Új bölcsőde épül Csillaghegyen

Heteken belül megkezdődik egy új bölcsőde építése a III. kerületben, a létesítmény egy év múlva már gyermekeket fogad. Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 630 millió forintos beruházáshoz csaknem 150 millió forint uniós támogatást nyert el az önkormányzat. Az új bölcsőde 52 férőhelyes lesz és húsz főnek ad munkát.

A korszerű, új épület a régi Álmos utcai intézményt váltja ki, amely már nehezen felel meg az előírásoknak.

A polgármester tájékoztatása szerint a leendő bölcsőde helyén, a Hunyadi utcában most egy játszótér van, amit átmenetileg elbontanak, később pedig újat építenek.

Jelezte azt is: a 11 önkormányzati bölcsődébe 922 gyermek jár, az elmúlt években több mint százzal bővült a férőhelyek száma, az új intézmény átadása után pedig 936 gyermeket tudnak majd fogadni. Az MTI kérdésére elmondta: bár a kerületben növekszik a gyermekszám, mindenkit el tudnak helyezni, s elsősorban az épületek korszerűsítésére koncentrálnak.

Szabó Lajos, a kivitelező konzorcium elnöke arról számolt be, hogy a Makovecz Imre nevével fémjelzett építész stúdió által tervezett épület az építész összes jellegzetességét magán hordozza. Az 1300 négyzetméter alapterületű épületnek fedett tornácai lesznek és négy kör alakú csoportszoba tartozik hozzá. A létesítménynek saját konyhája és sószobája lesz, melegvíz-ellátását pedig napkollektorok segítik.

A kivitelező heteken belül kezdi az építkezést, s várhatóan egy év múlva adják át a bölcsődét. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!