Vissza kell állítani az oktatás területén a régi rendet

A kormány erősíteni szeretné a pedagógiai szakszolgálatokat, hogy a lemaradó, leszakadó, sajátos nevelési igényű gyerekek sorsáról valóban arra hivatott szakemberek döntsenek – mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Tamásiban, az új oktatási komplexum avatójával egybekötött tanévnyitón.

Az erősebb szakszolgálatok révén elérhető, hogy ne az ideológiától átitatott politika döntsön arról, a problémákkal küzdő gyerek számára mi a helyes út: az, hogy kezdetben a társaival együtt vagy speciális kiscsoportban foglalkoznak vele – fogalmazott.

Az államtitkár közölte: a magyar társadalomnak virágzó, erős iskolarendszerre van szüksége, ezért vissza kell állítani az oktatás területén a régi rendet. Ez a rend szorgalmas munkán alapszik, ebben a diáknak teljesítenie kell a kötelességét – tette hozzá. Hoffmann Rózsa kiemelte, hogy szükség van ellenőrző, értékelő rendszerre, mivel az ágazat nem működhet szakmai kontroll nélkül.

Tamásiban az új tanévre, az eredeti határidő előtt négy hónappal elkészült a mikrotérségi oktatási központ, a Würtz Ádám Általános Iskola, amelyben csaknem ezer gyerek tanul. A tolnai kisváros központjában új épületet húztak fel, egy régit pedig felújítottak, bővítettek, és a kettőt összekötötték. A beruházás teljes költsége 1,2 milliárd forint volt, amelynek jelentős részét az Új Magyarország fejlesztési terv keretében nyerte el az önkormányzat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!