Tiszteletre méltó alakja egyike volt azon generáció tagjainak, akik előttünk járva tanúi voltak a XX. század vérzivataros éveinek. A nehéz esztendőket egyenes gerinccel, emelt fővel élték meg, tartásukat tovább adták az utódok számára. Nyolcvanadik születésnapján így írt róla egy tanítványa: „A professzor úr ereje és lendülete nem e világból való, nem emberi erő, hanem a Lélek ereje, amely segítségére siet mindazoknak, akik jó cél érdekében hittel, áldozattal vállalva kérik… Nekünk azt tanította – személyes tapasztalatból – a növekedést Isten adja.”
Életében, sorsában megjelent a megszállás alatt lévő ország keserű sorsa. Habár elvégezte az egyetemet, jogi diplomájához csak jóval később, már a forradalom után juthatott. Addig építőmunkáként, ácsként dolgozott derűs arccal. Aztán volt vállalati jogász, később már ügyvéd is, majd a Miskolci Egyetem - igaz már ötven éves kora fölött - meghozta neki, mint a római jog professzorának a tanítás lehetőségét.
Elismerés volt számára, hogy 1989-ben, a rendszerváltozás hajnalán választott öt alkotmánybíró egyike lehetett. Az újjá alakult Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának első dékánja lett, ahol elévülhetetlen érdemeket szerzett a keresztény értékrendű jogászgenerációk útra bocsájtásában.
Élete utolsó percéig dolgozott. Tanított, írt, publikált, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagjaként élénk közéleti tevékenységet folytatott.
Zlinszky János hazaért. A Jóisten megadta neki a kegyelmet, hogy nem tesz már többet a vállára, kipróbálta őt eléggé. Nyugodjék békében.
