Jegyzővé választották Spaller Endrét

Az Országgyűlés hétfőn jegyzővé választotta Osztolykán Ágnest (LMP) és Spaller Endrét. Osztolykán Ágnes a független Szilágyi Pétert váltja, míg Spaller Endre kereszténydemokrata párttársát, Vejkey Imrét, akit június közepén választották meg jegyzőnek, posztjáról szeptember 19-i hatállyal távozott. Osztolykán Ágnes megválasztását a titkos szavazáson 229 képviselő támogatta, 63 ellenezte. Spaller Endrét 292 igen szavazattal, 9 ellenében választották jegyzővé.

Az LMP-ből kilépő és most az Együtt-PM szövetségben politizáló Szilágyi Péter egy hete azért mondott le posztjáról, mert az LMP-frakció szeptember 1-jei újraalakulásával feléledt a képviselőcsoport jegyzőjelölési joga, így az Országgyűlés a házbizottság egyhangú döntése alapján felmentését kezdeményezte volna.

Ennek alapja a pártok közötti, a Ház 2010. május 14-ei alakuló ülésének előkészítéséről szóló írásos megállapodás, amely tartalmazza a jegyzői helyek elosztását. E szerint a tíz jegyző közül három személyére a Fidesz, két-két jegyzőre a KDNP, az MSZP és a Jobbik, egyre pedig az LMP frakciója tehet javaslatot.

Az Országgyűlés Sajtószolgálata korábban azt közölte, az LMP-frakció februári megszűnése egy speciális helyzetet teremtett, a pártok ezért döntöttek úgy, hogy a megüresedett tisztséget a független Szilágyi Péter töltse be.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!