Pénzbírság helyett tiszteletdíj-csökkentés

A jövőben pénzbírság kiszabása helyett a havi tiszteletdíját csökkentik azoknak a képviselőknek, akik megsértik az Országgyűlés tekintélyét – döntött a parlament a mentelmi bizottság KDNP-s elnökének javaslatára. Az országgyűlési törvény alapján azokat a képviselőket büntethetik meg, akik a Ház tekintélyét vagy valamely személyt, illetve csoportot – nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget – kirívóan sértő kifejezést használnak.

A büntetés összege továbbra sem haladhatja meg a képviselő havi tiszteletdíjának harmadát.

A parlament a jogszabály év eleji életbe lépése óta eddig hétszer élt a büntetéskiszabás lehetőségével. Először a szocialista Szanyi Tibort büntették bruttó 394 ezer forintos tiszteletdíjának harmadára, amiért egy héttel korábban, interpellációja után középső ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakciónak. Ezután a Párbeszéd Magyarországért (PM) két képviselője, Karácsony Gergely és Szilágyi Péter kapott összesen 235 ezer forint bírságot, amiért egy Loptok, csaltok, hazudtok! feliratú táblával tiltakoztak az ülésteremben a trafiktörvény elfogadása és a közérdekű adatok kiadási rendjének megváltoztatása miatt.

A PM-hez tartozó Dorosz Dávidot és Szabó Rebekát két hete 70-70 ezer forintra büntették, amiért egy Itt Nemzeti Dohánymaffia működik feliratú táblát vittek az ülésterem közepére, miután a Ház határozott a trafiktörvény módosításáról. Kétszer kapott pénzbírságot a jobbikos Novák Előd, akit előbb 50 ezer forintra büntettek a szocionista szó használatáért, majd 70 ezerre, amiért cionista bizniszszektának nevezte a Hit Gyülekezetét.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke május 24-én azt közölte, az addig megbüntetett képviselők még nem fizették be a bírságot. Ha ez később sem történik meg, a hivatal a házelnök utasítására levonja az összeget a képviselők havi tiszteletdíjából – tette hozzá.

Változások a mentelmi ügyekkel kapcsolatos felszólalásokban

Rubovszky György előterjesztésére most arról is határoztak, hogy ezután ötperces időkeretben szólhatnak azok a képviselők, akiknek a mentelmi ügye a plenáris ülés elé kerül. Eddig sem a házszabály, sem az országgyűlési törvény nem rendelkezett ilyen időkeretről, az érintettek így a vitákban megszokott 15 perces időkeretben fejthették ki álláspontjukat.

Szintén változás, hogy nemcsak a frakcióvezetők, hanem az általuk kijelölt képviselők is reagálhatnak majd a kormánytagok napirend előtti felszólalására.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!