Nincs veszélyben a Pető Intézet

Egyes ellenzéki pártok folyamatosan igyekeznek megfélemlíteni a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokat. Bajnai, Gyurcsány és politikai szövetségeseik azzal akarnak híveket szerezni, hogy látszólag megmentenek egy olyan intézményt, amelynek létét semmi sem fenyegeti.  

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyértelművé tette, hogy elismerve és méltányolva a Pető Intézet tevékenységének kiemelkedő jelentőségét, összességében több mint 400 millió forintos támogatással segíti a magánintézményben a köznevelést és felsőoktatást érintő feladatok ellátását. 

A kormány minden lehetséges eszközzel segíti a nemzetközileg elismert Pető Intézet zavartalan működését.

Az Együtt 2014, a DK és az MSZP nyugodtan tegye fel önmagának a kérdést, a PM pedig önként választott szövetségeseitől érdeklődjön, hogy 2005-től kezdődően miért lehetetlenítették el a fogyatékkal élő gyermekeket fejlesztő intézetet, miért sodorták intézkedéseikkel a szakadék szélére az intézményt?

Az Orbán-kormány, mint ahogyan eddig is, a jövőben is biztosítja a Pető Intézet működéséhez szükséges feltételeket. A gyermekeik betegsége miatt naponta kihívások sokasága elé állított családoknak nem kell az intézmény megszűnésétől tartaniuk. A KDNP arra kéri őket, ne dőljenek be a baloldal gátlástalan hazugságainak, amelyekkel ismét tanúbizonyságát adták, hogy a tisztesség és az emberség hiányzik politikai szótárukból!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!