Kormánypárti fölény várható a tízezernél népesebb települések többségében

A szocialistáknak csak néhány megyei jogú városban van esélyük megakadályozni a kormánypártok győzelmét; Tarlós István sikere biztosnak tűnik, a fővárosban legfeljebb a Fidesz-KDNP szövetség közgyűlési többsége lehet kérdéses – nyilatkozott egybehangzóan az MTI által megkérdezett két politológus. „A Fidesz-KDNP népszerűsége annyira megdönthetetlennek és országosan kiegyenlítettnek tűnik, hogy az esetek döntő többségében felül fogja írni a helyi sajátosságokat” – mondta Szánthó Miklós, a Nézőpont Intézet elemzője.

Az emberek pártpreferenciája különösen a tízezernél népesebb városokban befolyásolja a polgármester-választás eredményét, a kistelepüléseken kevésbé – hangsúlyozta Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese az MTI-nek. Mint mondta, már a tavaszi országgyűlési választás is azt mutatta, hogy az egyéni jelöltek személye ritkán meghatározó, és mivel a pártok támogatottsága alig változott április óta, a nagyvárosokban a tavaszihoz hasonló eredményre lehet számítani az október 3-i önkormányzati választáson.
    
Hasonlóan vélekedett Szánthó Miklós, a Nézőpont Intézet elemzője. Szerinte a politikailag jelentős, tízezret meghaladó lélekszámú települések döntő többségében és minden megyei listás szavazáson kormánypárti győzelem várható. A választási szisztéma átalakításával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az a kompenzációs lista rovására az egyéni mandátumok súlyát erősítette, így már a viszonylag kisebb különbséggel nyerő fideszes jelöltek esetén is borítékolható a jobbközép képviselő-testületi többség.
    
„A Fidesz-KDNP népszerűsége annyira megdönthetetlennek és országosan kiegyenlítettnek tűnik, hogy az esetek döntő többségében felül fogja írni a helyi sajátosságokat” – mondta az a politológus, megemlítve, hogy noha az önkormányzati választásokon általában komoly szerepük van a helyi tényezőknek, és egy-egy sikeres polgármester akár ellenszélben is magával tudja húzni az őt indító párt támogatottságát, ez most elvétve fordulhat elő.
    
A kormánypártok számára „kötelező” a siker; ez kiemelten vonatkozik Budapestre, az összes megyei közgyűlésre, a megyei jogú városok és a tízezer lakos feletti települések túlnyomó többségére – jelentette ki Szánthó Miklós.
    
A választási esélyekről szólva Juhász Attila elmondta: Tarlós István győzelme egyértelműnek tűnik, a kérdés inkább az, hogy a kormánypártok megszerzik-e a többséget a Fővárosi Közgyűlésben. A politológus szerint erre jó esély van, mivel ehhez a pártszövetség számára az áprilisi budapesti eredmény reprodukálása is elegendő, „s akkor még nem vettük számításba, hogy a Fidesz várhatóan jobban mozgósítja szimpatizánsait riválisainál”.
    
A Political Capital igazgatóhelyettese úgy véli, hogy a szocialisták elsősorban a szegedi és a XIII. kerületi polgármesteri cím megtartásában bízhatnak, Miskolcon pedig az ad esélyt az MSZP-nek, hogy a főleg Észak-Magyarországon erős Jobbik sok szavazatot vihet el a Fidesz-KDNP jelöltje elől.
    
Juhász Attila szerint e régióban a tavaszi eredményekből kiindulva a Jobbik akár polgármesteri címeket is szerezhet – például Ózdon –, és elképzelhető, hogy a megyei és egyes városi közgyűlésekben a kormánypártoknak nem lesz egyedül többségük.
    
Szánthó Miklós is úgy látja: mindössze néhány olyan megyei jogú város van, ahol a helyi baloldal beágyazottsága kérdésessé teszi a kormánypártok sikerét. Ezek közé sorolta Salgótarjánt, Szegedet, Szombathelyt, Tatabányát, valamint a budapesti kerületek közül Angyalföldet és Újbudát.
    
Mindazonáltal a szocialista jelölteken rajta van a párt hiteltelenségének bélyege, és ez hat a népszerű városvezetők esélyeire is – emelte ki a Nézőpont Intézet elemzője. Mint mondta, az MSZP ezért folyamodhatott az „álcázás” eszközéhez, és így fordulhat elő, hogy a párt politikusai helyenként civil szervezetek „márkaneve” alatt vagy az MSZP hagyományos imázsát mellőző kampánnyal indulnak.
    
Ezzel kapcsolatban Juhász Attila úgy vélekedett, ez önmagában nem segíti a szocialista jelölteket a jobb eredmény elérésében, ugyanis mindenki tudja róluk, hogy kicsodák.
    
A Political Capital igazgatóhelyettese szerint a Fidesz-KDNP szövteség akkor minősítheti majd sikeresnek az önkormányzati voksolást, ha a tavaszihoz hasonló elsöprő eredményt ér el. Így – folytatta –- a kormánypártok elmondhatnák, hogy fél év után sem csökkent a támogatottságuk, miközben a kormányzati hatalom kézben tartása mellett a politikai szempontból jelentős önkormányzatok nagy többségét is ők irányíthatnák.
    
„Az MSZP esetében csodaszámba menne, ha meg tudná őrizni jelenlegi polgármesteri helyeinek többségét; Szegeden és Miskolcon kívül aligha indulnak eséllyel bármelyik megyei jogú város polgármesteri címéért, s ha mégis nyernének például Salgótarjánban vagy Dunaújvárosban, az bravúrnak számítana” – mondta Juhász Attila.
    
Az elemző arra is kitért, hogy az északi megyékben nagy harc várható a második helyért az MSZP és a Jobbik között, az utóbbi ugyanakkor komoly eredményként könyvelhetné el, ha sikerülne főpolgármester-jelöltet állítania, míg az LMP-nek nem.
    
Juhász Attilával szemben nem számít a Jobbik jelöltjeinek polgármesteri győzelmére Szánthó Miklós, szerinte erre elhanyagolhatóan kicsi az esély, ráadásul a pártnak a tízezernél népesebb településeken osztoznia kell a többi ellenzéki erővel a kompenzációs mandátumokon.
    
Az első önkormányzati választására készülő LMP számára az volna a siker, ha fővárosban a Jobbikot megelőzve és az MSZP-t megszorongatva a "mérleg nyelvévé" válna, azaz megakadályozná, hogy a kormánypártok egyedül közgyűlési többséget szerezzenek – mondta Szánthó Miklós.
   
Juhász Attila ugyanakkor hangsúlyozta: kétségessé teszi az LMP jó szereplését, ha a párt már a szükséges számú ajánlószelvény összegyűjtését sem tudja teljesíteni, mert bizonytalan, hogy szimpatizánsai ez esetben mekkora arányban vennének részt a hagyományosan alacsonyabb szavazási hajlandóságot hozó önkormányzati választáson.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!