Gyurcsány Ferenc tovább pusztítana

A 2010-ig előidézett országos válság és katasztrófa után az értékválságot teremtené újra Gyurcsány Ferenc az azonosneműek házasságával és számukra az örökbefogadás lehetőségével. A Demokratikus Koalíció elnöke még azzal az Összefogással is szembemegy, amelybe beerőszakolta magát. A DK vezér akárcsak Őszödön, ezúttal is eltitkolta az emberek elől, hogy mire készül, most is csak zárt körben beszél, politikájában sem 2006-ban, sem most egyetlen őszinte mondat nincsen.

Gyurcsány a társadalmi közmegegyezés és az alkotmányos rend ellen dolgozik, semmi más nem érdekli csak saját maga és a szélsőségtől érkező voksok. Kizárólag a vadliberálisoktól várható szavazatok reményében támogatja az azonos neműek házasságát – ezzel a család definíciójának, intézményének fellazítását.

Az egynemű párkapcsolat a Kereszténydemokrata Néppárt szerint magánügy, amibe nem kívánunk beleszólni, azt korlátozni, ugyanakkor leszögezzük, hogy az egynemű kapcsolatoknak a házasság rangjára való emelése ellen tiltakozunk.

Gyurcsánytól az új Alaptörvény, a most hatályba lépő Ptk. és a Fidesz-KDNP is védi a házasság intézményét és a családokat. A KDNP nagyon várja az Összefogás programját, hogy kiderüljön, milyen családmodellt is szeretnének.