Az a feladatunk advent idején, hogy ajtót nyissunk, utat készítsünk Krisztusnak, aki ma is kopogtat az életünk ajtaján, hogy beléphessen. El kell takarítanunk az útból minden akadályt. Az ember akkor tud szabad lenni, ha semmi sem köti gúzsba. Akkor tud szárnyalni, szeretni, örömben élni, ha megszabadult az őt torzító, betegítő szenvedélyektől, bűnöktől. Hordjuk el a minket gúzsba kötő bűnök ágait, töltsük fel a reménytelenség, a szeretetlenség űrjeit a szívünkben!
Gondolatok advent második vasárnapján az olvasmányhoz (Mt 3,1-12)
Keresztelő Szent János idézi Izajás próféta egy kulcsfontosságú üzenetét: „Készítsétek az Úr útját a pusztában! Tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Iz 40,3) Ugyanez az izajási felhívás volt a kumráni közösség jelmondata is. A kumráni közösség tagjai azért vonultak ki a pusztába, hogy ott utat készítsenek a Messiásnak, hogy elkészítsék a végső időket és az Ő eljövetelét. Keresztelő János valószínleg hosszabb időt töltött el közöttük, és sok gondolatot, meglátást átvett tőlük.
Az ókori Keleten gyakran útkészítők haladtak egy-egy uralkodó előtt. Feltöltötték a gödröket, eltették az útból az odakerült faágakat.
Ez a mi feladatunk is advent idején. Krisztus ma is kopogtat az életünk ajtaján. Ajtót kell nyitnunk, utat kell készítenünk neki, hogy beléphessen. El kell takarítanunk az útból minden akadályt, például a rabbá tevő szenvedélyeket. Az ember akkor tud szabad lenni, ha semmi sem köti gúzsba. Akkor tud szárnyalni, szeretni, örömben élni, ha megszabadult az őt torzító, betegítő szenvedélyektől, bűnöktől.
Fel kell töltenünk a gödröket, mindenek - előtt a hitetlenség, a szeretet és remény nélküliség gödreit.
Isten azért is lett emberré, azért is született meg gyönge gyermekként, hogy végre merjük elhinni, nem akar mást, mint szeretni, mint odaadni nekünk önmagát. Hogy merjük Őt végre a kezünkbe venni, és átölelni. Krisztus kopogtat. Nyissunk ajtót neki, készítsünk utat neki! Hordjuk el a minket gúzsba köt bűnök ágait, töltsük fel a reménytelenség, a szeretetlenség űrjeit a szívünkben!
