Ma viszont az USA-ban, ha egy újsütetű milliárdos az üzletkörében összegyűjt egymillió dollárt a nyertes elnök választási költségeire, a felesége nagyköveti megbízást kaphat egyik obskúrus közép-európai országban, ahol a politikusok farmerben és félretaposott tornacipőben járnak, amíg nagyköveti megbízást nem kapnak. Akkor esetleg futja nekik egy sötét öltönyre, női kosztümre a megbízólevél átnyújtásakor.

A politika valamikor úri huncutság volt, de meggazdagodni nem lehetett belőle, csak elszegényedni. Podmaniczky Frigyes emlékirataiban olvasható, hogy lemondott örökségéről tehetségtelen öccse javára, aki politizálni akart, és azt képzelte, hogy ez csak pénzkérdés. Vagyonuk elúszott, mire öccséből főispán lett. Az idősebb testvér szegényen is haláláig jelentős szerepet játszott, mert rátermett volt az elosztott többtízezer holdas birtok nélkül is.

Ez a kis történet ma már magyarázatra szorul. A második világháború alatt számos lengyel menekült hazánkba a német és szovjet megszállás és a háború elől. Vagyis a nácik ellenségnek tekintették őket, tehát a nácikkal szövetséges magyar kormány ezeket az ellenségeket támogatta.

A történtek után néhány órával Kállaynak már menekülnie kellett és a török követség fogadta be. A halom pénzt akár magával is vihette volna, de éppen úgy, mint Antall, is eltulajdoníthatta volna, soha senki nem kereshette volna rajtuk. De közismert, hogy Antall a legkritikusabb időszakban, a német megszállás alatt a lengyel menekülteket mentette titkos közpénz felhasználásával.

Talleyrand és Fouché, vagyis a Nagy Francia Forradalom, avagy a liberális demokrácia kezdete óta létezik kettejük nagy vívmánya, a titkos diplomácia és a titkos szolgálat. Mindkettő rengeteg pénzbe kerül, de elengedhetetlen tényezői a kormányzásnak. Demokrácia ide, szabadságjogok oda, létezik államtitok és léteznek titkos levéltárak. Ezek létezését, fontosságukat senki sem tagadja.

De mi köze a korrupciónak az államtitok-monopóliumához? Talán csak annyi, hogy a korrupció is titkos? A hasonlatosság mégis kézenfekvő. Az összekötő kapocs a „köz”. Az állam közérdekből folytat diplomáciai műveleteket, titkosszolgálati manipulációkat, miközben lépten-nyomon hirdeti és követeli a teljes nyilvánosságot a szent demokrácia jegyében. Ezzel szembekerül saját alkotóelemével,- a saját vívmánya, a parlamenti pártrendszer-, amelynek sajátsága, hogy a sikeres kormányzás érdekében saját kulcsembereivel foglalja el a kulcspozíciókat akkor is, ha abszolút értelemben nem ők lennének a legalkalmasabbak, hanem egy semleges, vagy egy ellenpárti kulcsfigura.

A demokrácia tehát lépten-nyomon csorbul saját működtetésének érdekében. Van azonban egy terület a közpénzek felhasználását szabályozva, ahol a korrupció bizonyítható. A gazdaság területén kell erre példát találnunk, kivéve, ha a korrupciót másként bevettük és intézményesítve más nevet adunk, a magán- és közérdek ütközőpontjának. Például ha lobbizásnak nevezzük és a két pólus közé egy közvetítő elemet iktatunk. Valamikor mifelénk ezt a módszert „kijárásnak” nevezték. Aki egy ügy gyorsabb, sikeresebb elintézését kívánta elérni, vagy valamiféle megbízáshoz kívánt jutni és nem rendelkezett megfelelő összeköttetéssel,- az „kijáró”-, többnyire ügyvédet vett ehhez igénybe. Létezett olyan, hogy „kijáró ügyvéd”. Sőt: „ismert kijáró ügyvéd”.

Ez nem volt ugyan úri foglalkozás és nem volt törvényileg elismert, mint az amerikai lobbista, de működött. Persze akkor nem volt még világszerte demokrácia sem.