A Szentatya kihirdette a rendkívüli szentévet

Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság vasárnapjának előestéjén a Szent Péter-bazilika átriumában hozta nyilvánosságra az Irgalmasság Jubileumát meghirdető „Misericordiae vultus”, az  „Irgalmasság arc” kezdetű bullát. A rendkívüli szentév december 8-án kezdődik és 2016. november 20-ig tart majd. Az egyház hagyománya szerint rendes szentévet minden 25. vagy 50. évben tartanak. Rendkívüli szentévet az egyházfő különleges alkalomból hirdethet meg.

A Szent Kapu előtt egy apostoli protonotárius felolvasott néhány jelentősebb részletet a bullából. Este pedig Ferenc pápa vezeti az Isteni Irgalmasság vasárnapjának első vesperását. Ennek során átadja a világegyház hat képviselőjének a dokumentum egy-egy példányát. Az Isteni Irgalmasság ünnepe elválaszthatatlanul kapcsolódik Szent II. János Pálhoz, aki az ünnepet bevezette, továbbá Szent Fausztina Kowalskához, az isteni irgalmasság apostolához.

A rendkívüli szentév december 8-án kezdődik és 2016. november 20-ig tart majd. Az eseménysorozattal a II. vatikáni zsinatról emlékeznek  meg, és az ott született döntések megvalósítását akarják elősegíteni: a december 8-i kezdési időpont a zsinat befejeződésének 50. évfordulója.

Ferenc pápa a 2013. március 13-i megválasztásának második évfordulóján a Szent Péter-bazilikában jelentette be, hogy rendkívüli szentév megtartását tervezi. A szentév az idén októberben a családról rendezendő rendes püspöki szinódust követi.

Ez lesz a 30. szentév az egyház történetében. Az egyház hagyománya szerint rendes szentévet minden 25. vagy 50. évben tartanak. Rendkívüli szentévet az egyházfő különleges alkalomból hirdethet meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!