Teljes megoldást keres a kormány

A héten újra tárgyal a kormány a devizahitelesek megsegítéséről, a cél, hogy teljes megoldás szülessen minden érintett számára – jelentette ki a Kossuth Rádió reggeli műsorában Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Mint mondta: a felelősség megosztott  „a bankok nagyon hibás terméket kínáltak az embereknek". Hangsúlyozta: a végtörlesztéssel és az árfolyamgáttalcsaládok százezrei kerültek ki a devizahitel-csapdából, most azokon kívánnak segíteni, akiken eddig nem tudtak.

Rétvári bence felidézte: az elmúlt hetekben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter számos tárgyalást folytatott a bankszövetséggel és a devizahiteleseket képviselő civil szervezetekkel.

A felelősség megosztott – fogalmazott Rétvári Bence, rámutatva: „a bankok nagyon hibás terméket kínáltak az embereknek". Hozzátette: „a Gyurcsány-Bajnai kabinet engedte, hogy 140-szeresére nőjön a devizahitel-állomány, (…) az állam nevében gondatlanul járt el, (…) politikai célokból, aktuális rövid távú érdekből hosszú távon óriási kockázatot vállalt”. Most pedig ennek a kormánynak kell helyrehoznia azt, amit az előző nemcsak hogy eltűrt, hanem fokozott is – fűzte hozzá.

Az államtitkár megjegyezte: a hitelfelvevők szempontjából is igazságosnak kell lenni, hiszen „felelősségük van a devizát felvevőknek is, (…) és nem lenne igazságos, ha a forinthitelt felvevők hátrányosabb helyzetbe kerülnének”. Ezt a hármas egyensúlyt, ezt a kármegosztást kell a kormánynak mérlegelnie – hangsúlyozta Rétvári Bence megismételve: mindenkin segíteni kívánnak, aki devizahitel miatt bajba került.

Az államtitkár konkrétumok említése nélkül azt mondta: olyan megoldásnak kell születnie, amely figyelemmel van a többi, már létező lehetőségre, például az árfolyamgátra. A cél, hogy ezek közül valamelyik segítségével az adott hiteles kiutat, megoldást találjon – mondta Rétvári Bence a 180 percben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!