A politikában nincs tartós siker

Orbán Viktor számított arra, hogy a választások utáni fél évben lesznek kormányellenes tüntetések, amelyek egyébként – mint a Blikknek adott interjújában elmondta – személyes sikert jelentenek számára, hiszen az ő generációjuk volt az, amely harcolt a szólásszabadságért huszonegynéhány éve. A kormányfő az interjúban az egyes kormánypárti politikusok, kormánytagok meggazdagodásával kapcsolatos kérdésre kijelentette, szerinte az urizálásnak soha nincs itt az ideje, de a sajtóban tárgyalt ügyeket nem tartja urizálásnak.

„A Fidesz egy nagy néppárt, közöttünk vannak mindenféle emberek, jómódúak, kispolgárok, munkások, gazdák. Ez egy plebejus párt, de én nem akarom ebből a kormányzásból kirekeszteni azokat a fiatalokat, akik jómódú családból származnak. Az urizálás az, amikor valaki magamutogató. Ezek az emberek nem azok” – fogalmazott. Hozzátette: nem híve az álszenteskedésnek, „ne akarjon népszerűségi vagy egyéb okokból senki más lenni, mint amilyen”, de vállalja, álljon bele abba, amit tesz.    

Arra a felvetésre, hogy emiatt büntetnek majd a választók, Orbán Viktor kijelentette: ha így lesz, akkor ezt el kell fogadni. „Én azt kérem a politikustársaimtól: végezzék a munkájukat becsülettel, tartsák meg a törvényeket, és adják meg a tiszteletet a választópolgároknak. Olyasmit ne csináljanak, amit a választók tiszteletlenségnek vesznek” – mondta a kormányfő.    

Beszélt arról is, hogy volt az utóbbi időszakban két olyan "súlyos döntése" a kormánynak, amely sértette üzleti csoportok érdekeit: a reklámadó és a földalapú támogatások rendszerének átalakítása, amelynek következtében a nagybirtokkal rendelkező vállalkozók eddig megszokott előnyét korlátozták. „Ezekkel kapcsolatban üzletemberek, köztük az említett úr (Simicska Lajos) is, kifejtették az ellenvéleményüket. A kormány ennek ellenére ezeket a döntéseket meghozta. Soha nem szabad összekeverni a személyes viszonyokat az ország érdekeivel. Ami az ország érdeke, azt akkor is meg kell tenni, ha az egyébként hozzánk közel álló embereket sért” – hangsúlyozta Orbán Viktor.    

Arra a kérdésre, menthető-e még a barátság, azt mondta: az élet majd megoldja.    

A közmunkával összefüggésben a miniszterelnök úgy értékelt, a helyzet nem jó, de javul. Kiállt amellett, hogy úgy kell támogatni az embereket, hogy a segélyezetti helyzetből át tudjanak lépni a munkából megélők világába. Különösen fontosnak nevezte a gyermekek helyzetét, mint mondta, ezért vezetik be a kötelező óvodába járást hároméves kortól. Így minden gyermek naponta háromszor, de inkább ötször kap enni 14 éves korig, s ezért csak a jómódúaknak kell fizetni – hangsúlyozta.
    

A futballstadion-építéseket firtató felvetésre kijelentette: az ő hobbija nem játszik itt szerepet. „Soha nem látott mennyiségben építünk sportcsarnokokat, tanuszodákat és tantermeket szerte az országban, pedig nekem 50 méter úszásnál már túlélési problémáim vannak” – mondta, hozzátéve: a stadionok sem maradhatnak úgy, ahogy vannak, és csak ott építettek, ahol a helyi közösségek, az önkormányzatok ezt igényelték.    

Elmondta, nem boldog tőle, de kiváltotta a szurkolói kártyát, „ha az MLSZ ezt találta ki, akkor alkalmazkodom hozzá”.    

Az amerikai kitiltásokról szólva a miniszterelnök azt mondta, „ami a válaszlépéseket illeti, ahhoz törvényt kellene módosítani, mert a jogszabályok ezt jelenleg nem teszik lehetővé”. Nekünk is szükségünk van ezekre az eszközökre, aztán hogy élünk-e velük, meglátjuk – fűzte hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!