Megállíthatatlanul fogy a nemzet?

Az előzetes adatok szerint 2010-ben 90 350 gyermek született, 6,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 130 450 volt, ami nagyságrendben megegyezett a 2009. évivel. A természetes fogyás 40 100 fő volt, 6128 fővel több, mint az előző évben. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 986 ezer fő volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből.

Az előzetes adatok alapján 2010-ben jóval kevesebb gyermek született az előző évinél, a halálozások száma pedig lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. A havonkénti születésszám egyenetlenül alakult. Az év első negyedében csak kismértékben maradt el az előző évitől, a május és október közötti hat hónapban viszont számottevő, átlagosan 11 százalékos csökkenést mutatott. A novemberi enyhe emelkedést követően decemberben ismét 4,4 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. 2010-ben összességében 6092-vel (6,3 százalékkal) csökkent a születések száma, és a 90 350 újszülött egy újabb mélypontot jelent a hazai születési statisztika történetében.

A halálozások száma 2010 első negyedévében még 6,1 százalékos csökkenést mutatott, az ezt követő hónapokban viszont – november kivételével – több vagy közel ugyanannyi halálozást regisztráltak, mint az előző év azonos hónapjaiban. 2010-ben összességében azonos nagyságrendű halálozás történt, mint egy évvel korábban. A házasságkötések száma az első félévi jelentős csökkenést követően júliusban és a szeptember–december közötti időszakban emelkedő irányzatot mutatott. Decemberben közel 13 százalékkal több házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére a 2010. évi 35 520 házasságkötés 1210-zel (3,3 százalékkal) kevesebb az egy évvel korábbinál.

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 13,0 halálozás jutott, előbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt, az utóbbi megegyezett a 2009. évi értékkel. A házasságkötési arányszám 3,6 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől. A természetes fogyás 4,0 ezrelék volt, 0,6 ezrelékponttal több az egy évvel korábbinál. Főleg az újszülött halálozás november–december havi emelkedése miatt 2010-ben ezer élveszületésre 5,3 csecsemőhalálozás jutott, 0,2 ezrelékponttal több, mint 2009-ben.

A születések száma jelentős mértékben csökkent, a halálozásoké viszont változatlan maradt, ennek következtében 2010-ben a természetes fogyás 40 100 fő volt, 6128 fővel több, mint egy évvel korábban. A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 28 ezer fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 9 millió 986 ezer fő volt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!