Nincs döntés a felsőoktatási keretszámokról

Még nincs döntés a jövő évi felsőoktatási keretszámokról, azok néhány héten belül kerülhetnek a kormány elé – mondta Hoffmann Rózsa kedden az MTI kérdésére, reagálva az Origón megjelent információra. Az oktatási államtitkár úgy fogalmazott: a keretszámokon dolgoznak, a javaslat készül. A kormány fog majd dönteni, és módosíthatja az elé kerülő javaslatot. A gazdasági és tudományos élet szereplőit felvonultató Felsőoktatási Tervezési Tanács dolgozza ki a javaslatot, és több verzióban gondolkodnak.

A hírportál azt írta, információi szerint a jogász- és közgazdászképzés állami támogatásának megszüntetése után ősztől már kommunikációt is csak önköltséges formában lehet majd tanulni, és a bölcsészettudományi férőhelyeket is visszanyesi a most formálódó keretszámrendelet.

Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: a keretszámokon dolgoznak, a javaslat készül. A kormány fog majd dönteni, és módosíthatja az elé kerülő javaslatot – jelezte.

Az államtitkár arra a kérdésre, hogy a téma mikor kerül a kormány elé, azt mondta: nagyon zsúfolt a kabinet napirendje, de úgy készülnek, hogy néhány héten belül.

Hoffmann Rózsa hozzátette: a javaslatot a gazdasági és tudományos élet szereplőit felvonultató Felsőoktatási Tervezési Tanács dolgozza ki, és több verzióban gondolkodnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!