Sosem fogok hátat fordítani a támogatóinknak

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a trafikpályázaton. Orbán Viktor ugyanakkor nyomatékosította azt is, hogy sosem fog hátat fordítani a saját támogatóiknak csak azért, hogy kevesebb bírálatot kapjanak. A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között a miniszterelnök.

A pályázatok minősége alapján születtek a döntések

A kormány nem hajlandó arra, hogy elhalassza a tervezett szerződéskötéseket – tette egyértelművé a dohányboltokkal kapcsolatban a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a megállapodások megkötése után a pályázati feltételeket és a bírálók személyét is nyilvánosságra hozzák majd. Kérdésre válaszolva megjegyezte, nem tart attól, hogy bírósági ítéletek később visszájára fordítanák az eredeti kormányzati szándékot.

A kormányfő visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a pályázaton. Százas nagyságrendben vannak baloldaliak, akik dohánybolt-koncessziót nyertek – mondta, majd úgy fogalmazott: „szelíd ember vagyok, tehát nem fenyegetőzésképpen mondom, de hogy ha mi egyszer politikai szempontokat akarnánk egy ilyen pályázati rendszerben érvényesíteni, ott egy, azaz egyetlen baloldali sem nyerne”. De nem politikai szempontok, hanem a pályázatok minősége alapján születtek döntések – hangsúlyozta.

Orbán Viktor leszögezte ugyanakkor azt is: „sohasem fogok hátat fordítani a saját támogatóinknak”. Feltette a kérdést: „miért lenne baj, ha egyébként a mi értékrendünket valló vállalkozók is, ha megfelelnek a pályázatokon, nyerhetnének?” Hozzátette, nem értene egyet azzal sem, hogy valaki csak azért ne nyerjen, mert az ellenzékkel szimpatizál, „de hogy a saját szavazóinknak, híveinknek, támogatóinknak hátat fordítsunk csak azért, hogy mi, politikusok kevesebb bírálatot kapjunk, ezt sosem fogom elfogadni”. Ezeket a bírálatokat el kell tudni viselni, mert „ha a saját híveink sem számíthatnak ránk, akkor kicsoda számíthat?” – fogalmazott.

Közölte egyúttal azt is, hogy 200 alatt van azoknak a „veterán” trafikosoknak a száma, akik ugyan nem nyertek a pályázaton, de folytathatják majd munkájukat.

Béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak

A kormányfő a rádióinterjúban a szerdán közzétett GDP-adatokat úgy kommentálta: minden a kabinet tervei szerint halad, a magyaroknak sikerült elhárítaniuk a 2012-es európai válsághullámot, Magyarország már az egész világ szerint jobban teljesít, ám még nem elég jól. Jól ugyanis majd akkor teljesít, ha mindenki, aki munkából akar megélni, talál a képességeinek megfelelő állást, és tisztességes körülményeket képes biztosítani magának és családjának – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mire akarják fordítani a gazdasági növekedésből eredő bevételeket, Orbán Viktor először is jelezte: végrehajtják az unió által javasolt, de nem a megszorítások irányába mutató intézkedéseket, például a bürokráciára fordított kiadások csökkentését és azt, hogy az egyszeri kiadásokkal szemben az állami vagyonból „mozgósítanak”. „És természetesen nem zárkózom el attól, hogy megemeljük a bankok, a multinacionális cégek adójának vagy éppen a tranzakciós adónak a mértékét”, ha az EU ragaszkodik ahhoz, hogy még javítani kell a költségvetési számokon – tette hozzá.

Ezen túlmenően tervei szerint a következő egy évben javítanak majd a praxisalapon működő, „legatyásodott” háziorvosok helyzetén, és szeretnék elindítani a pedagóguséletpálya-modellt is.

Emellett a tervek között szerepel egy népesedési program elindítása, hogy 25-30 év távlatában garantált legyen: az ország nem fogyni, hanem nőni fog. Megjegyezte, a felmérések szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyit később vállalnak, vagyis erős a családközpontú gondolkodás, ezért a gazdasági növekedés „jótékony árnyékában” el kell indítani egy ilyen programot.

A más uniós tagállamokétól eltérő magyar válságkezelésről szólva úgy vélekedett, hogy bár Magyarország nem tudja befolyásolni az egész európai válságkezelést, „de a saját házunk táján olyan válságkezelést folytatunk, amelyről szerényen, de jó reményekkel mondhatjuk, hogy eltér a többiekétől, és talán éppen ezért sikeres is lesz”.

Orbán Viktor nem hajlandó az unió által kért megszorítások teljesítésére

Orbán Viktor ismét kijelentette: nem hajlandó azokra megszorításokra, amelyeket az unió kér, vagyis a minimálbér- és a nyugdíjemelés marad, a személyi jövedelemadó kulcsát nem növeli a kormány, és a rezsicsökkenést sem vonja vissza. Brüsszelben nemcsak arról beszélnek, hogy a magyar gazdaság adatai szerintük nem lesznek jók, hanem azt is mondják, mit kellene tennie Magyarországnak. „És én azt sohasem hajtom végre, megmondom őszintén” – fejtette ki a miniszterelnök, amit azzal magyarázott, hogy az EU folyamatosan azt akarja, hogy a kormány vegyen el az emberektől.

Brüsszel és Magyarország vitája értékelése szerint egyébként abból fakad, hogy a nagy nemzetközi cégek a magyar kormány több intézkedésének, a bankadónak, a multiadónak és a rezsicsökkentésnek a visszavonását szeretnék elérné az EU-ban. „Erről szól Brüsszel és Magyarország vitája, az összes többi ügy, politikai, emberi jogi és egyéb ügy, csak ürügy” – mondta, majd az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló európai parlamenti jelentés tervezetéről – amelyet a portugál, zöldpárti Rui Tavares mutatott be a múlt hét elején – szintén úgy fogalmazott: „a közjogi köntösben megjelenő” bírálatok is csak ürügyek a magyar gazdaságpolitika miatt, amely sérti a nagy nyugati cégek érdekeit. „Hogyan lehet kifogásolni az Alkotmánybíróság jogkörének bizonyos mértékű korlátozását, amikor a velünk egy közösségbe tartozó országok némelyikében még Alkotmánybíróság sincs?” – tette fel a kérdést példaként.

Azzal kapcsolatban, hogy Angela Merkel német kancellárt a minap arról kérdezték, lovasságot kell-e küldeni Magyarország ellen vagy sem, Orbán Viktor úgy fogalmazott: „a németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be”.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!