A kereszténydemokrácia semmivel nem pótolható

A kereszténydemokrácia hasznos, semmivel nem pótolható része a hazai demokráciának, a magyar szabadság ügyének – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a KÉSZ mosonmagyaróvári szervezetének rendezvényén, ahol arról beszélt: ez az eszme az európai fejlődés élvonalába repíthette volna az országot, ha hagyják azok, akik vagy letértek az erkölcsi alapú politizálás útjáról, vagy sohasem jártak azon, „akiknek egyetlen szempontjuk volt: saját maguk”.

A KÉSZ helyi szervezete által a mosoni plébániatemplomban rendezett eseményen, amelyen a KÉSZ és a KDNP elhunyt tagjai, köztük Barankovics István, Varga László, Kovács K. Zoltán, Isépy Tamás és Rapcsák András kereszténydemokrata politikusok lelki üdvéért fohászkodtak, a házelnök beszédében megjegyezte: a huszadik század bővelkedett olyan mérgező és gyilkos politikai eszmékben, amelyek hirdetőikkel együtt a történelem süllyesztőjébe kerültek.

Kövér László úgy fogalmazott: „napjainkban például egy sokszorosan bukott politikus azt hirdeti, hogy a keresztény Magyarország nem lehet szabad, mert a kereszténység és a szabadság kizárja egymást. Mondhatnánk neki és a hozzá hasonlóknak felebaráti szeretettel, ha értenék: ne féljetek, ne féljetek megismerni az igazságot, mert az titeket is szabaddá tesz”.

A hazai kereszténydemokrata mozgalom megtalálta a sziklánál szilárdabb alapot, amelyen gyakorlatiasan, a kor lehetőségeit kihasználva működött a szociális igazságosság szolgálatában, politikai közössége pedig a nemzeti összetartozás hitében és az emberi jogok maradéktalan érvényesüléséért vívott küzdelem szellemében jött létre – tette hozzá az Országgyűlés elnöke, kiemelve: Barankovics István egy félig vagy egyáltalán nem szabad Magyarországon alkotott, és amikor emigrációba vonult, mert egy koncepciós per szereplőjeként sem volt hajlandó asszisztálni a rendszer fenntartásához, fő feladatának a szellemi iránymutatást tekintette.

Azok emelték magasba a rendszerváltoztatás során és után a kereszténydemokrácia zászlaját, akikre fiatalkorukban hatott Barankovics. Velük dolgozhattak együtt akkor a rendszerváltás fiataljai – jegyezte meg Kövér László.

Barankovics István (1906-1974) a Demokrata Néppárt elnöke volt 1945-től a párt 1949-es önfeloszlatásáig. Nevéhez fűződik a keresztényszociális irányvonal kialakítása. A Rákosi-rendszer kiépülésével emigrációba kényszerült, 1950-től a Magyar Nemzeti Bizottmány végrehajtó bizottsági tagja volt; 1958-tól haláláig az emigráns közép- és kelet-európai politikusok által New Yorkban alapított Közép-európai Kereszténydemokrata Unió elnöki tisztségét töltötte be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!