Még nem határozott a kormány a pedagógusbérekről

Még nem határozott a kormány a pedagógusbérekről – nyilatkozta Hoffmann Rózsa a Magyar Hírlapnak. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a jövő héten a pedagógus szakszervezeti vezetőkkel folytatott egyeztetést követően újabb javaslatot készít a kormánynak. Kifejtette: az életpályamodell a köznevelés  megújításának alapja. A megújulás viszont csak akkor következhet el, ha a pedagógusok többletmunkáját elfogadható mértékben megfizetik.

Az oktatásért felelős államtitkár hangsúlyozta: nem kormánydöntés született, hanem csak egy bejelentés hangzott el a pedagógus-életpályamodell bevezetésének lehetséges elhalasztásáról.  

„Még most sem reménytelen a helyzet” – mondta Hoffmann Rózsa. Szerinte a bejelentések csak lehetőségként szóltak a pedagógusbérek emelésének elhalasztásáról, de a kormányzati szereplők keresik a megoldást. Utalt arra is, hogy a köznevelési törvényben rögzített az életpályamodell bevezetésének időpontja és a 2013-as költségvetési törvény is tartalmazza a fedezetet.  

Az újságíró felvetésére, amely szerint az államtitkár már említett egy kompromisszumos megoldást, hogy 2013. szeptember 1-jével bevezetnék az életpályamodellt a béremelés nélkül is, de az állam garanciát vállalna arra, hogy 2014 januárjában visszamenőleg kifizetik a négy hónapra járó összeget, az államtitkár úgy válaszolt: „erről egyeztetni kell a szakszervezetekkel. A jövő hétre meghívtam a pedagógusok érdekvédelmi szervezeteit, hogy megismerjem az ő javaslataikat is, és feltárjam előttük az általunk kidolgozott opciókat”.  

„Az egyeztetés függvényében teszek javaslatot a kormánynak” – fűzte hozzá.  

Kifejtette: az életpályamodell a köznevelési rendszer teljes megújításának alapja. A megújulás viszont csak akkor következhet el, ha a pedagógusok többletmunkáját elfogadható mértékben megfizetik. „A januári emelés azért jelent gondot, mert tanév közben nem lehetséges átállni egy merőben új munkaszervezési és finanszírozási rendre” – jelentette ki Hoffmann Rózsa.  

Az önkormányzati iskolák állami kezelésbe vételéről, illetve a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szólva megerősítette, hogy a munka az eredetileg jóváhagyott ütemterv szerint halad. Az állami feladatátvétel nem jelent többletköltséget, sőt megtakarítást eredményez.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!