintettel a magyar vállalkozások tőkehiányára, jó irányban tett, de bátortalan lépés, mivel messze elmaradt a lehetséges 70 -50 százaléktól. A kiemelt összegű támogatásra persze csak azt elmaradt térségek jogosultak, de a közép-magyarországi régiót kivéve az egész ország ide tartozik. A nagyobb támogatás hitelképesebbé tenné a vállalkozásokat, hiszen csökkentené a kockázatot, s erre a mai hitelezési nehézségek között igencsak szükség lenne – olvasható a közleményben.

A politikus rámutatott: a kisvállalkozások számára további akadályt jelent, hogy sok esetben a megpályázható összeg minimuma magas, például 20 millió forint, ami az adott fejlesztés céljára sok, s az önrészesedés magas volta miatt meg sem valósítható.

Az Unió egyébként ez év januárjától maga is könnyített a sokat kritizált, túlzottan bürokratikus szabályokon. Ezért például 40 százalékra emelkedett a felvehető előleg összege – tájékoztatott Surján László.

A 2010. évi európai költségvetés előadójaként nagyon fontosnak tartom, hogy a tagállamok minden évben felhasználják a nekik járó támogatásokat, sőt ezek keretét, a krízisre tekintettel, még növelni kellene. Ám olyan tételek emelése, amelyeket alacsonyabb szinten sem használtak fel, soha nem kapja meg a befizető országok támogatását - jelentette ki a politikus. A pénzügyi válság megkövetelte gazdaságfejlesztésre Magyarországnak nincs saját forrása, egyedül az uniós támogatásokra számíthatunk. A maradéktalan és szabályszerű felhasználás elsőrendű nemzeti érdek. A kormánynak az eddig tervezetteknél határozottabb lépéseket kell tennie a feltételek javítása érdekében – zárult a közlemény.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!