Hoffmann Rózsa: nincs káosz a tankönyvellátásban

Hoffmann Rózsa szerint nincs káosz a tankönyvellátásban, szeptember 2-án minden általános iskolás diák névre szólóan megkapja a tankönyveit. A köznevelési államtitkár csütörtökön Kőszegen, a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű ifjúsági közéleti rendezvénysorozat keretében folytatott kerekasztal-beszélgetésen kijelentette: a tankönyvek 70 százaléka már az iskolákban van.

Hozzátette: a Tankönyvellátó a többi tankönyvet is határidőre ki fogja szállítani, de 1 millió 300 ezer diák könyveit nem lehet egyik napról a másikra eljuttatni a címzettekhez.

Az államtitkár szavai szerint akiknek az iskola leadta az adatait, annak a Tankönyvellátó küldött csekket, de akinek esetleg még sincs a befizetéshez szükséges utalványa, az még pótolhatja, ha az iskolával felveszi a kapcsolatot.

Hoffmann Rózsa a közoktatásban lezajlott állítólagos „államosításáról” szólva kijelentette: az iskolák 64 százaléka került át állami fenntartásba, szavai szerint a magyar iskolarendszer még ma is színes és változatos, a tananyag azonban egységes.

Az államtitkár a pedagógus-életpályamodellről szólva kijelentette: a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozása a pedagógushivatás anyagi és erkölcsi elismertségét szolgálja.

Szavai szerint az ország teherviselő képessége miatt ugyan nem tudnak a pedagógusoknak szeptembertől annyi béremelést adni, mint amennyit a törvényben meghatároztak, de azt komoly eredmények nevezte, hogy a béremelés értékállóságát biztosították.

Hoffmann Rózsa egy kérdésre válaszolva kijelentette: ha egy év múlva is jelenlegi posztján lesz, szívesen foglalkozna az érettségi rendszerének reformjával.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!