Új munkahelyek Hódmezővásárhelyen

A jövő év közepétől már 175, részben megváltozott munkaképességű ember dolgozhat a Szefo Zrt. új telephelyén, melyet Hódmezővásárhelyen nyit az állami tulajdonú textilipari társaság. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a fejlesztésről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány egységessé tette a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatási rehabilitációjának támogatását.

Ennek eredményeként 10 ezer fővel nőtt a munkavállalók száma ezen a területen.

Az államtitkár közölte, néhány héten belül egymilliárd forintos keretösszeggel pályázatot írnak ki a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásának elősegítésére. A vállalkozások telephelyfejlesztéshez, illetve új berendezések beszerzéséhez kaphatnak támogatást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!