A várnegyed rekonstrukciója minden magyar ügye

A budai várnegyed rekonstrukciója nemcsak a kormány, hanem minden magyar ügye – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a budai Vár átfogó rekonstrukciójával foglalkozó Hauszmann Bizottság alakuló ülésén, a Parlamentben. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy visszafordítható az az értékvesztési folyamat és esztétikai rombolás, amely a főváros világháborús ostromával kezdődött, a kommunista rendszer alatt teljesedett ki, a rendszerváltás utáni toporgás pedig konzerválta.

A beszédről a kormányzati honlapon tettek közzé videofelvételt. Ebben a miniszterelnök a most megalakult bizottságot haditanácsként jellemezte, ahol megvitatják, miként foglalják vissza a magyar nemzetnek – „nem csellel vagy ostrommal, hanem széles nemzeti összefogással és munkával” – a budai Várat, a magyar nemzet szimbolikus helyszínét, identitásának szerves részét. A Várhegy a magyar kultúra Akropolisza, méltán része a világörökségnek – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a várnegyed rekonstrukciója nemcsak a kormány és a budapestiek, hanem minden magyar ügye, olyan vállalkozás, amelynek könyörtelen lektora a magyar nemzet lesz.

Orbán Viktor bízik abban, hogy visszafordítható az az értékvesztési folyamat és esztétikai rombolás, amely a főváros világháborús ostromával kezdődött, a kommunista rendszer alatt teljesedett ki, a rendszerváltás utáni toporgás pedig konzerválta.

„Azt szeretnénk, hogy a budai Várhegy – ahogy ezt Hauszmann Alajos maga is gondolta, és saját korában meg is valósította – a magyar kultúra fellegvára legyen” – mondta a kormányfő. Hozzátette, ezt a szocializmus idején is el akarták érni, de nem sikerült megvalósítani ezt az "elvtársi akaratot", aminek okát abban látja, hogy a budai Várral egyetlen olyan politikai rendszer sem képes mit kezdeni, amely nem békélt meg vagy egyenesen szemben áll Magyarország történelmével.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: egy élő Várra van szükségünk, ahol zajlik az élet, reméli, ezt az ott élők is elfogadják majd.

Megjegyezte egyúttal, hogy mára a Budavári Palotában lévő Országos Széchényi Könyvtár kinőtte a hozzá tartozó épületrészt, és a szintén ott lévő Magyar Nemzeti Galéria is jobb otthonra találhatna a múzeumi negyedben.

A szerinte fontos gazdaságélénkítő szerepű és az idegenforgalom fellendülését hozó beruházás tervét Orbán Viktor szellemi és intellektuális kalandnak nevezte, amelynek előteremthető a pénzügyi alapja. A várnegyed felújítása mellett beszédében megemlített más nagy budapesti beruházási terveket is, így az olimpiai központot, a múzeumi negyedet, a Margitsziget és a Duna-part rendbe tételét, valamint a Hajógyári-szigetre vonatkozó elképzelést, benne az ottani római kori emlékek teljes helyreállításával.

Szavait azzal zárta, hogy a Várkert Bazár volt a főpróba, most pedig elkezdődhet az előadás.

A Hauszmann Bizottság felállításáról a kormány az idén nyáron döntött.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!