Orbán Viktor: jelentősen fejlődhet Miskolc

Autópálya épül Miskolc és Kassa között, folytatódik a Miskolc-tapolcai strandfürdő fejlesztése, miként a diósgyőri váré is, valamint ezer hektáros iparterületet alakítanak ki a borsodi megyeszékhelyen – ezt mondta egyebek mellett Orbán Viktor kormányfő a miskolci Városházán tartott keddi sajtótájékoztatón. A Modern városok program keretében a kormányfő Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármesterrel a sajtótájékoztató előtt együttműködési megállapodást írt alá.

A polgármester azt mondta: öt pilléren nyugszik a kormány és a miskolci önkormányzat által között szerződés. Ez tartalmazza a Miskolc-Kassa gazdasági tengely megerősítését, a két város közötti autópálya magyarországi szakaszának megépítését, a tapolcai strand fejlesztésének második ütemét, a diósgyőri vár rekonstrukciójának befejezését, egy új iparterület kialakítását, a korábban megkezdett digitális program folytatását, a kutatás-fejlesztés, innováció megerősítését, a duális képzés kiterjesztését. Kriza Ákos hangoztatta: Miskolcon mindaz teljesül, amit megígértek az elmúlt évi választásokon, és ma is olyan vállalásokat tettünk, amit biztosan betartunk.

Orbán Viktor közölte: eredményes tárgyaláson vannak túl, ennek a szerződésnek a hátterét az ország általános gazdasági fejlődése és a gazdaság növekedése adja. Felidézte: öt évvel ezelőtt Magyarország olyan állapotban volt, amiből könnyedén Görögországban találhattuk volna magunkat; onnan indultunk el, és jutottunk ide, hogy ilyen megállapodást írhattunk alá. Emlékeztetett arra, hogy mind a huszonhárom megyei jogú várossal köt ilyen szerződést a kormány.

A miskolci szerződés részleteiről szólva közölte: a Miskolc-Kassa eurorégióban mintegy egymillión élnek, a két város közötti autópálya megépítése régóta várat magára. A sztráda Kassától az országhatárig már elkészült, most Miskolctól kell megkezdeni az építkezést, a kivitelezés várhatóan 2018-2019-re elkészül, a kormány 150 milliárd forintot fordít a beruházásra.

Közölte: egy gyors és hatékony városüzemeltetési rendszer kiépítésében is segít a kormány, ez azt jelenti, hogy az emberek számára olcsóbbá és gyorsabbá teszi a városi szolgáltatásokat, Miskolc mintavárosként szerepel a kormány programjában. Arról is beszélt, hogy a városban működő intelligens kamerarendszert bővítik, jelenleg 150 kamera működik, ezt legalább 500-ra, de lehet, hogy 600-ra emelik, mert a közbiztonság kiemelt feladat.

Elmondta azt is Orbán Viktor, hogy az ezer hektáros új miskolci iparterület - amely Magyarország egyik legnagyobb ilyen létesítménye lesz - kialakításához a kormány jelentős támogatást nyújt. Ebben az ipari központban számos vállalkozás telepedhet le, több ezer új munkahelyet teremtve, és elérhetővé válhat Miskolcon is a teljes foglalkoztatás.

Miskolctapolca fejlesztéséről szólva azt mondta a kormányfő: a strand első ütemének beruházását hárommilliárd forinttal támogatta az állam, a további fejlesztésekhez pedig öt milliárd forintot biztosít.

A diósgyőri vár rekonstrukciója és a hozzá kapcsolódó fejlesztések is folytatódnak, a hatmilliárd forintos beruházáshoz, ebből 4,5 milliárd forintot az állam áll.

Végezetül arról szólt: a cél az, hogy ezekben az években, ebben a kormányzati ciklusban mindenki léphessen egyet előre, ezek a beruházások itt és máshol is komoly lépések.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!