Kapjon százszázalékos munkabérpótlékot akit vasárnap dolgoztatnak!

A vasárnapi pihenőnapról szólva Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy képviselőcsoportja támogatja a vasárnapi munkavégzés tilalmára vonatkozó KDNP-s javaslatot, kezdeményezik ugyanakkor, hogy akit mégis dolgoztatnak vasárnap, annak százszázalékos munkabérpótlékot kell kapnia. A Fidesz-frakció André Goodfriendet arról kérdezi, hogy Obama elnök ellen is kíván-e tüntetni internetadó-ügyben – közölte a frakcióvezető Budapesten.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Obama ellen is akar-e tüntetni Goodfriend?

A politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: amikor a távközlési adó kiterjesztésének terve komoly vitákat váltott ki Magyarországon, ami utcai demonstrációkhoz is vezetett, amelyekben „az Egyesült Államok ügyvivője is tevékeny szerepet vállalt", aközben azt olvasni a sajtóban, hogy az Egyesült Államokban Barack Obama az internetadó bevezetését javasolja a távközlési adó kiterjesztésén keresztül.

A Fidesz-frakció ezért „érdeklődéssel kérdezi Mr. Goodfriendet", kíván-e tüntetni Barack Obama ellen is, és ha igen, ezt milyen formában fogja megvalósítani, „Budapesten vagy esetleg Washingtonban" – közölte.

Rogán Antal szerint ha az ügyvivő ezt nem teszi meg, akkor nyilvánvaló, hogy amit Budapesten csinált, az nem más, mint képmutatás.

A tájékoztatón kérdésként többször is előkerült Portik Tamás és az V. kerületi önkormányzat ügye. Rogán Antal – korábbi belvárosi polgármester – reagálásában közölte: mindenkit, aki összefüggésbe hozta az ő vagy az V. kerületi önkormányzat nevét Portik Tamással, kénytelen lesz beperelni, mert nem igaz, hogy az önkormányzat és Portik Tamás üzletelt egymással.

Szabad vasárnap

A vasárnapi pihenőnap ügyében a frakcióvezető elmondta, a Fidesz képviselőcsoportja változtatásokkal támogatja a vasárnapi munkavégzés tilalmára vonatkozó KDNP-s javaslatot, elsőként a kereskedelemben. Kezdeményezik ugyanakkor, hogy akit mégis dolgoztatnak vasárnap, annak százszázalékos munkabérpótlékot kell kapnia, és az illető havonta maximum két vasárnap végezhet munkát.

Alkalmas-e Töröcskei István az államadósság kezelére?

A frakcióvezetőt arról is kérdezték a sajtótájékoztatón, hogy alkalmasnak tartja-e Töröcskei Istvánt az államadósság kezelésére azok után, ami a Széchenyi Bankkal történt. Rogán Antal erre azt válaszolta: az államadósság kezelése az elmúlt években Töröcskei Istvánnál biztosan jobb helyen volt, mint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknél, mert utóbbinál az adósság nominálisan a duplájára nőtt, előbbinél viszont csökkent. Ugyanakkor „hogy (Töröcskei István) jól kezelte-e a saját vállalkozásait és a bankjait, ez már egy erősen vitatható kérdés" – tette hozzá.

A jegybank pénteken vonta vissza a Széchenyi Bank tevékenységi engedélyét, és elrendelte végelszámolását, mert az intézmény működése fenntarthatatlanná vált; a hitelintézet működése nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, és súlyosan megsértette a felügyeleti hatóság határozatát is. A Széchenyi Bank egyedüli részvényese az állami tulajdonszerzéskor a T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. volt, amely Töröcskei Istvánhoz, az Államadósság Kezelő Központ vezetőjéhez volt köthető. A DK a hétvégén arra szólította fel a kormányt, távolítsa el Töröcskei Istvánt az államadósság-kezelő éléről.

