Nagy hitről tesz az SZDSZ tanúbizonyságot

Egyformán ítélik meg az ország helyzetét, de a megoldáshoz vezető kiutat merőben másként látják – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökével folytatott közel másfél órás tanácskozás utáni sajtótájékoztatón. A KDNP elnöke szerint nagy hitről tesz tanúbizonyságot az SZDSZ elnöke, hogy az előrehozott választások kiírása helyett Gyurcsány Ferenc sokadik cselekvési programját támogatja. Bár a két párt világnézeti kérdésekben igen távol áll egymástól, ennek ellenére sikerült olyan területeket találni, ahol határozott esély van az együttműködésre.

A sajtótájékoztatón először megszólaló Fodor Gábor egy jövőbeni együttműködés lehetséges területeként az SZDSZ számára stratégiailag fontos környezetvédelmet, az emberi jogi kérdéseket, valamint a pártfinanszírozást nevezte meg. Az SZDSZ közelmúltban megválasztott elnöke kijelentette: az SZDSZ újra napirendre kívánja tűzni a pártfinanszírozás rendezését, szerinte az ügyben korábban tartott ötpárti egyeztetésen szinte karnyújtásnyira volt a megállapodás, ám az sajnálatos módon az utolsó pillanatban mégis meghiúsult.

Fodor Gábor kitért a Tibettel kapcsolatos parlamenti határozatra is, mint mondta: ebben a kérdésben korábban is egyetértés volt a parlamenti többséget adó ellenzéki pártok között. A liberális politikus reményét fejezte ki, hogy az erről szóló javaslatot az őszi ülésszakon a parlamenti többséget adó ellenzéki pártok egyhangúlag elfogadják.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke hangsúlyozta: a két párt delegációja nyílt, őszinte párbeszédet folytatott az ország legfontosabb ügyeiről. Nem söpörték a szőnyeg alá, az ellentéteket, melyek részben abból adódnak, hogy a parlamentben ez a két párt áll talán a legmesszebb egymástól világnézeti kérdésekben. Mint mondta, a KDNP a különbségek, a dolgok eltérő megítélése ellenére nyitott a párbeszédre, és a Fodor Gábor által felsorolt területeken lát esélyt az együttműködésre.

A kereszténydemokraták elnöke kijelentette: az emberi jogok kérdésében nincs alku, nincs maszatolás. A Tibettel kapcsolatos határozatról szólva úgy fogalmazott: nem lehet alárendelni a tibetiek szabadságjogát gazdasági érdekeknek és politikai turizmusnak. Hangsúlyozta, a környezetvédelmet, a környezettudatos magatartás erősítését a KDNP értékrendjéből adódóan kiemelt fontosságúnak tartja, s az alternatív energiaforrások felhasználását elősegítő intézkedéseket sürget.

A KDNP elnöke ismételten egyértelművé tette, hogy a kereszténydemokraták a minél előbbi új választások mellett vannak, de elfogadják az SZDSZ álláspontját, akik előbb cselekvési programot várnak a kormánytól. Bár Semjén Zsolt szerint nagy hitről tesz tanúbizonyságot az, aki konkrét és végrehajtható kormányzati lépéseket vár Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől. Az SZDSZ-nek e tekintetben nagyobb hite van, mint a KDNP-nek – jegyezte meg.

A jelenlegi kormány sorsának eltérő megítélése ellenére abban mindkét párt vezetője egyetértett, hogy növekedésorientált gazdaságpolitikára van szükség, amely az adó- és járulékcsökkentés nélkül elképzelhetetlen.

A találkozón szóba került a közigazgatási hivatalok körül kialakult helyzet is; a KDNP szerint a másodfokon eljáró közigazgatási hivatalok jogi értelemben nem léteznek. Semjén Zsolt elfogadhatatlannak nevezte, hogy Gyenesei István önkormányzati miniszter egy kormányrendelettel akar kiváltani egy kétharmados parlamenti törvényt. A megbeszélésen egyetértettek abban: nem teremthető precedens abból, hogy a kormány rendeleti úton felülírjon a parlamenti döntéshez kötött törvényeket.

A megbeszélésen a szabad demokratákat Fodor Gábor mellett Gulyás József és Gusztos Péter ügyvivő képviselte, a kereszténydemokraták részéről Semjén Zsolt mellett Simicskó István alelnök és Rubovszky György parlamenti frakcióvezető-helyettes volt jelen.
Fodor Gábor a Fidesz, az MSZP és a KDNP után hasonló egyeztetésre készül az MDF elnökévek is, a találkozóra várhatóan augusztus elején kerülhet sor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!