Határozott korrupcióellenes küzdelemre van szükség

A hétfői Fidesz-sajtótájékoztatón jelen volt a Transparency International (TI) képviselője is, aki arról érdeklődött Rogán Antalnál, mit gondol a magyarországi korrupciós helyzetről, és támogatná-e adományával a TI munkáját.

Az adományozással kapcsolatban a frakcióvezető azt kérte, előbb küldjék el neki az adományozók névsorát. A másik kérdésre pedig azt mondta: határozott korrupcióellenes küzdelemre van szükség.

Drogteszt: fenntartásokkal, de támogatja a Fidesz a javaslatot

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja fenntartásokkal, „erős pontosításokkal", de támogatja a Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester által felvetett drogtesztjavaslatot – közölte Rogán Antal a sajtótájékoztatón.

Közlése szerint voltak ellenvélemények a kormánypárti frakcióülésen, de a frakciónak „messze a túlnyomó többsége" támogatta a javaslatot. A frakcióvezető szavai szerint a drogszűrés ellenzői a drogot támogatják.

Kocsis Máté elképzelésének támogatását Rogán Antal azzal indokolta, hogy az általános drogszűréssel harcolni lehet a drogkereskedelem, a szervezett bűnözés ellen, és meg lehet védeni a gyermekeket.

A legfontosabb módosítási javaslatuk között említette, hogy a kiskorúak drogtesztjének eredményéről csak a szülő értesülhetne, kiskorúak esetében a teszthez nem párosulhatna jogkövetkezmény.

Rogán Antal kijelentette: a drogtesztjavaslat megvalósításához mindent hajlandóak mozgósítani, anyagi forrásokat, technikai eszközöket és megfelelő lebonyolítási menetrendet egyaránt. A vizsgálatokra a kormányt kérték fel, a törvényjavaslat pedig február végére készülhet el.

A VIII. kerületi polgármester tervei szerint a politikusokra és újságírókra is vonatkozó drogtesztről Rogán Antal azt mondta: ez jogi kérdés, arról, hogy a politikusok és az újságírók esetében a teszt hogyan lenne megvalósítható, a fideszes Gulyás Gergely konzultál majd az igazságügyi tárcával, és legkésőbb január végéig véleményt tesz le erről a frakció asztalára.

Kérdésre úgy fogalmazott, „várjuk meg a végét" annak, hogy kire terjesztik ki a drogszűrést, de a közoktatásban részt vevő gyermekek esetében tartja a leginkább indokoltnak. A Kocsis Máté által javasolt 12-18 év közötti korosztályról azt mondta, a pontos korosztályt szakemberek bevonásával határozzák majd meg.

A frakcióvezető azt is jelezte, hogy szerinte társadalmi konzultációnak kell megelőznie a javaslatot. Példaként említette a szülői szervezeteket és a pedagógusokat.

Arra a kérdésre, hogy vizsgálják-e, a drogteszt milyen traumákat okozhat a gyermekeknél, a politikus azt válaszolta: sok orvosi vizsgálat nagyobb traumát jelenthet egy gyermeknek, ezért ezt a kérdést inkább „kekeckedésnek" nevezte.

A sajtótájékoztató elején Szabó Tímea, a PM színeiben politizáló független országgyűlési képviselő egy alkoholszonda megfújására kérte Rogán Antalt, aki ezt meg is tette. Az eredmény negatív lett.

Arra az újságírói kérdésre, hogy támogatná-e a képviselők alkoholtesztjét, a Fidesz frakcióvezetője úgy felelt: minden olyannak áll elébe, amit egyébként bárkinek el kell végeznie, aki dolgozik.

Szerinte egyébként ez „az egész csak azért van", mert az Együttben ülő képviselőtársainak „a drog egy nagyon kényes kérdés".
„Kocsis Máté a múlt héten a Facebookon közölte, hogy a 12-18 év közöttieknek, a választott politikusoknak és az újságíróknak évenként kötelező drogtesztet írna elő. A polgármester az oldalán azt írta, hogy a drog életveszélyes, „féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is". Szerinte ezért érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára.